Interetnikusság vagy testvérharc a családban?
Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak....Dehogy járnak! Lélekben augusztus 31-én szoktunk pontot tenni a nyarak végére, idén viszont ezen a napon még elég nagy a forróság. Móra Ferenc gyerekversének sorait folytatva mégis találhatunk szomorú üzenetet az első szeptemberi napokra, az elmaradt hűvös idő ellenére is lehet nagy bánata a cinegemadárnak. Még akkor is, ha van kiscipője....
Mert az egyik kis cinege már nagyon várta az iskolakezdést! Testvérétől sok szépet hallott róla, várta is izgalommal. Tudta, hogy az óvodából kimaradt barátaival együtt lehetnek majd iskolások, nagy változás nem lehet, esetleg kevesebbet fognak játszani, és helyette kicsit tanulni is kell.
Az se olyan nagy baj, mert jó lesz közelebbről megbarátkozni az összes betűvel és számmal, valahol mélyen sejtette, hogy egy új világ vár rá, tele érdekes dologgal!
Hogy ennyire új legyen az a világ, azt azért nem gondolta! Történt ugyanis, amiről ő nem tudott, hogy a vegyesházasságban élő szülei abban egyeztek meg hajdanán az ő kárára, hogy az egyik születendő gyerek magyar iskolába fog járni, a másik pedig szlovákba, hogy a kecske is jóllakjon, káposzta is megmaradjon. Egy évvel idősebb testvére elsőszülöttként így került magyar iskolába, őrá pedig várt a szlovák. Hiába próbálta a szóbeli egyezséget menet közben megváltoztatni az egyik szülő, hogy a másikat is írassák magyarba, mégiscsak magyarul beszélnek otthon, meg a nagytestvér félszemmel követni is tudná a kicsi első lépéseit az iskolában. Hasztalan, csak veszekedés lett belőle! Így aztán ő lett a vegyesházastársi paktum áldozata!
Ezt is mesélni szokta az óvodában alvás előtt Kati néni. És már tűvé is tett értük mindent az első napon az osztályban, de sehol sincsenek! Sőt, nem is emlegetik őket, teljesen más dolgokról beszélnek egész más, számára szokatlan nyelven. Neki ugyan már az is gyanús volt, amikor testvérét kirakták az egyik iskolánál, és ő is ki akart szállni az autóból, de mondták a szülei, hogy maradjon nyugton, mennek a másik suliba, mert ez már megtelt, itt nincs hely!
Azóta csak teng, leng, nem találja a helyét, se kese ló, se huszár, aki állítólag vadakat is szokott terelni! Az óvodás cimbik közül sincs itt senki! Biztos odamentek, ahova a tesó jár, csak hamarabb indultak el reggel, akkor még volt ott is hely!
Interetnikus család leszünk, milyen jó lesz! Most már a főnököm se fog azon gúnyolódni, hogy magyar iskolába írattam Pistikét! Lehet, hogy az uramat is előléptetik! Vegyeskultúrájúak leszünk! Zolika szépen fog magyarul beszélni, énekelni, szavalni és számolni, Pistike pedig ugyanezt teszi majd szlovákul!
Egymást fogják majd tanítgatni, kijavítani, ha az egyik esetleg rosszul ragoz szlovákul, keveri a nemeket, vagy a másik nem találja a kifejezésre a helyes magyar szót, illetve túlságosan „suksüközik”. Nekünk lesz kevesebb gondunk velük! Szilveszterkor szépen meghallgatjuk mind a két himnuszt, együtt koszorúzunk március 15-én és augusztus 29-én is, a nagy nemzeti ünnepeken. Amúgy is akarunk venni még egy televíziót, az egyiken majd magyarul nézzük „A mi kis falunkat”, a másikon majd szlovákul, a „Horná, dolná” sorozatot!
Milyen jó és szép lesz – nyugtatják magukat a szülők, mert azért titkon érzik, hogy valami sántít a kettős kereszt alatt.
És mi lesz majd a gyerekekkel, ha felnőnek? Lehetnek persze jó testvérek, segíthetik is majd egymást mindenben, de az identitáskülönbség már köztük lesz, végig fogja kísérni az egész életüket szüleik durva döntése. Amiért gyerekkorukban az egyik nem védte meg a másikat a játszótéren, amikor gúnyolódtak magyarságán! Az egyikből úgy nem lesz már soha magyar ember, mint ahogy a másikból azért még válhat szlovák!
De kit érdekel ez már ebben az interetnikus, liberális világban, amikor az emberek nem csak nemzetiséget, hanem nemet is választhatnak maguknak és gyermekeiknek is?
