2018. november 14., 09:36

Kétfajta elnöki látásmód

Eltelt pár nap az önkormányzati választások óta. A pártokban lassan letisztultak az eredmények, aludtak rá egyet-kettőt az elnökök, most már kénytelen mindenki nyilatkozni is róluk. Kettősségük (polgármesteri és képviselői választás) miatt talán ezek azok a választások, amelyek alkalmával minden induló párt valamilyen sikert kíván elkönyvelni. A pártok statisztikusai, matematikusai  játszanak a számokkal,  úgy csűrik-csavarják őket, hogy a végeredmény szempontjából ők jöjjenek ki győztesként, de legalábbis nem vesztesként.

Bugár Béla és Menyhárt József, MKP és Most-Híd

Amennyiben jelöltjeik közül az elvártnál kevesebb lett polgármester, azt emelik ki, hogy arányokban soraikból választották meg a legtöbb nőt ebben a pozícióba, ha csökkent az önkormányzati képviselőik száma, azt hangsúlyozzák, hogy megválasztott képviselőik átlagmagassága vagy bajuszhossza alapján mégis ők győztek, vagy esetleg azt, hogy mindannyian tudnak úszni, és különben is nem a mennyiség, hanem a minőség számít. De azzal is lehet kérkedni, hogy magyar pártként nekik van a legtöbb szlovák polgármesterük és képviselőjük!

Nyilatkoztak már a Most-Híd és az MKP elnökei is önkormányzati választási sikerek ügyben!

Bugár Béla a tőle megszokott arroganciával nagy sikerről beszélt, azt hangsúlyozva, hogy „Dél-Szlovákiában is erősödtünk, hiszen a Magyar Közösség Pártjának már csak párral több polgármestere van, mint nekünk.” 

Tehát már csak pár polgármesternyire a végső céltól! Elszomorító, hogy még mindig az MKP legyőzése, lekörözése a legfontosabb célkitűzése a vegyespárt elnökének! Mintha az etnikai párt lenne a legnagyobb ellenségük, magyar a magyarnak! Miért nem veti össze pártját esetleg más politikai szubjektumok eredményeivel? Egyáltalán nem itt tartanánk, ha ez a fajta látásmód már kihalt volna a szlovákiai magyar közéletből. A pártműhelyük statisztikagyártói inkább arra fókuszálhatnának, hogy mi lett volna a választások eredménye abban az esetben, ha nincs magyar megosztottság a Felvidéken. De sajnos van, dadus! Pedig ha még valahol a tudat alatt ott munkálkodik az összefogás kényszere vagy nevezhetjük akár igénynek is, akkor ezzel a törekvéssel most kellett volna helyben kirukkolni, az önkormányzati választások alkalmával belekezdeni. A parlamenti választások előtt már késő lesz! De talán már felesleges is lenne, látva az ellenségképben való gondolkodás továbbélését.

Menyhárt József viszont nyilatkozataiban egyáltalán nem foglalkozik a Most-Híddal,  saját pártjának eredményeire összpontosít: „Négy évvel ezelőtt 343 polgármesterjelöltet indítottunk, és abból 107 volt a befutó, most pedig 309 indulóval 115 polgármesteri helyet szereztünk. Vagyis a mostani eredmény nagyobb siker, mint a négy évvel ezelőtti.” Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke is kiemelte, hogy a kormányoldal és az ellenzéki is korrekt kampányt folytatott a választások alkalmával.

Kétfajta elnöki megközelítés, kétfajta szemlélet! Talán most már tényleg érdemes komolyan gondolnia Menyhártéknak az új koalíciós partnerek iránti közeledést, hiszen Bugár még mindig megosztó módon, dacból, izomból politizál. Teljesen felesleges erőltetni az összefogást bármelyik oldalon addig, amíg Bugár Béla a Most-Híd elnöke!

Megosztás
Címkék