Kialakulóban Heger arculata: mit látunk ebből mi, magyarok?

Eduard Heger áprilisban vette át Igor Matovič helyét a kormányfői tisztségben, jobban mondva helyet cseréltek, hiszen Matovičból pénzügyminiszter lett. Matovič extrovertált személyisége miatt helyére teljesen más karaktert kellett állítani, olyat, aki konfliktusok helyett a kompromisszumra és a kiegyezésre törekszik. A volt kormányfő mellett Heger szürke egérnek tűnt, az elején nagyon úgy nézett ki, egy önálló gondolata sincs, hiányzik belőle a határozott és lendületes kommunikáció, amivel egy kormányfőnek rendelkeznie kellene.

Vajon mostanra sikerült magáról ezt levetkőznie, ki tudott lépni Matovič árnyékából?  De még mennyire!

Heger komoly fejlődésen ment keresztül, a nyári hónapok alatt gyakorlatilag sikerült felépítenie saját politikusi személyiségét. A nyári uborkaszezon alatt fokozatosan talált magára Heger, megtalálta saját egyéniségét, végre megismerhettük nézeteit, kaptunk egy jobb képet arról, milyen is ez a mi „szürke kormányfőnk“. Az biztos, hogy az új kormányfő politikája eltér az elődjétől. Látható a különbség közte és Matovič között. Míg Matovič a saját kormányán belül kiélezte a konfliktusokat, addig Hegernek a legfőbb prioritása a kormánykoalíció összetartása. Egy rossz szót nem hallottunk egyetlen kormánypolitikusról sem Heger szájából, míg Matovičnak sikerült mindenkivel összevesznie.

Matovič legnagyobb ellensége az SaS és Richard Sulík volt, Heger pedig a jobboldali liberálisokat tartja a legközelebbi szövetségesének. Olyannyira jó kapcsolatban vannak, hogy Heger szinte ódákat zengett a nyár elején megtartott SaS-kongresszuson.

Matovič elég kritikus hangot szokott megütni az újságírokkal, gyakran kritizálja azokat a szakembereket, akik az ötleteit nem támogatták. Eduard Heger a közösségi oldalán csak hivatalos eseményekről posztol, az újságírókkal pedig kíméletes kommunikációt folytat, fő politikai üzenete az oltás népszerűsítése.

Az egyik legérdekesebb összehasonlítás azonban a magyarokhoz való viszony. Matovič „kedves barátainak“ nevezte a magyarokat és az MKP-közeli politikusokat, fontosnak mutatta a magyar közösséghez való viszonyt. Sőt, tavasszal, amikor Szijjártó Péter Komáromban tett látogatást, nem értett egyet Ivan Korčok külügyminiszter azon kritikájával, hogy a magyar külügyminiszter provokálni jött, és fölöslegesen avatkozik be a szlovák belpolitikába.

Eduard Heger ezzel szemben szóvá tette, hogy Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke megemlékezett a kitelepített magyarokról Somorján. Mi több, egyetértett Ivan Korčok külügyminiszterrel abban, hogy a magyarországi politikusok állandóan kioktatják a szlovákokat a „sajátos történelmi események" kapcsán.

Heger utóbb mintha kompenzálni szeretett volna, egy héttel később úgy próbált közeledni a magyarokhoz, hogy meglátogatta Dél-Szlovákiát. Igaz, a magyarokhoz végül nem jutott el. Ugyan találkozott Bukovszky László kisebbségi biztossal és ígéretet tett arra, hogy a jövőben odafigyel a magyarok problémáira és igényeire, de ezek csak tervek, a találkozó nem volt több formális beszélgetésnél. Hozzá kell azonban tenni, hogy Bukovszky László egy konferenciát hív össze a szlovák-magyar kapcsolatokról, amely Heger védnöksége alatt valósul meg.

Erre szokták mondani, hogy ígéretekről hallottunk bőven, de a tettekről még nem volt szó.

Ha Heger a magyarok ügyében még nem is mutatott semmit, más téren elkezdett dolgozni, szép lassan kiépíti önálló politikusi „brandjét“. Munkássága és aktivitása egyértelműen látszik, hiszen járja az országot, érdeklődik az emberek iránt. Nem uszít és hergel, ahogy azt elődje tette, hanem békés, emberarcú politikusként közeledik feléjük. Remélhetőleg a felvidéki magyarokhoz is sikerül majd ténylegesen eljutnia és itt is ugyanolyan érdeklődéssel és bizalommal hallgatja majd meg a problémákat.