Kire szavazzak?
Még soha nem voltam ilyen helyzetben. Eddig – a rendszerváltás óta – minden szabad választáson részt vettem és mindig, mindenkit a voksolásra ösztönöztem. Büszkén mondtam a fiamnak nemrég, amikor ő is első szavazó lett, hogy én mindig éltem állampolgári kötelességemmel és – általában – jól is választottam.
Persze a jó és a rossz meglehetősen szubjektív kategória, én ennek ellenére úgy érzem, hogy, ha nem is mindig a jót, de legalább a kevésbé rosszat választottam. Ami a lényeg: sosem volt kérdés, hogy egyáltalán szavazzak-e. Most először történik ez meg.
Őszintén megvallom, hogy – ha egyáltalán elmegyek választani – nem tudom, kire fogom adni a szavazatomat. Az előző elnökválasztás idején, az első körben nem volt kérdés, hogy ki a favoritom. A politikai hovatartozásommal, és az etnikai politizálásba vetett hitemmel összhangban Bárdos Gyulát támogattam. A második körben is elmentem, mivel nem szerettem volna, hogy a kormányzó úr ölébe hulljon az államelnök által gyakorolt hatalom, ezért a civil jelöltet támogattam. Majd fájó szívvel láttam, hogy a választottam miként hódol be az európai balliberális, merkelista, macronista értékrendnek és világlátásnak. A különböző vitatott ügyeiről most nem kívánok értekezni, korábban – Malina Hedvig fogadása kapcsán – már írtam róla, és több teret nem is nagyon érdemel a téma.
A jelen választás kapcsán, az első körben is bajban voltam: számomra az MKP jelöltjének visszalépésével jócskán beszűkült a mozgástér. Aztán Mistrík visszalépésével az MKP által javasolt jelöltre sem tudtam voksolni, aki számomra sokkal inkább megfelelt volna, mint – a kellőképpen visszafogottan és profin (a mi anyanyelvünkön is) kommunikáló – Čaputová, aki szimpi, meg nő, meg rendszeren kívüli, meg ilyenek, de azért csak-csak a liberális Progresszív Szlovákia alelnöke (volt) és ez bizony rányomhatja a bélyegét a későbbi hozzáállására is. Persze a kampányban igyekszik kevésbé éles retorikát folytatni és tompítani az éleket, kicsit kurizálni az egyébként inkább nemzeti-konzervatív értékeket valló mainstreamnek is. Ennek ellenére szavazatommal azt a szlovák embert támogattam, aki egyedüli országos politikusként kért tőlünk, magyaroktól, nyilvánosan bocsánatot a múlt sérelmeiért...
Véleményem szerint Šefčovič is egy remek politikus, a vitákban talán ő volt a legmeggyőzőbb, látszik rajta, hogy nem egy nyeretlen kétéves. A mondandója is inkább a konzervatívoknak tetszhetett jobban, hiszen vitte – vinnie kellett – a Smeres irányvonalat, amely inkább a V4-es álláspont felé tolja a pártot, mint a mageuróper vízió felé. Persze tudvalévő, hogy a szlovákok mindig is szerettek enyhén kétlaki politikát folytatni. A második világégésből is így jöttek ki győztesen, pedig... De ezt most hagyjuk. Így talán nem túl meglepő, hogy az EU-biztos úr más szellemben politizált és merőben mást mondott Brüsszelben, és megint teljesen mást itthon a választások első fordulója előtt.
Miután viszont bejutott a második körbe, mintha megelégedett volna, és már nem olyan harcias hazafi, mint előtte. A nyilatkozataiból kicsit úgy tűnik, mintha nem is nagyon bánná, ha nem ő kerülne ki győztesen a második körből. Mintha jobban szeretne visszamenni a haverokhoz az EU-Kánaánba, így a kommunikációja is visszatért az általuk megszokott és elvárt mederbe. Engem – Orbán-pozitívnak mondott nemzeti-konzervatívot – pedig átpenderített a palánkon! Na ezért vagyok nehéz helyzetben, mert választhatnék egy nagyon és egy kevésbé liberális jelölt közül, ami igazán nincs ínyemre. De még azért van egy kis idő addig, hátha az egyikük meggyőz arról, hogy mégiscsak menjek el és éljek az egyik demokratikus alapjogommal. Meglátjuk, de sok esélyt ennek nem adok.
