Kis „oknyomozás”, avagy: Danko doktor esete a sajtóval
Egy bolond százat csinál. Különösen nagy divat ez a médiában. Most éppen Andrej Danko került céltáblára (megjegyzem: nem először). A doktori címével kezdődött, de kézen-közön a jogászi végzettsége megkérdőjelezésééig fajult a dolog. Szakmai jóhírét rontják akkor is, ha látszólag nem állítanak róla semmi rosszat, csak kérdőjellel a végén közhírré teszik: „mégis megvan a jogászi végzettsége?”. Qui prodest?
Tele van Szlovákia magiszter (Mgr.) titulusú jogászokkal. Pillanatnyilag regnáló igazságügyi miniszterünk is csak ezt a címet viseli. Nagyjából egyidős Dankóval, feltetőleg ugyanolyan feltételekkel jutottak a diplomájukhoz. Azt sem értem igazán, kinek és miért van baja Andrej Danko szlovák házelnök – civilben jogász, ügyvéd – doktori titulusával. Egy olyan országban, ahol Dunát lehetne rekeszteni doktorokkal (JUDr, PaedDr… stb.), miért éppen a százados úr címe szúr szemet? A sok – időközben magát szociológussá vagy politológussá átkeresztelő – RSDr senkit nem zavar, vagy az ántivilág utolsó évtizedében leosztott sok-sok PhDr, amiért a Komenský Egyetem bölcsészkarán csupán egy pedagógia és egy foxi-maxi államvizsgát kellett letenni pluszban a már meglévő szakirányú államvizsga mellé. (Ahogy néhai jó tanár uram nógatott hiába: fiam, ne légy buta, kétszer két deci vörösbort kibírsz P.-vel és Ď.-vel a Krím bisztróban, és megvan… Ilyenből nem kértem, az én bajom, inkább visszavontam a doktori tanulmányokra korábban benyújtott kérvényemet. Bevallom, az 1990-es évek elején reménykedtem, hogy a régi jó világgal együtt ezeket a címeket megsemmisítik; nem ez volt az egyetlen hiú ábrándom.)
Az persze nem egészen biztos, hogy sejtelmem sincs Andrej Danko doktor címe megkérdőjelezésének indítékairól, de ha leírom, rám süthetik, hogy rémhíreket – ma szóval: fake news – gyártok. Pedig hát a hírt, hogy Danko doktor úr talán éppen nem is doktor valójában, egy magát eléggé megfellebbezhetetlen erkölcsi nagyságnak tekintő sajtótermék kiáltotta világgá. Arra hivatkozva: nem találja a doktori disszertációját, s azt sem tudta kinyomozni, melyik egyetemen doktorált… (Ezek szerint még sincs minden fenn a világhálón.) Hát ennyit arról, hogy mi is a „fake news”.
Magyarul ezt rágalmazásnak hívják. Újságíróéknál is, ha kényesek vagyunk még arra, hogy skriblereket ne tekintsünk a szakmához tartozónak. No meg arra is kényesek lehetnének – különösen a magukat erkölcsi etalonnak kikiáltó – lapok, hogy olyan „tééényfeltáááró” cikkeket ne tegyenek közzé, amiből alapvetően a tények hiányoznak. Az oknyomozó-tényfeltáró újságírás lényege, hogy addig, míg a tények és a bizonyítékok hiányoznak, nincs cikk, mert nincs is miről írni. (Oknyomozni, tényfeltárni hosszadalmas, fáradságos munka, nem bulvárműfaj.)
Ezt talán még a laptulajdonosokkal is meg tudnák értetni a lap készítői, akik világgá repítették a hírt, hogy Danko „zugügyvéd”, ha tényleg adnának valamit a hitelességre, s nem csak az éppen politikai pályára kiruccanni készülő finanszírozóik kampányérdekeit tartanák fontosnak, meg ha időnként hagynák, hogy a saját szakmai hiúságuk is adjon nekik eszet, ne csupán az Eset progresszív háza tája… Hitelességi problémák nem csupán a közmédiában vannak, akkor sem, ha csak a közmédiát szokás hangosan szidalmazni, kioktatni elfogulatlanságból… Mert független véleményformáló sajtóban/médiánkban is a tulajdonosi/üzleti kör parancsol és szabja a szabadság korlátait…
