Képzelt riport egy SIS-székházból

- Kérem a jelentését B. ügynök!

- Miről főnök?

- Tudni akarom, mit csináltak a magyarok az elmúlt hetekben! Igor holnapra kéri a beszámolómat!

- Igor, főnök? Nem Edo?

- Hagyjuk, nem szóltam. Jobb, ha erről nem tud. Nekem sem kellett volna mondanom semmit, mert úgy járok, mint az elődöm. A segge nyoma még itt van a székemben. Szóval, magyarok!

- Főnök, de hát én azt hittem most béke van, tudja, EU, V4 vagy mi, meg minden! Nem gondoltam volna, hogy figyelni kell őket!

- Idefigyeljen B., ezt meg ne halljam még egyszer, mert úgy jár, mint R. ügynök! (az igazgató nem üvölt, suttog, szinte sziszeg) Tudja maga, milyen rohadt meleg van egy lángoló autóban?! (B. nyel egy nagyot, pontosan tudja, 26 éve ő volt, aki kiszámolta!) Szóval, hallgatom! A magyarok az elmúlt héten… folytassa!

- A magyarok az elmúlt héten… ööö… a magyarok… az elmúlt… Várjunk, nem június van?!

 - Túlfeszíti a húrt, B!

- Várjon már, hisz június van! Nem ilyenkor trianonoznak a magyarok?!

- Az még mindig divat? Nemár…

- Igen-igen, (B turkálni kezd a papírjai között), keresem, keresem. Ách meg is van! Aha… szóval tüzeket gyújtogattak!

- MIIII? HOL? HOGYHOGY ÉN ERRŐL NEM TUDOK? (Az igazgató üvölt, B. izzad)

- Nem úgy főnök! Ilyen őrtüzeket.

- Őrtüzeket? Mint Jánošík?

- Úgy, csak ezeknek nincsen fokosuk és tényleg léteznek! Szóval tüzeket gyújtottak, elég sokat. A kollégák kinn voltak, egyikük még beszédet is mondott.

- Ezzel kapcsolatban valami jelenteni való? (az igazgató kezd megnyugodni, a telefonját babrálja, facebookozik, görgeti a Zomrit.)

- Nézem, nézem. Úgy látom semmi, egyikük a szúnyogokra panaszkodik, a másik arra, hogy nem volt sörcsap, a harmadik meg arra, hogy véletlenül több ügynökünk is egy helyre ment, de hamar el kellett jönniük. Állítólag fennállt a lebukás veszélye!

- Mert? Hisz tudnak magyarul, nem? Azt ne mondja nekem, hogy szlovákul kezdtek el dumálni, mert megőrülök.

- Nem, nem, csak a hokivébéről beszélgettek, aztán furcsán néztek rájuk a magyarok.

- Bože môj! (felsóhajt és nyom egy lájkot az új Matovič-posztra) Jó, mindegy, mi van még?

- Hmmm… ez érdekes főnök. Az egyik emberünk azt írja, a magyarok csináltak valami lejárató filmet arról az Esterházy-mániás magyar fickóról!

- Esterházy? Az melyik, a túrós?

- Nem, az a Rákóczi. Ez az a jogászgyerek, amelyiket olyan sokáig figyeltük, volt pofája fölvenni a magyar állampolgárságot. Átment Magyarországra, aztán az ottani kollégák is segítettek, de 2010-ben sajnos végé szakadt az együttműködésnek.

- Orbán?

- Orbán!

- Gondoltam… hagyjuk, szóval mi van ezzel a filmmel? Mi rendeltük meg?

- Én nem tudok róla! Várjon, hívjuk be M. ügynököt!

- Őt ne, az állandóan a fellegekben jár. (Az igazgató kiordít a csukott ajtón át.) Daaaanka! Hívja ide nekem C. ügynököt!

Néhány perc múlva megjelenik egy csapzott figura, magyarcímeres sapkában, turulos pólóban, tarsollyal. Az igazgató ridegen végigméri:

- Legközelebb, ha bejön az irodámba civilben jöjjön, ne munkaruhában! Szóval, B. ügynökkel itt a magyarokról beszélgetünk éppen, tud maga valamit erről a filmizéről? Állítólag lejárató videót csináltak a, hogy is hívják a fickót B.? Gubík? Igen, szóval erről a Gubíkról. Maga rendelte meg?

C. észrevehetően ideges. Mióta tavaly két hetet nyaralt a Balatonnál, nem végzi olyan odaadással a munkáját, megkedvelte a magyarokat és a sajtos-tejfölös lángost. A főnökét viszont egyre jobban utálja.

- C! Magához beszélek! Nem azzal a románoktól kölcsönkapott emberével intézte? Tudja, az a költő!

- Chskym? Nie, ja som, ja vôbec! Ja naozaj, akože absolútne, vôbec hej? Ja by som maj problém aj vizuálne...

Az igazgató B.-hez fordul.

- Ennek stroke-ja van!

C. nagy nehezen összeszedi magát.

- ÖÖÖ… nem főnök, bocs. Szóval az az írófickó nem jelentkezett egy ideje. Korábban is csak azzal idegesített, hogy adjuk ki a verseit. Jó gyenge versek voltak, nem értettem belőlük egy kukkot se.

- Hisz maga tud magyarul nem?

- Igen-igen, de ez a költő dadaista!

- Huh, jobbulást neki! Akkor mi van azzal a keleti fickóval?

- Tudom kire gondol, de azt szerintem végül nem szerveztük be, képviselő lett belőle, viszont az apja dossziéját kikereshetem az irattárból.

C. bátortalanul közbeszól.

- Az már nincs ott, digitalizálni kellett. Túl sok helyet foglalt, volt benne egy csomó cirill betűs irat.

- Jó, akkor hagyjuk. Mi van az újságíróval?

- Semmi, arról biztosan tudnánk, ha ő csinálta volna, folyton jelentkezik feladatért.

- Tőle jönnek mindig azok a rossz helyesírású levelek?

- Tőle, tőle. Nekem már egyből a spambe teszi őket. Beállítsam magának is főnök?

- Majd! Szóval maguk ketten azt mondják nekem, nem mi intéztük a lejáratást. Akkor ki? Az amerikaiak vagy ki? Moszkva? Netán ezek az idióta magyarok saját maguk között meccselik le az egészet? Ne mondják már nekem, (A. feláll a székéből, ordít, öklével az asztalt veri és időnként, Moszkvában töltött középiskolás éveinek maradványaként, orosz szavakat vegyít az üvöltözésbe. Az irattartószekrény halkan röhög), ne mondják már nekem, hogy a magyarok magukat bomlasszák?! Ilyen nincs a világon! Ilyen nép még egy nincs a világon! Az a Gubík az egyik legveszélyesebb emberük, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ezek egymást támadják, és nekünk nincs benne a kezünk. Nem létezik! Ez valami csapda!

Az ügynökök hallgatnak egy darabig, B. zavartan köhécsel, C. vakaródzik, viszket a magyar címer a szíve fölött. Végül a rangidős B. megszólal.

- Főnök, higgye el, nem mi voltunk! Akárhogy forgatom a jelentéseket, egyikben sincs szó erről. Nagyon úgy tűnik, ezt a magyarok csinálják egymás között!

- Kurnik šopa, hát ilyen a világon nincs. Micsoda egy nemzet... (Az igazgató lasan dörzsölgeti a halántékát, mióta a kormányfő meg a köztársasági elnök nála jártak, migrénes rohamai vannak. Feláll és széttárja a kezét.) Fiúk, nekünk akkor már csak egy dolgunk van!

- Mi főnök?

- Kérni egy kávét!

Az igazgató megnyom egy gombot az íróasztalán:

- Danka, hozzon már be három kávét meg valami teasüteményt!                                                                    

- Főnök, akkor ne is küldjünk rájuk senkit?

- Nana fiam, nem ezt mondtam! Akad rá épp elég emberünk!