„Húzás” levesre!
Olvasóink közül sokak emlékezetében talán még élénken él a menzás levesek íze, nem éppen étvágygerjesztő „formavilága”… Mi tagadás, egy-két kivételtől eltekintve a többségük csaknem ehetetlen volt. Legalábbis fényévekre járt azoktól a remekbe szabott leveskölteményektől, amilyeneket anyáink, nagyanyáink főztek otthon. Megmondom őszintén, nálam a menzás salátaleves mindent vitt. Annál undorítóbbat manapság sem igen tudok elképzelni.
Azóta évtizedek teltek el, az előételek minősége a legtöbb iskolakonyhán sokat javult, mégsem vált a lurkók kedvencévé. Pedig a leves a magyar konyhában mindig is kiemelten fontos szerepet töltött be. Akinek napi egy tál meleg leves jutott, az már garantáltan nem halt éhen. Hát még, ha a leves gazdag beltartalommal is bírt – hús, krumpli, sok zöldség, csipetke, netán tejföl vagy esetleg tejszín is volt benne. Sokszor felért egy főétellel, vagy egyenesen azt pótolta és a magyar ember egy karaj házi kenyérrel elfogyasztván, hosszú órákra jóllakott… Nagyanyám annak idején azt mesélte, ha beteg gyermek volt a háznál, fiatal galambból főzött neki levest… A jó húsleves, a doktorok szerint is, a megfázásos betegségek egyik remek orvossága, de kimondottan javallott lábadozó betegeknek is.
De térjünk vissza a menzára. Amióta világ a világ, az „egyenkoszt” sosem ízlett az összes gyereknek. Igaz, nem is Michelin-csillagos séfek főzik, ám jó esetben ügyes, rutinos szakácsok. A főételt, főleg, ha rántott hús, még megeszik, de a levesekkel manapság is hadilábon állnak. Ennek eredménye, hogy sok iskolában a leves nagy része ebéd után megmarad, de mondhatnánk azt is, kárba vész vagy pocsékba megy. Ez pedig megengedhetetlen luxus egy fenntarthatóságra törekvő világban.
Megunta ezt az áldatlan állapotot az egyik iskola vezetése, és cselt eszelt ki, de mondhatnánk azt is, innovációval rukkolt elő. A levest nagyszünetben kapják meg a diákok. És láss csodát, alig van maradék. Mi lehet a trükk? Talán az, hogy sok gyerek üres gyomorral, sokszor tízórai nélkül érkezik az iskolába, és a második tanítási óra végén már nem is ábrándozik egyébről, mint valami kis harapnivalóról… Erre tökéletesen megfelel egy tányér meleg leves, ami jó üzemanyag lehet egészen ebédidődig. Akkor meg jöhet a főétel, vagy ahogy nálunk mondják, a másikféle. Meg aztán, ha az egyik gyerek látja, hogy hogy osztálytársa milyen jóízűen kanalazza a levest a nagyszünetben, ő is könnyebben beadja a derekát. És rájön, hogy a leves, pláne, ha finom, nem is annyira ördögtől való…
Az iskolakonyhák titokzatos világába csak kevesen látunk bele. Annyit azonban nem árt, ha tudunk, néha kész művészet kihozni a rendelkezésre álló pénzkeretből a minőségi ebédet, hát még a szigorú normákat betartva. A halas, húsos napokat nem véletlenül követik grízes tészták, főzelékek a menüben. A levesekről a mai gyermekek többsége már bizony leszokott, nem is ismerik az egyes fajtákat, tudom meg egy konyhavezetőtől. Az ok otthon keresendő. A mai anyukák közül sokan nem főznek levest, vagy csak nagyon ritkán, akkor is inkább csak a hagyományos húslevest. A megkérdezett konyhafőnök szerint ők a levest fél tíz óra tájban nem tudnánk tálalni, mert több ezer fő számára készítenek és szállítanak ki ebédet naponta. De amúgy jó ötletnek tartja.
A kisebb iskolakonyhákon azonban érdemes volna kipróbálni. Ott megoldható lenne. A második tanítási óra végéig a leves elkészülhet és a gyerekek „tankolhatnának maguknak egy kis üzemanyagot” a nap további részére. Azért is írom le mindezt, mert az iskolának valahol idomulnia kell a „gyerekanyaghoz”. Ha délben nem fogy el a leves, miért ne lehetne megpróbálkozni a korábbi szervírozással?
Elvégre arra is akad már példa szép számmal, hogy gyümölcs, zöldség szinte egész nap kézközelben van az óvodákban. Akkor vehetnek maguknak almát vagy éppen sárgarépát az apróságok, amikor éppen megkívánják. Nem kell görcsösen ragaszkodni a régihez, ami ma már nem működik. Mert ezek a gyerekek már teljesen mások, mint annak idején mi voltunk. Más világba születtek és szocializálódtak, mások az étkezési szokásaik és vannak köztük olyanok is, akik csak az iskolában esznek meleg ételt.
Egy szó, mint száz, egy próbát talán megérne. Jó kanalazást mindenkinek!
