Jorge és Robert
Jó pár nap eltelt azóta, hogy a Vatikánból felszállt a fehér füst és elhangzott a habemus papam. Azóta a világ jó része azt fürkészi, vajon ki az új egyházfő, mire lehet tőle számítani, miben lesz más, mint elődje. Nos, mondhatnánk, a puding próbája az evés, előbb vagy utóbb úgyis kiderül. Amikor Robert Francis Prevost először lépett ki ama nevezetes erkélyre, meghatottságot, örömet lehetett felfedezni az arcán. Béke mindnyájatokkal, ezzel köszöntötte a téren összegyűlt több százezres tömeget. Lehet, hogy ez csak kötelező frázis ilyen emelkedett pillanatban vagy komolyan gondolja?
Sokáig bennem marad a kép, ahogy a mellékerkélyekre kivonultak a bíborosok is és jókedvűen, nevetgélve üdvözölték ők is a tömeget. Láthatóan nagyon örültek választásuknak. Ennyi mosolygós „piros ruhás” embert aligha látunk egyhamar. Akik megszoktuk, hogy a nagy egyházi emberek szigorúak, merevek, örömmel láttuk, hogy ők is csak ugyanolyanok, mint mi. Nem rejtik véka alá érzelmeiket.
Hogy mit érezhetett Robert a könnyek szobájában a megválasztása után, azt legfeljebb csak elképzelni tudjuk… Talán örömet, némi fájdalommal karöltve. Mert a pápaság nehéz szolgálat, ami sok lemondással is jár.
Egy argentínai olasz után most Szent Péter trónjára lépett egy amerikai francia. Micsoda érdekes egybeesés. Egy dél-amerikai és egy észak-amerikai… Igaz, Ferenc pápa, született Jorge, élete legnagyobb részét Argentínában töltötte. Vele ellentétben Robert, aki a XIV. Leó nevet választotta, Chicagóban született, de egy idő után, a biztos jólétet elhagyva, Peruba tette át székhelyét. Még a kecsua nyelvet is megtanulta.
Kissé rendhagyónak tekinthető az is, ahogy „kikötöttek” a papi hivatásnál. Robert 1977-ben még ledoktorált matematikából, de utána már be is lépett az Ágoston-rendbe és néhány év múlva pappá szentelték. Jorge egy súlyos betegség felett aratott győzelem után döntött úgy, hogy Istennek szenteli magát.
A legbiztosabb közös pont kettejük életében a szegények, az elhagyottak, a rászorulók támogatása. Ugyanazon a kontinensen. Dél-Amerikában. Ha rápillantunk a térképre, azt is megállapíthatjuk, hogy végeredményben Peru és Argentína nincs is olyan távol egymástól. Vagyis Jorge és Robert bizonyára többször is találkoztak, egy ügyért harcoltak, s emiatt talán jóbarátokká is válhattak.
Miután Jorgéból római pápa lett, Robertet 2014-ben előbb püspökké, majd 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává nevezte ki. S 2023. szeptember 30-án kreálta bíborossá.
Elég egy kis fejszámolás, hogy rájöjjünk, csupán másfél éve öltötte magára a skarlátpiros reverendát, de ennyi idő is elég volt számára, hogy a legmagasabb rangú egyházi vezetők nagyobbik része támogassa őt az egyházfő-választáson.
Vajon mit tudhat XIV. Leó pápa? Mivel nyerte el a konklávé bizalmát? Kinek és mit ígért? Lobbizott-e érte Ferenc pápa? Progresszív-e vagy konzervatív? Ha ez utóbbi, akkor mennyire? Követi-e elődjét vagy más utakra lép? Mihez kezd a hanyatló európai kereszténységgel?
Rengeteg a kérdés mindannyiunkban, s akik járatlanok vagyunk vatikáni berkekben, talán még a kelleténél több is. Az egyház „malmai” is lassan őrölnek, ne várjunk gyors és eget verő változásokat…
XIV. Leó pápa még hetvenéves sincs, láthatóan jó egészségnek örvend, fürge mozgású, élénk tekintetű. Hat nyelven beszél. Ráadásul eredetileg matematikus, vagyis logikai gondolkodása kitűnő, ami arra predesztinálja, hogy döntéseit jól átgondolva, matematikai pontossággal hozza meg. Minden adottsága megvan tehát ahhoz, hogy hosszú ideig álljon a katolikus egyház élén.
Hogy mennyire lesz közvetlen, tud- majd egyszerűen és szép szavakkal szólni az istenadta néphez, az persze nagy kérdés. Elődje, Ferenc pápa e tekintetben bizony feladta a leckét. Szinte fürdött a hívek szeretetében. Őt nehéz überelni népszerűségben…
