Kinél volt a Fekete Péter?
Valószínűleg nem az lesz most a legfontosabbak kérdés a Felvidéken, hogy kinek a hibájából nem jött létre az MKP-Híd koalíció, hanem az, hogyan tovább?
Egyet viszont még kell jegyezni: az MKP 50-50 százalékos képviselőjelölt-hely követelése a választási listán egyáltalán nem volt ördögtől való. Hiszen ezzel indított a Híd is, csak azzal az átlátszó csellel, hogy a saját listájára szippantsa be az etnikai párt jelöltjeit, aztán az egész pártot magába. Amennyiben komolyan gondolta volna az összefogást, nem tartja az MKP részéről túlzott követelésnek az igazságos elosztást koalíció esetében sem. Pedig a legutóbbi országos választásokon, az Európa Parlamentin az MKP alaposan helyben hagyta a Hidat, aki ennek ellenére jó nagy mellényben szabta saját feltételeit a tárgyalások során. De spongya rá! Veszett több is Somorjánál! Őket is meg kell érteni, hiszen igencsak szűkre szabott az a 150 férőhelyes választási lista, különösen a fiktív befutó helyekből van kevés, amiken osztozkodni kell a szlovákjaikkal és most már Fehérékkel is. Nem csoda tehát, hogy a hidas OT-tagok féltették saját kis helyeiket a listán, ezért aztán elég nagy többséggel az egyenrangúságon alapuló koalíciókötés ellen szavaztak. Sokat akart a szarka, de nem fogja bírni a farka!
Figyelve viszont az utca emberének szavát, meg kell állapítani, hogy az nagyon sokat változott az elhúzódó pártegyeztetések során. Kezdetben az összefogás igénylése volt a hangadó, a felmérések eredményei is erre utaltak. Az EP-választások eredményei alapján joggal tartottak attól az emberek, hogy egység hiányában a parlamenti választásokon is képviselet nélkül maradnak a felvidéki magyarok.
Viszont azóta a tisztességes szlovákiai politizálástól a jelenlegi kormánykoalíció egyre távolodik, benne a Híd is, melynek elnöke ráadásul gyanúba is keveredett „kočnerkedése” miatt. Így aztán kételkedni kezdtek az emberek, hogy feltétlen szükséges-e koalícióra lépni egy olyan párttal, légyen az vegyességében akár túlnyomórészt magyar is, ha a tisztességes politizálása megkérdőjelezhető. A mérleg nyelve egyre inkább billegett az összefogás és a tisztességes politizálás között. Ehhez még hozzájárultak a menet közben kiszivárgott vegyespárti követelődzések is. A végére pedig az MKP választók többsége elfordult a koalíciókötéstől.
Ennyi a közelmúltról! A „hogyan tovább külön-külön”-re hamarosan sokkal kíváncsibbak lesznek a felvidéki magyar választók. Arra fel lehet készülni, hogy szeptemberben a kormánykoalíciós szerződés lejártát követően a Híd sokszor fog konfrontálódni koalíciós partnereivel, hogy tisztább képben tüntesse fel magát a választások előtt. Arra is számítani lehet, hogy mindenhol és mindenkiben keresni fogja a társakat, hogy megmutassa együttműködési készségét. Az se biztos, hogy a Híd országos tanácsának koalíciót elutasító döntése elnyeri minden hidas politikus és szimpatizáns tetszését. Ha pártszakadás nem is, de elvándorlás könnyen elképzelhető a vegyespártban.
A tárgyalások során az MKP volt a kompromisszumkészségesebb, nem rajta múlott az együttműködés meghiúsulása. A tárgyalóküldöttségének konstruktivizmusát még maga Bugár Béla is elismerte. Azt a magyar-magyar párbeszédet kell folytatnia a civil szervezetekkel, amelynek kezdeményezője volt a közelmúltban a felvidéki magyar oktatásügy téma kapcsán. Ez lehet majd egy valódi magyar összefogás alapja. Az EP-választások kampányában feltűnt fiatal politikusaira bátran támaszkodhat az MKP, ők már nemcsak a jövőt, hanem a jelent is képezik.
Nem az tehát a legfontosabb kérdés, hogy kinél volt a Fekete Péter, hanem sokkal inkább az, hogy kinél lesz az aduász a magyar kártyában. Meg aztán az sem ártana, ha az egész választási kampányra kiterjesztenék a kampánycsöndet!
