Jó lesz résen lenni!

Nem mindenki agyal ilyen pórias dolgokon. Az európai vezetők balliberális szárnya most is világformálói magaslatokban szálldos, és nagyívű terveket sző a jövőről. Akárcsak Sassoli elvtárs, aki ezúttal úgy tűnik, nem csak hogy elvetette a sulykot, de elvétette a házszámot is, hiszen magvatlan mondandója a moszkvai pártkongresszuson is elhangozhatott volna mondjuk negyven évvel ezelőtt. Alábbi mondatait utólag nyugodtan adhatnánk Brezsnyev vagy Csernyenko elvtárs szájába.

Mondá a bölcs vezető. A pórnép pedig törheti a fejét, vajon csak úgy kiszaladt-e a száján egy szokásos lózung, vagy van valami értelme is annak, amit előadott. Mert hogy Európa csak egy van, azt eddig is tudtuk, immár a görögök vagy a kereszténység megszületése óta. Igaz, sok vajúdás kellett hozzá, hogy hetven évünk békében teljék. Nem utolsósorban éppen a „vakmerő és konstruktív akciók” lefojtásának köszönhetően.

De mit is gondolhat Brüsszel egyik csúcsvezetője, amikor vakmerő, konstruktív akciót vizionál? Bele akar csapni a lecsóba?

Abból „születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa.” Az összeácsoláshoz természetesen az európai értékek kizárólagos letéteményesei (értsd: szocialisták, liberálisok, zöldek, vagyis a konzervatívok ellenfelei) tartják a csapszegeket, és lengetik az ácskalapácsot. Mivelhogy „a jövő útját a nemzeti egoizmushoz való visszatérés helyett a kölcsönös méltányosság és megértés jegyében a nemzetközi partnerekkel szorosan együttműködő és erősebb Európai Unió jelentse.” Sassoli elvtárs szerint legalábbis, aki nyilván arra gondol, ideje nekilátni az Európai Egyesült Államok megalkotásának. Ennek pedig útjában áll a „nemzeti egoizmus”.

Az az egoizmus, amely úgy-ahogy, nagy áldozatok árán megvédte polgárait a koronavírus pusztításától, miközben az Unió szundikált. De az is lehet, hogy migrénje volt, és jógázott.

De lássuk a slusszpoént. Sassoli elvtárs szerint ugyanis „meg kell erősítenünk és el kell mélyítenünk az Európai Unió demokratikus legitimitását”, aminek a legüdvözítőbb megoldása, hogy „a demokrácia reformjára kell törekedni, amelyet a gyors döntéshozatalhoz szükséges eszközök bevezetésével kell megteremteni. A vétójog az európai döntéshozatali folyamatban korszerűtlen…”

A hosszú felvezetés után tehát megpillanthattuk a csizmát az asztalon. Megtudtuk, min agyal David Maria Sassoli és az ő elvbarátai: el kell törölni a vétójogot, mert az a demokrácia reformjának a kerékkötője.

Namármost. Tudjuk, hogy az Európai Parlament szavazással működik, ahol a többség dönt, míg a vétó joga az Európai Tanácsban érvényesül, amely a kormány- és államfők testülete. Sassoli elvtársnak tehát inkább lenne tiszte a parlament ügyeivel foglalkozni, a Tanács dolgait pedig meghagyni a Tanácsnak. Amúgy is elég baj származott már abból, hogy a Bizottság például sunyi módon egyre több jogkört igyekszik magának megkaparintani, most már a parlament vezetője is a kormányfők testületét „reformálná”. (A brit polgárok egyetértően bólogatnak.)

Mi pedig úgy hisszük, hogy valami másnak a kerékkötője az a bizonyos vétójog, amely eddig jól működött.

A konszenzus a 27 tagállam vezetőinek az akaratát tükrözi – legalábbis nagyjából –, és ha valaki nagyon bárdolatlan ötlettel áll elő, még mindig ott van utolsó féknek a vétójog. Csak ennek köszönhetően nem lehetett eddig lebirkózni a létszámbelileg kisebb nemzetek kormány- és államfőit.

Láttunk már karón varjút, s nem először (vélhetően nem is utoljára) hangzott el ez a korszakalkotó ötlet uniós vezető szájából. Most éppen Sassolini elvtárséból, és éppen május 8-án, ami kissé sarkítva az Európai Unió születésnapjának is tartható. Jó lesz azért résen lenni, mert az elvtársak tovább mesterkednek!

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/19. számában.