2022. október 29., 18:36

Jobb félni, mint megijedni

A haltenyésztők már szeptemberben elkezdték kongatni a vészharangot: karácsonyra nem lesz elég hal, különösen a hagyományos és közkedvelt pontyellátást fenyegeti nagy veszély. Ennek oka az energiaárak jelenlegi és majdani drasztikus emelése, ebből kifolyólag a haltáp drágulása, és természetesen az egyre nehezebb egyéb körülmények.

ponty - karácsony
Fotó: TASR

Jól ismert szöveg, ezt halljuk lépten-nyomon, és nemcsak a halgazdaságok vezető dolgozóitól, hiszen minden ágazat mindegyik területéről ilyen híreket kapunk. De maradjunk csak a haltenyésztésnél. Október folyamán tovább folytatódott a berkeinkben jól ismert félelemkeltés, most már a halhiány mellett a haláru jelentős drágulása is a porondra került.

Mit tesz ilyenkor az egyszerű ember? Fogja magát, illetve fogja a mélyhűtött halat a szupermarketben, fut vele haza (de először kifizeti), mondván: ennél már csak drágább lesz, sőt az is megeshet, hogy a karácsony előtti napokban már semmilyen halat nem lehet majd kapni.

Október utolsó napjaiban azt sugározza a rádió és a tévé, hogy aggodalomra nincs ok, elég ponty kerül majd a piacra, s ha netán mégsem lenne elegendő, ott van még a többi ízletes halfajta: harcsa, fogas, pisztráng, amur, busa és a többi. Ezekben a riportokban továbbra is hangsúlyozzák a haltenyésztéssel járó nehézségeket, különösen az energiaárak folyamatos drágulását. Ebből kifolyólag pedig mindazok, akik még nem vették meg a karácsonyi halat (mondjuk még az év elején), számíthatnak rá, hogy napról napra többet és többet fizetnek majd érte.

Ötletes marketingfogás – figyelmeztetni a tömegeket, mi vár rájuk, hogy ne csak a boltban szembesüljenek a rémisztő valósággal. Jobb, ha már előre félnek, mint ha a halaspultok előtt kapnának sokkot.

Így viszont már nemcsak a gyakorlatban megtapasztalt áremelkedés megy a halandó idegeire, hanem a vele való állandó riogatás is.

Sőt ez még erősebb averziót vált ki az emberben, hiszen vásárolni csak egyszer-kétszer megy hetente, de a fenyegető híreket naponta többször is hallja. És sajnos – mindenki tudja – ez érvényes minden árucikkre: a gombostűtől a kiflin át a tűzifáiig. Már a vízcsapból is a drágulás témája folyik – elnézést az elcsépelt szóhasználatért.

Nem is csoda, ha az emberek egyre inkább nem hajlandók meghallgatni vagy megnézni a híreket, hiszen viszolyognak a rémhírektől. Így aztán lemaradnak azokról a beszámolókról is, amelyek arról tájékoztatnak, mikor, hol, és mi lett éppen olcsóbb. Ja, ilyen tudósítások mostanában nincsenek…

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.