Klímabunkók
Elég volt hozzá néhány nap, és az EP-választások eredményének nyilvánosságra hozatala után az ilyenkor rendre megjelenő, ilyen-olyan politikai elemzések az unásig csépelték az eredmények két legnagyobb tanulságát.
Múlt hét vasárnap óta az ember szinte nem engedhetett magának egy pohár vizet úgy, hogy közben ne azt hallja a konyhai csapból, lám-lám elmaradt a várva várt populista, nacionalista áttörés. A kampány során egyébként oktatni való módon sajátították ki és torzították el ezt a két fogalmat, de ez már legyen egy későbbi írás témája. A másik viharos erejű felismerés a zöld és a liberális pártok térnyerése volt, amelyek nagy taktikusan úgy passzintották össze ezt a két politikai irányvonalat, mintha egymás nélkül létezni sem tudnának. Ügyes húzás ez a részükről, s rögtön új megvilágításba helyezi azt a jól megalapozott feltételezést, hogy az uniós politika következő időszakának egyik vezérfonala lesz a klímaváltozás kérdése.
Nagyon helyesen. Az viszont elég nagy baj, hogy a nacionalistának és populistának kikiáltott, valójában inkább szuverenista pártok, nemcsak hogy lemaradtak a klímapárbeszéd tematizálásáról, de még azt a vádat is sikerült magukra húzniuk, hogy egész egyszerűen nem is érdekli őket a kérdés. Az európai mainstream ördögi ravaszsággal állította szembe egymással a klímaváltozást és a bevándorlást, az ajtónkon kopogtató klímakatasztrófát a sajnos szintén közelgő, de a végletekig takargatott etnikai katasztrófával. Úgy tettek, mintha egy álprobléma, vagy legalábbis egy könnyedén kezelhető kihívás állna szemben egy, az egész emberiséget fenyegető, hatalmas veszedelemmel. A szuverenisták pedig szépen belesétáltak a csapdába, megfeledkezve arról, hogy az előző mondat második fele tulajdonképpen igaz is.
Alig volt olyan, a brüsszeli fősodorral szembehelyezkedő párt vagy politikus, amelyik a kampánya során akárcsak egy szót is ejtett volna a klímaváltozásról. Sőt néhányan, mint a német AfD, a zöldekkel és sajnos a józan ésszel is szembehelyezkedve, álproblémának és egyszerű politikai eszköznek titulálták az egész klímakérdést. Ez pedig nagy hiba, a nyilvánvaló tagadásával ugyanis nem lehet értelmesen érvelni amellett, hogy liberális, zöld pártok nagy része tényleg csak politikai bunkósbotként használja a környezetszennyezés és a klímaváltozás elleni harcot.
Mostanában a kormányközeli magyar sajtó is sokat foglalkozik a témával. Néhány kivételtől eltekintve a jobboldali újságírók gyakran anélkül csinálnak aktuálpolitikai kérdést a klímaváltozásból és nevezik az egész problematikát az „elit trükkjének”, hogy kihangsúlyoznák, a fejlett világot fenyegető társadalmi, etnikai összeomlás mellett igenis a globális klímaváltozás az egyik legfenyegetőbb veszély. A konzervatív, szuverenista erőknek észre kellene venniük, hogy óriási politikai baklövés engedni az apolitikus, de divatos környezetvédelmi szólamokra fogékony fiatalságot elidegeníteni az ilyen hozzáállással. Ebből a negyvenfokos júliusi kánikulában sem sülhet ki semmi jó.