Jog, állam és boszorkányperek?
Amikor a legfőbb ügyészség törvényességi felügyeleti jogát érvényesítve úgy döntött, felülvizsgál néhány folyamatban lévő, ám csak helyben toporgó büntetőügyet, senki – egyetlen „oknyomozó” újságíró – nem verte meg a nagydobot. Amikor pedig a törvényességi felülvizsgálat olyan eredménnyel zárult, hogy a fél éve vizsgálati fogságban tartott fő titkosszolga a hatályos törvények durva megsértésével ül őrizetben, ezért azonnali hatállyal szabadlábra kell helyezni, fű, fa, virág – vagyis hozzáértő és hozzá nem értő, de bennfentes – világgá (pontosabban csak országgá) kiáltotta, hogy sérült az igazságszolgáltatás, ezért le kell váltani a legfőbb ügyészt is.
Hogy jogállamban vannak dolgok, amiket törvények rendelnek el, s hogy a törvényeket részrehajlás nélkül kell alkalmazni minden egyes ember esetében – ezért bekötött szemű Iustitia, az igazságszolgáltatás istennője –, az manapság, a bulvár és a Facebook-nagyhatalom uralma idején fel sem merül a nagyhangú megmondók fejében. Jogi szakértő „civil szervezetek” hangadói követelik, hogy töröljék a büntetőeljárási kódexből a 363. §-t, mely rendkívüli eszközként a legfőbb ügyész rendelkezésére áll, hogy vizsgálati szakaszban lévő vagy már határozattal lezárt ügyekben jogerős ítélettel lezárt döntéseket semmisítsen meg, ha azokat törvénysértés előzte meg.
Olyan törvénysértés, amely befolyással lehetett az ügyben meghozott döntésre.
Nem véletlen, hogy a jogrend az igazságszolgáltatási eljárások minden szakaszában – a nyomozatiban is – törvényességi felügyelőt ír elő a hatóságoknak. A nyomozók munkáját is vizsgálóbíró/ügyész ügyeli fel, akinek törvény által előírt kötelessége, hogy az ország e téren hatályos törvényeinek-jogszabályainak következetes betartását az alárendelt hatóságok munkája során kikényszerítse.
Rendkívüli jóvátételi eljárásra csak akkor szokott sor kerülni, ha megalapozottan feltételezhető, hogy a rendes eljárásban a törvényesség és a törvényes eljáráshoz való jog elvei sérültek.
Nem lenne jó dolog, ha azért, mert egy adott pillanatban a hatalmat gyakorlóknak vagy társadalmi hangadóknak nem tetsző ügyészi határozat született, a büntetőeljárási kódex 363. §-át – a legutolsó rendkívüli jogorvoslati lehetőséget – törölnék a jogrendből. Ártatlanul meghurcolt emberek utolsó mentsvárát vennék el vele.
Ezzel nem minősítem a médiazűrzavart okozó legújabb eseteket, csupán arra szeretnék figyelmeztetni: a törölni kívánt paragrafus létezése felettébb indokolt, amennyiben nem kívánunk jogállam helyett diktatúrában élni és nem akarunk justizmordok sorával szembesülni.
S még valami indokolja a 363. § létét. Maga a büntetőperes eljárás bírósági szakasza. A bíró ugyanis nem nyomoz, az elébe helyezett vádiratot tanulmányozza, az abban szereplő bizonyítékokat veszi számba, illetve a vádlott ügyvédje által előterjesztett, a vádlott ártatlansága mellett szóló körülményeket, a vizsgálati szakaszban kárára elkövetett hatósági lépéseket és ellenbizonyítékokat értékeli. Ami a bírósági szakaszba lépéskor nincs a vádiratban, azzal a bíró általában nem foglalkozik.
Fenyvesi Csaba jogászprofesszor, a kriminalisztika és büntető eljárásjog tudományos kutatója fogalmaz úgy – több komparatív tanulmányában –, hogy
A közvetlen kiváltó okok közül az alábbiakat sorolja fel:
a) téves felismerésre bemutatások mint leggyakoribb esetek,
b) rendőrhatósági nyomozási hibák (pl. igazoltatási, szemlés hibák, befolyásolások,
anyagmaradvány szennyeződések, nyom egyediségi pontok rombolása),
c) rendőrhatósági, nyomozási jogszabálysértések,
d) ügyészi hibák (például bizonyítékok kirekesztésének elmulasztása),
e) szakértői vélemények hibái (megalapozatlan, szakmailag téves),
f) más bűnelkövetők, börtönügynökök, informátorok téves tanúvallomásai, jelentései,
g) hibás, gyenge védőügyvédi tevékenység,
h) hamis beismerő vallomás,
i) téves közvetett bizonyítékok.
Szlovákiában jelenleg kétség nem fér ahhoz, hogy a nyomozó hatóságok és bűnüldöző szervek a közvélemény és a politikai hatalom nagyon erős nyomása alatt dolgoznak. Feltehetőleg hibáznak is. A soraikban keletkezett zűrzavarnak és egymás ellen fordulásnak éppenséggel okozója lehet ez a túlzott mértékű nyomás is.
Senki nem tévedhetetlen. Történt már justizmord Szlovákiában is.
Az amerikai közvetett kiváltó okok leképezett változata (kisebbségi csoporthoz való tartozás) eklatáns példája volt – s még jelenleg is az – Malina Hedvig ügye, aki sértettje és elszenvedője volt egy durva, etnikai indíttatású fizikai bántalmazásnak, melyet soha nem vizsgáltak ki az arra hivatottak, a politikai hatalom beavatkozása és nyomása következtében pedig még belőle próbáltak koholt vádakkal rágalmazót, bűnelkövetőt csinálni.
Hogy hogyan, arra a fentebb felsorolt „közvetlen kiváltó okok” b), c), d), e) és f) pontjai adnak útmutatást.
Egy tisztességes ügyész vagy legfőbb ügyészség az ő esetében is alkalmazhatta volna a 363. §-t. Nem tette. Tétlenségével precedenst teremtett, s csak idő kérdése volt, hogy „többségiekkel” szemben is folyhassanak akár XXI. századi boszorkányperek is.
Visszatáncolni ma jóval nehezebb, mégis muszáj. Már ha Szlovákia jogállammá akar válni.
