Kell-e nekünk polgári társadalom?
Túlzás nélkül kijelenthetjük, sokakat sokkolt Kočnerék felmentése. A két éve húzódó Kuciak-kettősgyilkosság ügyében rács mögé kerülnek a tettesek, de a megrendelők jelen állás szerint megmenekültek. Az ember joggal teheti fel a kérdést, az annyi éven át folytatott küzdelem és tüntetéssorozatot követően, volt értelme az egésznek? A kérdés megválaszolását a kedves olvasóra bízom, de a választ szerintem mindenki sejtheti.
Az emberek tudatában az a remény élt, hogy a Kuciak-kettősgyilkosság ügy végére ténylegesen pont kerül. A tüntetéssorozat, illetve a kormányváltás következtében talán egy pillanatra sikerült elhinnünk, hogy Szlovákia egy olyan ország, ahol az igazságszolgáltatást nem lehet megvenni.
A sorok szerzője nem rejti véka alá pozitív gondolkodását, s a dolgok következményében azonban joggal józanodik ki, de nem gondolja, hogy a polgári aktivizmusnak ne lett volna értelme.
Eszembe jutott Száraz Dénes kollégám kiváló jegyzete, aki nem felejtette el megemlíteni, hogy nekünk felvidéki magyaroknak ez sajnos nem újdonság. Mi ezt bizony nagyon sokszor tapasztaltuk, s tán még ma sem felejtettük el Malina Hedvig esetét, akinek egyetlen bűne az volt, hogy magyarul szólalt meg. S az igazságszolgáltatás ilyenkor is hallgatott, ráadásul még őt kiáltotta ki bűnösnek. Hedviget elüldözték. A két áldozat szülei is így járnak majd? Nekik mi lesz a bűnük?
Az igazságszolgáltatás el akarja majd velük hitetni, hogy az ügyészek megfelelően és tisztességesen jártak el, az ügyet végleg elfejtetnék velük.
A szülők azonban nem veszik be a maszlagot, a jó hír, hogy az ország polgárai sem. Ha valakiktől tanulhat az ember, azok pont az érintettek szülei, ők ugyanis megmutatták, hogy ilyen helyzetben nem szabad meghátrálni s megtörni. Bizonyára nehéz ezt elhinni, de erősek maradtak, mert tudták, hogy Ján Kuciak becsületes, és hű maradt a szakmájához. Abban reménykedtek, hogy munkája nem volt hiábavaló. A kiutat és az összefüggéseket kereste. Nem magáért, nem is a családjáért, de az ország és a közjó becsületéért. Ő egy olyan országban hitt, ahol az alulról építkező társadalom erőt tud felmutatni az államhatalom felé.
Az én generációm szülei is hittek akkor, amikor 1989-ban a rendszerváltozásért küzdöttek a bársonyos forradalomban. A polgári társadalom akkor elég erős volt ahhoz, hogy rendszert változtasson.
A történelem során nagyon sok harcot kellett megvívni az embereknek. Rengetegszer akadtak kudarcok, s a harcok gyakran fájdalmas áldozatokat követelt.
A pozitivista, illetve az idealista filozófusoknál helyes az az érvelés, hogy a történelem során, akármilyen nehéz volt a küzdelem, a nép azt mindig meg tudta védeni. Az igazságtalanságok és a zsarnoki államhatalmak nem örökkévalóak, mert az állam nem egy mesterséges képződmény, az államot az emberek, a polgári társadalom alkotja.
Jó példa erre Immanuel Kant, aki azt hangsúlyozta, hogy egy köztársaság attól erős, ha a polgári társadalom is az.
1989-nek volt értelme, ugyanis akkor egy erős polgári társadalom kellett ahhoz, hogy az államhatalmat megdöntse.
Ne keseredjenek el azok, akik szerint ez mind hiába volt. Megvolt annak a maga helye és gyümölcse. A dolgok következtében most talán nehéz bármiféle pozitív jövőképet is felvázolni, de mégis azt mondom, várjunk türelmesen. Bízni kell abban, hogy eljön majd az idő, amikor a polgári társadalmunk ténylegesen megerősödik, és meg tudja védeni saját értékeit.
