Kié a gyerek?
Számtalanszor megfogadtam, hogy nem írok több cikket iskolai beíratásról. Pontosabban az anyanyelvi iskola fontosságáról. Hiszen olyan hiábavalóság ez, mint fát hordani az erdőbe. Nem azok olvassák, akiknek kellene, akik pedig olvassák, azoknak nem kell magyarázni. Hanem az embert csak nem hagyja nyugton a kérdés, főleg hogy irdatlan tempóban fogyatkozunk itt, a Felvidéken, és ennek még mindig egyik fő oka a beolvadás, az önfeladás. Aki magyar iskolába adja a gyermekét, azzal nincs gond, tudja, hogy a gyerek tanulni fog, és megalapozza a jövőjét. Ha van esze, szorgalma, Prágában, Londonban is tanulhat. Vagy Budapesten.
De miért íratja be magyar ember a magyar gyerekét szlovák iskolába? Egy percig sem feltételezem, hogy ne akarna jót a csemetéjének. Akkor meg miért?
Magyarázat mindig van egy szakajtóval. Hogy jól megtanuljon szlovákul. Hogy könnyebben érvényesüljön. Hogy simulékonyabban tudjon beilleszkedni. Hogy többre vigye, mint a szülő. Hogy ne vegzálják a rossz kiejtése miatt.
A legtöbb válasz arról szól, hogy a felvidéki magyar gyerek csak akkor érvényesül az életben, ha vágja az állam nyelvét. Nem az angolt, a németet vagy a spanyolt. Nem a matematikát, a történelmet vagy az atomfizikát. A szlovákot. Mert a „többség” szlovákul beszél. Ki a többség? Él a világban kábé öt és fél millió (a külföldiekkel talán hatmillió) szlovák és közel tízmillió (az anyaországon kívüliekkel vagy tizenötmillió) magyar. Ki a kisebbség, és ki a többség?
Hogy könnyebben érvényesüljön. Hol? Árvában, Besztercebányán vagy Alsókubinban? Esetleg Privigyén? Áldott jó csallóközi, gömöri szüléje ott képzeli el a jövőjét? De mi van akkor, ha mondjuk Debrecenbe veti a sorsa, vagy Kiskunhalasra vagy Barcelonába? Esetleg Norrköpingbe? Lehet, hogy Londonban fog edényt mosogatni? Sebaj, fő, hogy remekül tud szlovákul! Mert ha esetleg Londonban valami csoda folytán bekerül egy világcéghez, a szlovákkal a falnak se megy. Pardon, be sem kerülhet. Ott tudás kell, nem perifériás nyelvismeret.
A kérdések és a válaszok közt direkt nem térek ki Arany János, Weöres Sándor vagy akár Kányádi Sándor világára, vagy teszem azt a most elhunyt tündéri Törőcsik Mari valamelyik szerepére. Liszt Ferenc etüdjeire. Ezek már lelki tartalmak. Márpedig az az ember, aki nem fogja fel ésszel, hogy mitől fosztja meg a gyerekét, amikor belöki egy idegen nyelvű (szinte semmi előnnyel nem járó) közegbe, annak a lelke üres.
De hát mi szükség manapság a lelkiekre? Testi igényeink kielégítésére ott a Tesco, a szellemiekről Hollywood rémálomvilága gondoskodik, a rephez sem kell anyanyelv. Meg aztán nem lehet mindenkiből napjaink hőse. Nem születik mindenki Gábor Dénesnek, Szentgyörgyi Albertnek. Vagy mondjuk Karikó Katalinnak. Aki magyar iskolába járt, és feltételezem, hogy nem tud szlovákul. Mégis nehéz lesz kikerülnie a Nobel-díjat. De több mint valószínű, hogy Koltai Lajos sem tud. Mondjuk Teller Ede vagy Jedlik Ányos sem tudott, akárcsak Rubik Ernő vagy Viktor Vasarely sem érezte égetően szükségesnek, hogy szlovákul érvényesüljön.
De félre a tréfával! Valamennyien ludasak vagyunk abban, hogy ilyen a helyzet, hogy sokan lenézik a magyar iskolát, és érdemtelenül tolják piedesztálra a másikat. Mert nem hangsúlyozzuk elégszer és minden fórumon, hogy a magyar nyelv a világ egyik legkülönlegesebb és legtökéletesebb nyelve, amely szó szerint megdolgoztatja az agytekervényeket.
Nyelvünk szerkezetéből és ennek köszönhetően hihetetlen szókincsünkből adódik, hogy a világ zsenijei között aránytalanul sok a magyar. Egyszerűen azért, mert magyarul gondolkodnak.
Márpedig az iskolában a gyerek nem az államnak, a szülőnek, a szomszédnak vagy a papa soviniszta főnökének tanul, hanem magának. A gondolkodásnak, amely minden tudásnak az alapja. Felnőttkorban az anyanyelve csodájától elszakított gyerek már nem tudja számonkérni a szülőjén, miért fosztotta meg attól a gondolkodástól, amelyért a művelt világ csodálja a magyarokat. Mert akkorra már fogalma sem lesz róla, mitől térítették el, amikor „jót” akartak neki.
Nem mellesleg éppen azokból a jobb sorsra érdemes gyerekekből lesznek a legsovénebb, legnacionalistább magyargyűlölő felnőttek, akikre rákényszerítették a nyelvváltást, s akik az ezeréves magyar elnyomást tanulták az iskolában. Mert a bizonyítási kényszer, hogy ők milyen jó szlovákok, minden racionalitást elhomályosít bennük. Mennyivel teljesebb, kiegyensúlyozottabb és jobb életet élhetnének, ha a szüleik, amikor kellett, észnél lettek volna!
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/16. számában)
