2018. május 13., 09:28

Kirakatkormányzás a környezetvédelemben

Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter a napokban kitette a kirakatba saját tehetetlenségét, amikor bejelentette, hogy a vízkészlet védelmében elkészült egy törvényjavaslat. Azért, hogy a show még nagyobb legyen, és annak a közegnek szóljon, akitől az esetleges szavazatokat várná, a törvénynek a szlovák törvényhozásban eddig rendhagyó módon a Lex Csallóköz nevet adta.  

csallokozi-ivoviz-2.jpg

A kirakat-kormányzási show általános receptje alapján most csupán azt jelentették be, hogy van már törvényjavaslat, és legközelebb majd be is mutatják annak részleteit, amiről a show harmadik felvonásaként újabb művitákat lehet generálni. Lesz majd csúnya civil környezetvédő, alávaló ellenzéki, meg hátbaszúrós koalíciós társ, aki nem engedi, hogy a „lokálpatrióta” miniszter megvédje a legnagyobb kincsünket, a csallóközi vízkészletet a saját kis elképzelései szerint.

Legalább szóban védjék, ha valódi tettekre nem képesek! Mert ahhoz sem tudásuk, sem bátorságuk nincs. Valami mással vannak ugyanis elfoglalva. Ahogy a Ľudia a voda civil szervezet képviselői a vízstratégiáról szóló vita után megfogalmazták a minisztériumi hivatalnokokról:

a vízhez nem értenek, a pénzhez annál inkább.

Az alapprobléma a felfogásban van, és talán nem is abban, hogy a környezetvédelem a jelen formájában üzlet, ahol zsíros megrendelésekhez lehet juttatni a „haverokat, rokonokat és az üzletfeleket” (A. A. Milne: Micimackó).  Inkább ott van a fő probléma, hogy nagy szavakkal és tettekkel mindig a környezetet akarjuk védeni, nem pedig gazdálkodni akarunk a környezeti erőforrásokkal.  

A környezeti erőforrásokkal való gazdálkodás viszont intellektuálisan és erkölcsileg is egy mélyebb tudást igényel, nem csak a gazdasági nyerészkedés kétszer-kettőjének a tudományát. Erkölcsileg, a „jó gazda” hozzáállását kellene elsajátítani, intellektuálisan pedig – netalántán, ha már az ember fia ilyen posztot vállalt – el lehetne mélyedni a fizika, a biológia, a földrajz vagy esetleg az ökológia tudományában.

Nem mi mondjuk, állami hivatalok, számvevőszéki jelentések konstatálják, hogy az ágazat tehetetlensége miatt nem képes Szlovákia teljesíteni az EU-vállalásokat, miközben euró milliárdokat osztogathatott szét a tárca.

-        Szlovákia nem tudja teljesíteni a hulladék szeparálásában vállaltakat. A szemét, mint nyersanyagforrás másodlagos feldolgozásában ledolgozhatatlan lemaradásban vagyunk.

-        Nem tudja teljesíteni a középületek energetikai hatékonyságának növelését, azaz még szigetelni sem tudjuk az állami intézményeket.

-        Nem tudja teljesíteni a szennyvízkezelésben vállaltakat. Hiába a sok milliárd, rosszul és nem hatékonyan csatornázunk, és kevesebben kötődnek rá a vállaltnál.

És a sort folytathatnánk. Az ágazatnak számvevőszéki papírja van arról, hogy például a szennyvízelvezetés terén úgy hirdette meg a pályázati programot, hogy nem volt egységes módszer a költségvetések kidolgozására, így az egyes pályázatokban a különböző tételek mögé bármit el lehetett rejteni. Amikor egy ötmillió euró nagyságrendű projektben másfélmilliót árokmélyítésre költenek, az nem biztos, hogy bizalomébresztő. Ahogy az sem, hogy két csatornázási projekt között a csatorna kilométerének árában lévő különbség akár két és félszeres is lehet.

De térjünk vissza a vízhez

Az egyik éltető elemünkről, a vízről van szó, és a térség (Szlovákia, Kárpát-medence) egész vízgazdálkodásáról kellene beszélnünk. A víz kétfajta problémát okozhat, vagy sok van belőle (árvizek, belvizek), vagy kevés (aszályok). Gondolkodásunkban évtizedek óta a két problémát külön választottuk. Ha jött az árvíz, akkor nagyon gyorsan megpróbáltuk elvezetni a víztömeget – és itt ömölhetett a beton, az építész pedig számlázhatott. Majd jött az aszály, akkor pedig költséges öntözéssel menthettük a termést.

A víz magas fajhője miatt az egyik legfontosabb elem, amely gondoskodik arról, hogy ne legyenek komoly hőmérsékleti különbségek. Mi viszont az elmúlt évtizedek alatt több milliárd köbméterrel fosztottuk meg régiónkat, mert ez volt az árvízvédelmi elgondolás, és ezen a vízügyi építményeken lehetett csak igazán jól keresni.

Az eredmény: hosszú csapadékmentes időszakok jönnek, óriási hőmérsékletingadozással. Nincs tavasz, nincs ősz, a tél márciusban köszönt be, májusban pedig pihegünk a kánikulában. A síkságok sivatagosodnak, a dombvidék is szárad, miközben szaporodnak a lokális áradások a soha nem látott trópusi esőzések következtében. Ráfogják ezt a széndioxid üvegházhatására, és senki sem meri kimondani, hogy a Kárpát-medencében a víz megtartásával ki lehetne küszöbölni a világszerte tapasztalható felmelegedést. Csupán vissza kellene tartani a rendszerben azt a sok milliárd köbméter vizet, és újra beindulna a normális kis vízciklus.

Ez az elgondolás az ötödikes természetrajz tananyag alapján megérthető lenne, és ennek egyik legnagyobb harcosa Michal Kravčík, aki a Ľudia a voda civil szervezet képviselőjeként a kisszebeni járásbeli Csendespatak területén végzett vízvisszatartó projektjéért 1999-ben Goldmann díjat (alternatív környezetvédelmi Nobel-díj) kapott. Az ő elképzelése szerint a vizet sok kicsi természethez közeli vízcsapdákkal az erdőben kell megtartani. Egy-egy domboldalra akár 100-200 kis hódvárszerű csapdát épített, így tartva meg a rendszerben a vizet. (Csakhogy hol ebben a biznisz?)  

Ezt az alapelvet viszont a minisztérium egyáltalán nem akarta belefoglalni Szlovákia vízügyi akciótervébe, helyette sorra jönnek a betonmegoldások. Ezért mondták Kravčíkék: a vízhez nem értenek, a pénzhez annál inkább.

De a víz eltűnése a közegből minket, csallóközieket is érint. Nemcsak a gyakori aszályokkal, hanem az alattunk lévő vízkészlet degradálódásával. Az alattunk lévő több száz méter mély sóderrétegben lévő víznek volt egy természetes mozgása, ami segítette a talajvíz megfelelő öntisztulását. Ha kevesebb a víz a rendszerben, a víz mozgása lelassul, lerakódnak a szennyeződések és pár évtizeden belül szennyvíz felett fogunk élni.

Ráadásul a csallóközi talajvíz legfelső pontján helyezkedik el a Dimitrovka vegyi lerakata, amit állítólag leszigeteltek már a megfelelő pénzösszegért. Ennek a megoldásnak a biztonságosságát akkor fogom elhinni, ha a környezetvédelmi miniszter inni fog a vereknyei, pozsonyszőlősi és pozsonypüspöki kutakból.

A miniszter úr számára politikailag a legkellemetlenebb híreket a felső-csallóközi falvakban felbukkanó szermaradványok okozzák. Egyrészt itt laknak a potenciális választói, másrészt az egész ügyben nem tudtak, vagy mertek előállni megfelelő magyarázattal.

Az egész vízbotrányt az okozta, hogy tavaly ősz óta törvényi kötelezettség mérni a térségre jellemző 5 (!) növényvédelmi kemikália szermaradványait. És jöttek a különböző esetek, érdekes módon nem az egész régióban, hanem szigetszerű falucsoportokban. Negyven és nyolcvan méter mély központi kutakban mutatták ki a szennyezést, és nyilvánították emberi fogyasztásra alkalmatlannak az ivóvizet.

A mai napig nem kaptunk választ arra, hogy honnan ered ez a fertőzés. Netán a csallóközi gazdák voltak felelőtlenek? Túl sok atrazinnal kezelték a kukoricát, ami aztán ötven méter nagyságú szűrőrétegen keresztül leszivárgott a mély rétegekbe? Ez a variáns akkor lehetne igaz, ha a hat és tizenkét méter mélységű házi kutakban is kimutatták volna a fertőzést. Ilyen híreket viszont nem hallottunk.

A másik lehetőség – mivel alattunk lévő sóderréteg nem egységes, hanem több szigetelő agyagréteg is megszakítja azt –, hogy valamelyik rétegbe a Dimitrovka vegyi lerakatából szivárogtak a mérgező anyagok a vízbe. Ezért csak azok a községcsoportok lettek fertőzöttek, amelyek az adott rétegbe fúrták a központi kútjukat.

Ezek olyan kérdések, amikre a hivataloknak kellene megtalálniuk a megnyugtató választ. Honnan jön a szennyeződés? Van-e fertőzés hat és tizenkét méter körüli mélységben, ahonnan a házi kutak veszik a vizet? Mindenesetre sokatmondó az a somorjai eset, ahol egy magán vizsgálat során több vegyszermaradványt is kimutattak. Erre az illetékesek egyrészt kétségbe vonták a mintavétel hitelességét, továbbá törvénytelennek minősítették, hogy olyan szermaradványokat is vizsgáltak, amelyek a régióra nem feltételezhetőek. Mivel ennek a kérdésnek a feszegetését rémhírterjesztés kategóriájába sorolták, így még csak gondolni sem merek rá, hogy honnan kerülhettek ezek Somorjára, ha a helyi gazdák ezeket valószínűleg nem használták. Csak suttyomban feltételezem, hogy a Dimitrovka telepén nem csupán a Csallóközben használt vegyszereket tárolnak.

Válaszokat nem kaptunk. A Dimitrovka-lerakat likvidálása drága volna, és azon senki sem tudna igazán keresni. Helyette hoznak egy kirakattörvényt – a Lex Csallóközt – amely alapján akár 165 ezer euróra is megbüntethetik a vállalkozót a szennyezésért, miközben a mai napig nem tudjuk, hogy mitől szennyezett a víz Dercsikán, Bakán, Sárosfán és Somorján.

Mindannyiunk érdekét az szolgálná jobban, ha a vízhez, mint mindannyiunk lételeméhez megfontoltabban állna a szaktárca, nem a napi politikai érdek és a pénztárca szemszögéből. Az üzlethez legyen elég a túzokprogram körüli telekügyletek, amit a közlekedésügyi miniszter is teljes mellszélességgel támogat (de ez már egy következő történet).

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.