2019. május 14., 16:19

Ki hol van otthon?

Mi itt otthon vagyunk (My sme tu doma) – skandálta elég gyakran teli torokból a teltházas nézősereg Kassán a hazai rendezésű jégkorongvilágbajnokság Szlovákia – Kanada mérkőzésen, amely egyébként kitűnő és nagyon izgalmas játékot hozott.

hoki-szlovakok.jpg
Fotó: Sport.sk

Nem valószínű, hogy a kanadai csapatban vagy a kísérők között valaki is értett volna szlovákul, ha véletlenül mégis, bizonyára nagyon elcsodálkozott ezen a buzdításon. Közülük ugyanis senki se akarja megkérdőjelezni Kassa jelenlegi hovatartozását, a határok sérthetetlenségét, ezért vendégszeretetből nem volt a legildomosabb arra figyelmeztetni az ellenfelet, hogy bármit is gondol, bármiben is töri a kanadai fejét, ők vannak otthon ebben az országban, ebben a városban. Meg aztán Kanada nincs is olyan közel az országhoz, hogy esetleg érdekében állna ráfanyalodni. Ezt a fajta szurkolói rigmust inkább egyfajta félelemérzet indokolhatja, hogy mégsem érzik ők annyira otthon magukat itthon, mint ahogy ezt önmagukat erősítve ordítják. Egy olyan tolvajeffektus, olyan, mint amikor tolvajt kiált a rabló…Szegény kanadaiaknak eszük ágában sincs letelepedni Szlovákia keleti csücskében, teljesen felesleges volt őket figyelmeztetni a terület szlovák fennhatóságára.

Sokkal inkább azon csodálkoztak el a juharlevelesek, hogy nemzeti himnuszukat a közönség tiszteletlenül és sportszerűtlenül végigfütyülte. Ez talán arrafele nem egy szokványos dolog, erre fele meg sok helyen, még sorainkban is veszély leselkedik más nemzeteknek a himnuszaira, legyen az kanadai vagy ne adj, isten magyar…Az egyiket kifütyülik, a másikat betiltják…

Persze az is könnyen lehet, hogy a vérivással, önhergeléssel felérő „Mi itt otthon vagyunk” szurkolás nem is annyira a kanadaiaknak szólt, hanem sokkal inkább egy képzelt, mindenkori ellenségképnek, akár a felvidéki magyaroknak is. A hazafiság és a nacionalizmus határa ilyenkor elmosódik. Valami olyasmi történik, mint amikor múlt évben a Zólyom hokicsapatának szurkolói kiegészülve más szlovák csapatok ultráival Miskolcon rátámadták a meccsen békésen szurkoló hazai nézőkre. A második harmad szünete után maszkokat húztak a fejükre, rátámadtak a biztonsági őrökre, majd a családi szektorba is betörtek. Nőket, gyerekeket és időseket sem kíméltek! Pedig Miskolcon nem voltak otthon, bármennyire is szerették volna annak idején megkaparintani ezt a várost is.

A hokimeccsen a másik közkedvelt hazai buzdítás – a gólt akarunk (my chceme gól) is dominált. Érthető kívánság, bár kissé erőszakosnak tűnhet ez a fajta akaratnyilvánítás is. Egy végjátékban esett góllal viszont a kanadaiak diadalmaskodtak. Egy másodperccel a végső dudaszó előtt ütötték a juharlevelesek a győztes, hatodik góljukat, már nem maradt idő újabb gólt követelni és lőni….

A sportszerűség megkívánja, hogy elismerjük a szlovák válogatott játéktudását, felkészültségét, bizonyítási vágyát ezen a hazai rendezésű világbajnokságon. Bizonyítsanak a szurkolók is! Hiszen nagyon könnyen előfordulhat, hogy a csoportmeccseket követően összekerülnek a cseh válogatottal. És akkor a cseh himnusz alatt fütyülni fognak azok is, akik pár évvel ezelőtt még vigyázzba vágták magukat erre a dallamra?

Megosztás
Címkék