Karaffa Atilla: Nem szabad félni!

hirek.sk 2017. június 04., 13:18
Gyásznap, nemzeti tragédia, országcsonkítás, szétszabdalás, igazságtalanság, békediktátum az összes jelző egy gyászos történelmi eseményre utal. Kilencvenhét évvel ezelőtt június 4-én keresztre feszítették Magyarországot Trianonban. Megcsonkítva, igazságtalan békediktátumot rákényszerítve bántak el a keresztény Európa védelmezőjével.

Csodálatos magyar nyelvünk a maga nagyszerűségével fogalmaz: békediktátum. Milyen béke lehet az, amelyet rákényszerítenek a másikra? Csakis olyan, amit félelemből diktálnak a győztesek. Ilyen volt a trianoni is, amelyet június 4-én 16:32-kor írtak alá franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastélyban. A trianoni békeszerződést a Magyar Királyság nevében az 1920-ban Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár írta alá. A választás azért esett rájuk, mivel a közismert politikusok egyike sem akarta magát kompromittálni a hazánkra nézve végzetes és máig is meghatározó trianoni békeszerződés aláírásával.

Megkondultak a harangok, a közlekedés leállt, a boltok bezártak, magyar apák és anyák magukhoz szorították gyermeküket. Nem lehetett ez másképp itt sem, a Csallóköz szívében. Az első világháborúban súlyos veszteségeket szenvedett felvidéki magyarság újabb sorscsapást volt kénytelen eltűrni. A trianoni békediktátumot és a csehszlovák megszállókat.

Az új államalakulat politikusai szinte rávetették magukat a magyar népre, mindenfélét kitaláltak, csak hogy területekhez jussanak és eltiporjanak bennünket, magyarokat. Jól ismerjük a hajózható Ipoly esetét, vagy az Adriai-tengerhez tervezett korridor létrehozását.

Edvard Beneš csehszlovák külügyminiszter Prágában a következőt mondta 1920-ban: „A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem az első számú felelősének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő”.

Gyűlölet és düh, a megcsonkított magyar népet szinte minden oldalról az idegen hatalmak vérben izzó szemei figyelték és szerették volna még jobban belevájni annak testébe, ahogy a holló teszi áldozatával.

A nagyurak ítélkezetek, nem segített sem Apponyi védőbeszéde, sem Teleki vörös térképe. Beteljesedett!

És hogy állunk Trianon megítélésével 97 év után?

A kommunista rendszer bűnös népnek állította be a magyar népet, Trianonról nem lehetett beszélni. Az ún. demokratikus fordulat után a liberális eszmét valló politikusok és szimpatizánsaik mind a mai napig jogosnak tartják a trianoni békediktátumot. Manapság pedig lassan már szélsőségesek, kirekesztőek leszünk, ha saját nemzeti történelmi eseményeinkről emlékezünk meg. Ismerjük jól a gúnyos megjegyzéseket: Minek magyarkodtok? Nem kell mutogatni mekkora magyarok vagytok! Pedig, mi nem vagyunk akkora magyarok. Egyszerűen magyarok vagyunk, akiknek fontos a nemzetünk történelme és emlékezünk, de ugyanakkor építeni is szeretnénk a jövőt!

Csak úgy dőlnek majd le a trianoni határok, ha mindannyian közösen akarjuk a Kárpát-medencében az egységet, az összetartozást. Meg kell ismertetni az igaz magyar történelmet, az iskolákban nem szabad kerülni Trianon fogalmát. És ami a legfontosabb nem szabad félni!

Esterházy János, felvidéki mártírpolitikus sem félt. Bár Trianon után elvették földjeit, családját a csehszlovák állami szervek folyamatosan figyelték és bírságokkal fenyítették, Õ mégis itt maradt övéi között. Nem fogadta el Budapesten a bársonyszéket, hanem az 1938-as visszacsatolás után gondoskodott azokról a magyarokról, akik nem kerültek vissza az anyaországhoz. Nem félt szembeszállni az igazságtalansággal! A 60 éve elhunyt Esterházy János példája is erőt adhat nekünk, felvidéki magyaroknak, aki mindig fontosnak tartotta, hogy egyedül a kereszténység és a magyarság lehet a jövője a felvidéki magyaroknak.

2010-ben a magyar kormány megalkotta a Nemzeti Összetartozás Napját, amely június 4-e. Ez a nap városunk emléknapja is egyben. Az összetartozás fontos pillére összmagyarságunknak, hiszen Trianon romjait ledöntve tudunk ezáltal újra erős nemzetté kovácsolódni. Nem feledve a múltat, de nem is rágódni rajta, hanem tenni és cselekedni a jövőben az itt élőkért, gyermekinkért. És mik volnának ezek a tettek? Első szóra talán egyszerűnek tűnik, de a magyar iskola, a kereszténység, a magyar közösség, a magyar nyelv szeretete, hagyományaink ápolása. Csupán ennyit kell tennünk, hogy megmaradjunk.

Ma Pünkösd ünnepét is üljük. A pünkösdi és a trianoni harangszó egyaránt azért szól, hogy soha ne feledjük: Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk,
Mi egy vérből valók vagyunk!

Itt áll a felvidéki magyarság egyik szimbóluma a DAC stadion. Mekkora erő lakozik benne, gondoljunk csak bele a Nélküled vagy a Himnusz eléneklésébe, amikor több ezer torokból szól nemzeti imánk. Becsüljük meg értékeinket és legyünk büszkék rájuk!

Fazekas István magyar költő írja: „Nincs, ami csillapítaná a Trianon okozta seblázat. Ám a csonkításnál nagyobb probléma, hogy a műveltségétől megfosztott nemzet nem csupán identitását veszti el, hanem emberi tartását is, majd emberiességét, és végül: emberségét.”

Ne hagyjuk, hogy Trianon győzzön és veszítsünk! Nem, nem, soha!

Karaffa Attila

(A szerző szerkesztőségünkhöz előzetesen továbbított beszéde a 2017. június 4-i, dunaszerdahelyi megemlékezésen hangzik el.)

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS