Ki van a pácban?
Csak sajnálni lehet a magyarországi ellenzéket az EP-választások előtt. Nincs témájuk, nincs mibe kapaszkodniuk, semmi okosat nem tudnak kitalálni, szóra érdemes törvényjavaslatot képtelenek beterjeszteni. Ezért aztán szabotálják az országgyűlési munkát, csak az utcán képesek a hőbölgős önmutogatásra, látványos, de teljesen értelmetlen provokálással akarják magukra felhívni a figyelmet, de ez eddig minden alkalommal visszafele sült el, az embereknek elegük van belőlük.
A kormány pedig teszi a dolgát, most a családtámogatási intézkedéseik népszerűsége az égig ér, az ellenzék nem is mer velük szembe szegülni, hasonló a hatás, mint amilyen a rezsicsökkentés alkalmával volt. Megpróbálnak ugyan lekicsinylően beszélni róluk, a kákán is csomót keresve, de mindhiába. Ennek pedig újabb két százaléknyi szavazó elvesztése lehet a következménye. Pedig akár ők is kitalálhattak volna valami ilyesmit, vagy bevezethették volna, amikor kormányoztak. De nem tették!
Migrációkérdésben is vesztésre áll évek óta az ellenzék Magyarországon. Mivel a parlamenti választásokon képtelenek önerőből egyharmad fölé kerülni, mást nem tehetnek, mint kívülről, az EU-tól várnak támogató megváltást, és minden apró-cseprő dologgal rohannak Brüsszelbe elítéltetni Magyarország kormányát. Ők viszont ezért cserébe elvárják tőlük az illegális bevándorlás támogatásának feltétlen felvállalását. Engedelmeskedve beállnak a brüsszeli sorba, csak ezzel otthon a maradék szavazóiknak is búcsút inthetnek. Most az ENSZ globális migrációs paktumát az EU jogszabályként kívánja bevezetni annak ellenére, hogy kilenc uniós ország elutasította. Erre köteleznék a tagállamokat. Az újabb várható ellenállás szinte belesimul Orbánék kampánystratégiájába, az ellenzék megint rossz lóra tesz majd, ugyanazt fújja, mint Brüsszel, és bukhat újra egy hatalmasat.
Közben a NATO-csatlakozás évfordulóját is a V4-ek tagországai együtt ünneplik Lengyelországban. Gyurcsányék pedig otthon a fotelben a tv előtt NATO jelvényekkel a mellükre tűzve integethetnek az EU-s kis zászlócskáikkal. Mást nem igazán tehetnek.
Viszont Manfred Weber ultimátumának, amely a Brüsszel elleni plakátkampány leállítását, az EPP tagpártjaitól való bocsánatkérést, Soros CEU-jának Budapesten maradását tartalmazta, biztos felállva tapsoltak az ellenzékiek. Szinte látták lelki szemeik előtt, ahogy kizárják a Fideszt az Európai Néppártból.
Korai volt az öröm, mert maga az ultimátumfogalmazó Weber utazik Orbánhoz Budapestre, hogy elsimítsa és magyarázgassa hirtelen felindulását, mert belátta, hogy a Néppártnak nagyobb szüksége van a Fideszre, mint a Fidesznek a Néppártra, különösen most az EP választások előtt. A kizárással pedig csak erősítenék a magyar kormánypártot, sőt, a lengyelekkel, olaszokkal stb. összefogva akár egy új szövetség alkothatna a Néppárt kárára. Így a bocsánatkérés nem marad el, csak átalakulhat! Orbán teljesíteni fogja az ultimátum következő pontját is, március 15-ig leszedeti a Juncker-Soros tervet leleplező plakátokat, hogy helyére újakat, esetleg Timmermans-Sorosakat tetessen. Az ultimátum harmadik feltétele, a CEU maradása pedig mindenki tudja, hogy biztosított, amennyiben működésével meg tud felelni az érvényes magyarországi törvényeknek.
Úgyhogy nincs oka az örömre a magyarországi ellenzéknek, nincsenek jó kilátásai a májusi EP-választások előtt. Most már csak abban reménykedhet, hogy Bugár Béla kampányában tökösen beszállt Weber mellé a ringbe, és keményen beszólt Orbánnak, miszerint „ha csak a tizedét próbálta volna meg a jelenlegi szlovákiai kormánykoalíció, mint amit Orbánék az elmúlt két választási időszakban megtettek, akkor itt (Szlovákiában, a szerző megjegyzése) már fejek potyogtak volna, sőt lehet, hogy „véres forradalom” lett volna.” A különbség csak az, hogy a Most-Híd elnökét, államfőjelöltjét valószínűleg nem fogja fogadni Orbán, míg Webert bizonyára igen.
