Ki vagy, ha nem magyar?

Volt ugyanis ezeknek a, mondjuk úgy, klasszikus analóg uszítóknak egy nagyon komoly „erényük” a mai típusú gyűlöletkeltőkkel szemben: csak a magyarokat utálták. Saját nemzetükre – ugyan némi politikai számítással, de – azért büszkék voltak.

Nálunk ennek az anti-nemzeti érzületeknek semmi tradíciója vagy értelmezhető funkciója nincs, de ahogy felvidéki magyar közösségünk titánja, Ódor Lajos mondta, nem szabad „elszigetelődnünk”, mint állítólag Orbán, ezért hozzá kell csapódnunk a kultúránktól teljesen idegen többségi ideológiához. Mindegy, hogy ez nemzeti és jogi önrendelkezésünk teljes feladását jelenti, de csatlakozni kell, mert ők a többség.

A régi típusú nacionalisták továbbra is megtalálhatók a szlovák társadalomban, erről bizonyára senkit sem kell meggyőzni, és ugyan úgy ott vannak a politikai szintéren is. De főleg a 2015-ös migrációs válság óta ők is megértettek valamit, mégpedig azt, hogy már nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy magyar a szlovákkal vitázzon évszázados konfliktusok mentén, vagy egymás utcaneveit festegessük át, amíg nyugatról egzisztenciális fenyegetés mutatkozik mindannyiunk nemzeti, és civilizációs túlélése felé.

A felvidéki magyar és vegyes pártok vezetői is nyilván tudatosították, hogy Szlovákiában a jelenlegi törésvonalak már nem a régi nemzetiségi, szlovák-magyar konfliktusok mentén haladnak, hanem leginkább a nemzeti és globalista, progresszív és konzervatív vonal mentén. Ezen pártok egyes képviselői nagyon ügyesen ki is játsszák az újszerű megosztottság teremtette helyzetet, hogy a magyar szavazatokat beszippantsák az úgynevezett „európai értékek” érdekkörébe, gödrébe.

Hogy ezzel valójában kinek az érdekeit képviselik, azt nehéz lenne megmondani, de leginkább egy olyan globális közösségét, amely szemében a magyar identitás mindig is csak konkurencia marad.

Nehéz ma pusztán nemzeti alapon politikai mozgalmat vezetni Szlovákiában, vagy bárhol máshol, ahol a magyar nemzetiség képviselői élnek, mivel identitásra, történelmünkre, nyelvünkre és hitünkre hivatkozni szükségszerűen magával vonzza a konzervatív világnézethez való ragaszkodást is. Ezek nélkül magyarul beszélni ugyan lehet, de magyarnak lenni nem.

A bugárizmus-ódorizmus tudathasadásos zsákutcája a legkisebb ellenállás vonzó alternatíváját kínálja az Orbán-féle kétségkívül nehezebb útnak, az egyedül, ellenszélben, állandó európai össztűz alatti megmaradásnak.

Kecsegtető a sodrással vitetni magunkat többségi jóváhagyással ahelyett, hogy az árral szemben ússzon az ember, de csak vessen mindenki egy röpke pillantást Párizs égő utcáira, London gyermekeknek fenntartott nemváltó sebészeteire, a belga vagy holland drogállamokra, az ír abortuszkultuszra, de akár Ukrajnára is, hogy lássuk hová vezet a sodrás.

Ami Magyarországot illeti, és annak jelenlegi kormányát, értem, hogy vannak köztünk olyanok, akik nem azonosulnak ennek szemléletével, politikájával. De nem is kell, mert nem őket választjuk majd szeptemberben. Minden esetre viszont Szlovákiában magunknak olyan képviselőket kell választani, akiknek fontosabbak a magyar kisebbség érdekei, mint amennyire gyűlölik Orbán Viktort. Hatalmas tévedés egy olyan pártot támogatni, amelynek programjában nem található a nemzeti összetartozás fogalma, az anyaországgal és annak mindenkori kormányával való együttműködés.

Én sem látom, amit Önök is nyilván szeretnének látni: egy magyar párt, amely karizmatikus, inspiráló személyiségekkel áll ki hangosan, árnyaltan és sziklákat megmozgató hittel a felvidéki magyarság érdekeiért.

De van egy pártunk, igen, csak egy, amelyik a nemzeti összetartozást és az anyaországgal való együttműködés fontosságát igenis érti és gyakorolja.

A hiányosságaira rámutatni lehet, és talán kell is, de érteni kell, hogy az általuk képviselt értékeknek és érdekképviseletnek nincs ma Szlovákiában alternatívája.

Ne dőljünk be a divatos szlogeneket lengető, precíz nyugati példára klónozott imázspolitikusoknak, akik a szlovák-magyar együttélés nevében osztják meg ügyesen a magyarokat. Ha a szlovákokkal akarunk egy közös léttérben élni békében, egyenlő esélyekkel, ezt csakis a nemzeti értékeink megőrzésével lehet megvalósítani.

Ez a másfél százalék a véleménykutatásokban nem a „kevés” kategóriájába tartozik, hanem a szégyenébe. Tudatosítsuk, hogy a környező országok magyar közösségei figyelnek bennünket, mi itt nem herdálhatjuk el azt a politikai szabadságot, amely számukra sok esetben már nem adatik meg. Vagyunk annyian, hogy azt az öt százalékos küszöböt könnyedén átlépjük. Kritizálni persze lehet, de ha Gyimesi György vagy Forró Krisztián nem elég jó, gondolják, hogy Dzurinda a legmegfelelőbb személy arra, hogy ő legyen a felvidéki magyarság hangja?

A szerző a Hungary Today és az Ungarn Heute főszerkesztője, a Magyarország Barátai Alapítvány kommunikációs menedzsere.