Ilyen is van

A pultok között nézelődve eszünkbe is jutott néhány halaszthatatlanul megvásárlandó  árucikk: citrom, mákoskifli, valamilyen nápolyi és egyebek, köztük a pártfogoltam által kimondottan kedvelt zacskós rizskása. Egészséges kezével bele is rakott hat darabot a málna ízesítésűből a bevásárlókocsiba, aztán észrevette, hogy a sárgabarackos most akcióban kapható, húsz centtel olcsóbban az eredeti árához képes. Nosza, hadd vegyek ebből tízet! – kiáltott fel. Mindjárt meg is kérdezte tőlem, nem lesz-e sok a cipelésből, neki ugyanis az egy ép karjára a villamosba való felszálláshoz, kapaszkodáshoz, egyensúlyozáshoz stb. van szüksége, ezért az árut rendszerint én viszem neki haza. Megnyugtattam, csak válogasson kedvére, nekem jó széles a vállam, sokat elbír.

A pénztárnál gondok adódtak. Mivel én raktam ki az árut a pénztárpult futószalagjára, neki bőven volt lehetősége, hogy a képernyőn ellenőrizze az árakat. Meg is szólalt gyorsan, amikor a pénztáros ugyanazt az árat számolta mindkét fajta rizskásáért. Az eladó szabadkozott, hogy a pénztárgép ezt az összeget írja ki, de sebaj, elugrik megnézni, mi lehet a dologban, pedig akkor csak ez az egyetlen pénztár működött.

Egészen a hatalmas belterület másik végébe kellett mennie, elég sokáig magukra hagyta a vevőket, akik nem szándékozták igénybe venni az önkiszolgáló pénztárakat. Mire visszaért, már kb. tíz-tizenkét fizetésre várakozó vevő állt a sorban. Kicsit feszengtem is emiatt, de senki sem méltatlankodott, sőt a mögöttünk állók érdeklődve megkérdezték, mi történt a barátnőm karjával, és hogy szívesen segítenek majd berakni az árut a szatyorba. Megnyugtattuk őket, hogy én rendben vagyok és segítek neki. Akkor kaptunk néhány dicsérő szót arról, hogy mégsem olyan ronda ez a világ, mint ahogy mostanában sokszor látjuk, akadnak még segítőkész emberek. Mint önök is, viszonoztuk a bókot. És közben a pénztáros is elfoglalta a helyét. Elmondta, hogy a leárazás nem erre a rizskására vonatkozik, hanem a gluténmentesre. Az viszont már elfogyott, és a helyére egy teli doboz barackosat raktak ki, anélkül, hogy az akciós címkét eltávolították volna.

Védencemmel szendén hallgattunk, nem tudtuk, mit mondjunk az új információ hallatán. A pénztáros a kezében tartotta azt a bizonyos címkét, és azt mondta, erről szkenneli le az árat, hiszen mi abban a hiszemben akartuk megvenni a kását, hogy olcsóbban megkaphatjuk. És a felmerült bonyodalom nem a mi hibánk, hanem az övéké.

Itt már mosolyra, hálás pislogásra váltottunk. Megköszöntük a kedvességet, fizettünk, berakodtunk, elköszöntünk a mögöttünk állóktól is és távoztunk. Házbéli lakótársam lelkiállapota száznyolcvan fokos fordulatot vett. Nem csoda, az előző napot ugyanis végigkeseregte, mert úgy képzelte, hogy a karja nem megfelelően forr össze, attól félt, ilyesmit fog a röntgenfelvétel kimutatni. Ez a félelme szerencsére nem vált valóra. Aztán a bolti eladó előzékenysége megkoronázta a napját. Nem az a két euró nyereség dobott föl – magyarázta – egyáltalán nem arról van szó, hanem erről a kedves hozzáállásról. El is döntötte: ezentúl minden alkalommal, amikor orvoshoz megy, hazafelé jövet bevásárol majd a poliklinika melletti Billában.