2020. március 17., 13:48

Két furcsa család

Valahol a világban, lehet, hogy pont Magyarországon vagy Szlovákiában, egy család elhatározta, hogy 39 napig nem néz televíziót, nem hallgatja ez idő alatt a rádiót, nem bámulja a számítógépet, és kikapcsolja az okostelefont. Máshol egy másik család pedig úgy döntött, hogy 39 napig nem veszi ki a személygépkocsiját a garázsból.

Mi történt velük?

Az első családban, ahol teljes hír- és külvilágzárlatot rendeltek el maguknak, az első napok nagyon furán teltek. Négyük közül senki se találta a helyét! Mindenki csak kóválygott a lakásban, nem tudtak magukkal mit kezdeni. Eleinte nem volt könnyű, az elvonási tünetek miatt nemcsak az eltelt napokat, hanem a napszakokat, sőt az órákat is számolták. Többször fellázadtak, ingerlékenyek voltak, gyakran veszekedtek is.

Pár nap elteltével viszont már kissé lecsillapodtak, egyre többet ültek le beszélgetni. Előbb csak a szokásos udvariassági kérdésekkel és feleletekkel tömték egymás fejét, majd egyre komolyabb dolgok is szóba kerültek. A szülők megtudták, hogy a gyerekeik már túl vannak az első csalódáson, sőt az a nagyon nagy dolog se várat már magára, megtörtént!

Azzal is tisztába lettek, hogy hiába is erőltetnék a srácoknak a szülői életpályákat, azoknak egész más jár a fejükben, kiforrott véleményük van a jövőjüket illetően. Nem volt könnyű a szülőknek szembesülniük ezzel, de ha nincs ez az önként vállalt zárlat, erre vonatkozó infót soha nem kapnak a gyerekektől. Végre tudtak jókat beszélgetni, mert legutóbb, karácsonykor, amikor utoljára leültek együtt vacsorázni, az evőeszközök között még ott lapultak a telefonok is…

A gyerekek pedig megrökönyödve tudták meg, hogy a szüleik a legutóbbi közös beszélgetés óta már új munkahelyen dolgoznak, és hogy mennyire nem volt mindegy nekik abban az időben, amikor mindketten egyszerre vesztették el az állásukat. A gyerekek csak azt vették észre az egészből, hogy sokkal többet vannak otthon a szülők napközben, mint ők. De aztán rendeződtek a dolgok, de az állandó telefonnyomkodás és a laptopozás közben nekik ebből semmi sem tűnt fel.

Bár most, hogy mondod, anyu, nekem rémlik, hogy valami ilyesmit említettél, amikor nem vehettem meg a harmadik sportcipőmet. Csakhogy annyira dühös voltam, amiért nem kaptam meg, hogy az indoklásra nem is figyeltem oda.

Az megvan, amikor apátok kórházban volt és műtötték? Aha, emlékszem, karácsony volt vagy húsvét, valamilyen színes díszítés volt a lakásban: vagy nyuszikák, vagy angyalkák…Tényleg, már jól vagy, apu? Hát, persze, hiszen két év telt el azóta… Egyébként hogy megy a suli? Nem unod még? Még mindig az a csinos tanárnő az osztályfőnököd? Hogyne papa, az tanított meg írni és olvasni elsőben, most már Béla bácsi az osztályfőnököm és ballagok júniusban.

Aztán levettek egy-egy könyvet a könyvespolcról, leporolták róla a többéves port és olvastak mindannyian, aztán meg is beszélték a vacsora után az olvasási élményeket. Pedig az elején furcsa volt a kézi lapozás…Mégiscsak jó valamire ez a fajta belső, önkéntes karantén.

Az ország másik végében élt egy másik hóbortos család, amelyik pedig megfogadta, hogy kipróbálja az életet egy ideig személygépkocsi nélkül, pontosan 39 napig. Kezdtek ugyanis szépen gömbölyödni a mozgáshiánytól, és minden bajuk volt. Az édesapa akkor jött rá erre a felismerésre, amikor egyszer a harmadik szomszédba, akihez át is lehet kiabálni, autón ment át, hogy kölcsönkérjen gyufát. Ekkor elszégyellte magát nagyon, még a saját gyermekei is kinevették, pedig ők sem vágtak neki sohase az útnak gyalogosan hazafele a suliból. Megvárták, amíg felszedik őket a szülők.

Összeült aztán este a családi tanács, és arra a következtetésre jutottak, hogy ez így nem mehet tovább! Kezdődik a jó idő, másnap lemosta, beolajozta az összes kerékpárt, kikészítette a garázs elé, az autó pedig a garázsban maradt. Lehetett választani: gyalogosan 25 perc volt a suli és a munkahely, bringán fele idő alatt oda lehetett érni.

Eleinte nem ment könnyen ez sem, a berozsdásodott végtagok csak nehezen engedelmeskedtek, a popsi is fájt a kemény bicikliüléstől, kicsit korábban is kellett felkelni reggel, morgott mindenki, maga az ötletgazda is.

Egy idő után aztán már hazatérve se tették még be azonnal a bicajokat a garázsba, sportolásra is használták. Az új közlekedési forma annyira megtetszett minden családtagnak, hogy a 39 nap leteltét követően sem akaródzott senkinek se autóba ülni.

Aki nem hiszi, járjon utána, vagy próbálja ki!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.