2021. július 24., 17:24

Kibújt a szög a kormányzsákból! Nesze nektek, felvidéki magyarok!

Az 1 millió 123 ezer főt számláló kisebbségvédelmi kezdeményezés, a Minority Safepack Európa Bizottsági elutasítása nyomán indított uniós perbe az Európai Unió Törvényszékén beszállt Szlovákia is! Csakhogy nem a kezdeményezés oldalán, hanem épp azzal szemben. Szlovákia a kisebbségek védelme ellen szállt síkra!

minority
Fotó: mkp.sk

Mindezt Vincze Loránt, az RMDSZ politikusa, Európa Parlamenti képviselő jelentette be Sátoraljaújhelyen, a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem nyitónapján, elmondva, hogy két uniós tagállam, Szlovákia és Görögország a perben az Európa Bizottság oldalán foglalt állást.

Ez többek között azért is elkeserítő, mert a felvidéki magyarság a szlovák társadalom jelentős részét képezi. Miközben Zuzana Čaputová köztársasági elnök a közelmúltban hitet tett egy másik kisebbség védelme mellett, amikor kijelentette, hogy ő semmiképp sem írna alá egy olyan gyermekvédelmi törvényt, amilyent Magyarországon elfogadtak az LMBTQ-eszmék iskolai és óvodai terjesztésével szemben. Tehát nyilvánvalóvá vált, hogy Szlovákia számára az országon belül melyik kisebbség jogai a lényegesebbek.

A szlovákiai állásfoglalást semmi sem indokolhatja a félelmen kívül, amelyet az igazságtalanul megszerzett országrész miatt érezhetnek.

Megrögzötten állítják, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak területén minden rendben van az országban, és ha mégsem, akkor ne álljon a módunkban uniós fórumhoz fordulni esetleges panaszainkkal, jogsérelmeinkkel. Így vagy úgy mindent otthon kell megoldani a zárt kapuk mögött, nem szükséges ennek uniós feneket keríteni.

Újra nyilvánvalóvá vált, hogy csak a gesztusgyártásban élenjárók Matovičék! A trianoni évforduló kapcsán nyújtott baráti jobb továbbra is a levegőben lóg, kézzelfogható eredmény, előrelépés nincs semmilyen területen.

A magyarlakta járásokban ritkaságba mennek a magyar nemzetiségű hivatalvezetők. A kettős állampolgárság ügyében hajthatatlan ez a kormány is, a Csemadok állami támogatásának többszöri ígérete eddig még nem konkretizálódott, az oktatási miniszter leváltotta Filip Mónikát, az egyetlen magyar nemzetiségű államtitkárt. Visszalépést jelent az is, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap élére ezúttal nem a magyar nemzetiségű jelölt került.

A külügyminisztérium államtitkára, az egyik kormánypárt alelnöke pedig nyíltan vallott magyarellenes nézeteiről híresült el. Az ország magyarjait biztonsági kockázatnak tartja. Čaputová is csak mosolyokat küldözget felénk országjárása közben, konkrét kiállása mellettünk még nem volt.

Ezek után ne is csodálkozzunk azon, hogy Szlovákia a V4-ek egyik tagállamaként, Magyarország közeli partnereként nem támogatja az ország területén élő őshonos magyar kisebbség jogait! Talán mégsem olyan kiválóak az országközi kapcsolatok, mint ahogy ez egy találkozón nemrégiben elhangzott. Viszont, ha nem támogatja, legalább ne fordult volna ellenünk!

Ezek után persze ne várja el tőlünk senki sem, hogy árkon-bokron keresztül lojálisak legyünk ehhez az országhoz! Mást viszont tennünk kell: a történések után egyre sürgetőbbé válik soraink teljes összezárása!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.