Kell egy kis áramszünet?
Hetek óta vártuk a megváltó esőt. Most eljött zivatarok formájában. Égi riadót fújtak az angyalok, nem lehetett nyomon követni, hogy mi van korábban, a mennydörgés, mint hang, vagy a villámlás, mint fény. Hang- és fénysebesség között nem volt időkülönbség. A nap folyamán egymást érték a viharok, az egyik még el se vonult, a következő már ott lihegett a nyakában, ha tudnám, mi az a szupercella, akkor az is volt. Ennél félelmetesebb lehet a háború? Biztos.
Gyerekkoromban rettegtem a villámlástól és mennydörgéstől, utáltam a zivatarokat. Már jóval hamarabb megéreztem az eljövetelét. Mások még csak ballagtak a strand felé, én pedig már vissza, mert megéreztem, hogy valami olyasmi fog történni, amit nem szeretek. Szokták volt kérdezni tőlem annak idején kicsit gúnyolódva, hogy lesz-e, én csak az égre tekintettem, és mondtam a tuti választ. Akár meterológus is lehettem volna, de csak nyári. Egyszer gyerekkoromban nagymamámnál elszámoltam magam, nem volt már időm befutni a házba, csak az udvaron álló lakatlan disznóólba tudtam bemenekülni. Itt viszont észrevettem egy nagy bevert kampószöget, valószínűleg erre akasztotta a böllér a disznóölő fegyverét munkája végeztével. Rögtön eszembe jutott, hogy a vas szög formájában is vonzza a villámot - ugyanúgy, mint a sátorrúd, ami miatt nem nagyon kedveltem a kempingezéseket - ezért tovább kellett menekülnöm. És azok a dunyha alatt töltött, átvirrasztott forró nyári éjszakák! Úgy magamra húztam a takarót, hogy a fülemre is kerüljön, ne halljam a szörnyű dörgést. Reggel aztán teregethették az átizzadt ágyneműmet. Hiába próbálta nekem az édesapám viccesen tálalni a mennydörgést azzal, hogy kugliznak fent az angyalkák. Ezért nem az iskola miatt vártam a szeptembert, hanem azért, hogy véget érjenek a nyári égi háborúk.
Persze, a helyzet sokat változott, nem is emlékszem, mikor fordult meg velem úgy a világ, hogy már nem félek a zivataroktól, sőt vágyom rájuk a nagy hőség idején. Meg persze hülyén is nézne ki egy nagypapa a paplan alatt fülig betakarva egy viharos éjszaka.
Ez a hétfői zivataros nap viszont megint gondterheltté tett, ugyanis áramkiesést okozott a térségünkben. Hosszú órákig nem volt villany, szinte megborult az egész életritmusunk. Le kellett mondanom a hozzám nőtt laptopomról, ami pont akkor merült le, de amúgy is használhatatlan lett volna internet nélkül, a mobilnet is becsődölt. És hiányzott napközben a rádió, este pedig a televízió nyugtató háttérzaja. Információéhségben szenvedtem. Legalább egy Szabó család rész, vagy egy kis Játék és muzsika öt percben, még a hajóvonták találkozását is meghallgattam volna szívesen, illetve félszemmel néztem volna a Szomszédok epizódját, de még a Négy páncélos és a kutya valamelyikét, A tavasz tizenhét pillanatából is legalább egyet.
Jókedvem csak akkor tért vissza egy kicsit, amikor a feleségem telerakta egy mosásra a mosógépet, és kivonszolta a kamrából a porszívót, majd bosszúsan visszarángatta, amit megmosolyogtam. Esőben gyomlálni sem lehetett a kertben, füvet nyírni még inkább nem, valamit pedig mindig csinálni kell, maradt a tollseprű, az nem fogyaszt áramot. Még szerencse, hogy nem kellett főzni, ebédre akadt vasárnapi maradék, amit működő villanytűzhely és mikrosütő nélkül hidegen belakmároztunk. Az ebéd utáni kávézás pedig most az egyszer elmaradt.
Este fele, a híradó idején viszont már kicsit nyugtalanabbak voltunk. Mi lesz, ha nem tudjuk meg, mit végzett ki aznap Magyar Péter, mivel borzolta a kétharmad idegeit, apad-e már a otthon a Tisza, árad-e még Brüsszelben, meddig lehet előbb a feleség szoknyája, majd a mentelmi jog mögé bújni, illetve mit guberált össze aznap a nagyvilágban az ukrajnai zöldruhás kunyeráns. Ennyire gazdag színészt még nem hordott a földgolyó, de ennyire pofátlant se. Hiányoztak a megszokott hírek...
És láss csodát: a korai takaradó pillanatában lőn világosság! De már pizsiben ért minket a fény, úgyhogy ez a nap már tönkrement...Viszont sokat beszélgettünk a sötétben, valamire mégis jó volt az áramszünet...
