2021. december 29., 10:37

Jók és rosszak

A Magyar7-nél szinte már hagyomány, hogy az év utolsó lapszámában igyekszünk összegezni az óesztendő legfontosabb külpolitikai történéseit. Nem mintha 2021 ne lenne rá „méltó”, vagy ne történt volna elég érdekes dolog ahhoz, hogy legalább egy oldalt ne szánjunk az áttekintésre, most mégis szakítunk kicsit a megszokott rendszerrel. 

óesztendő - világ
Fotó: unsplash.com

Ezúttal nem konkrét eseményeket tekintünk át, inkább a külpolitikai hírek megítéléséhez szükséges elvi alapokkal foglalkozunk, a geopolitika ugyanis beköltözött a mindennapjainkba. Egyrészt a koronavírus-járvány miatt, másrészt az újra kiéleződő, szinte a szomszédban zajló orosz–ukrán konfliktus miatt, soha nem látott érdeklődés kíséri a külpolitikai eseményeket.

Sajnos a mainstream, vagyis az uralkodó irányzatú sajtó hajlamos ezeket a külpolitikai folyamatokat az abszolút jó és rossz „játszmájaként” feltüntetni. Ami hellyel-közzel igaz volt a második világháború, vagy a globálisan hűvös, lokálisan azonban nagyon is forró hidegháború időszakában, az mára érvényét vesztette. Függetlenül attól, hogy minden józan gondolkodású ember szívesebben választaná életterének egy amerikai típusú demokráciát egy kínai vagy orosz autoriter rezsim helyett, ma már nem olyan egyszerű jókra és rosszakra osztani a világpolitikai szereplőket.

Magunkat vezetjük tévútra azzal, ha a világot és a benne zajló geopolitikai folyamatokat és döntéseket erkölcsi alapon értékeljük, ez a rózsaszín fátyol ugyanis elfedi előlünk a valódi mozgatórugókat – az államok önző érdekeit és az azokat meghatározó politikai, földrajzi, gazdasági és egyéb realitást.

Lássunk egy konkrét példát! Kényelmes lenne az oroszok kelet-ukrajnai jelenlétét megszállásként, Vlagyimir Putyin diktatórikus hajlamainak kifejeződéseként, egyfajta poszt-szovjet restitúciós kísérletként értelmezni. A nyugati sajtó egy része is hajlik erre, a határ mentén összevont orosz hadosztályokban, saját nézőpontjából, öncélú fenyegetést lát, ahelyett, hogy venné a fáradságot és kiterítené maga előtt Európa domborzati térképét.

Ahogy Tim Marshall külpolitikai újságíró írja a korábban hasábjainkon is emlegetett zseniális könyvében, nincs ország, amelyik ne vergődne legalább egy kicsit a földrajz fogságában.

Az Egyesült Államoknak például jó dolga van, mindössze két, katonailag jelentéktelen országgal osztja meg szárazföldi határait, ezzel szemben Oroszország keletről, nyugatról és délről is riválisokkal van körülvéve, ráadásul az oroszok pontosan tudják, a geopolitikában semmi sem állandó. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, de a Varsói Szerződés ’89-es szétesése után 15 évvel, 2004-re a szovjet utódállamokon kívül az összes volt tagállam az EU és/vagy a NATO tagja lett. Egy fél emberöltő elég volt ahhoz, hogy Oroszország kényelmes földrajzi biztonsága a semmivé legyen. Újabb tizenöt évvel később meg már ott tartunk, hogy az oroszok számára nemcsak földrajzilag, de történelmileg is létfontosságú terület, Ukrajna NATO-csatlakozása van napirenden.

Putyint nem diktátori ambíciói késztetik a csapatösszevonásra az ukrán határon, pusztán az, hogy nem akar nyugati csapatokat az előszobában.

Ugyanezt a gondolatsort, a megfelelő módosításokkal Kína, illetve a Csendes-óceán vagy épp az USA és Ukrajna viszonya kapcsán is levezethetnénk. Ha legközelebb megpróbálunk bármilyen geopolitikai esemény „mögé” nézni, gondoljunk arra, politikát, pláne külpolitikát „csinálni” csak a realitások szilárd talaján állva érdemes, nem rosszul értelmezett erkölcsi alapokon. A történelem mocsara telis-tele van olyan politikusokkal, akik későn tanulták meg ezt az alapvető szabályt.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/51-52. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.