Húsz év után még mindig ugyanott?

Emlékszem, még lévai gimis voltam, amikor a magyarországi debreceni líceum diákjai ellátogattak hozzánk, hogy együtt ünnepeljük március 15-ét, és megnézzenek több várost, például Komáromot vagy Selmecbányát. 2009-et írunk, a Fico–Slota–Mečiar-tandem kormányzásának időszakát, jócskán abban a korszakban, amikor Fico bemutatkozott a magyarok előtt, és a kellemetlen magyarellenes esetek történtek. Ez a fajta hangulat és félelem érezhető volt Magyarországon is, hiszen emlékszem, hogy apukám, aki akkor az igazgatója volt a gimnáziumnak, mesélte, hogy a diákok, amikor közeledtek a komáromi hídhoz, izgultak, a levegő pedig fagyos volt, hiszen néhány éve történt az a bizonyos nyitrai incidens. Amikor Malina Hedviget azért verték meg, mert magyarul beszélt az utcán. Aztán egy picit megnyugodtak, amikor apukám a szokásos humorával elmondta nekik, hogy Komárom messze van Nyitrától, és amúgy is ez egy magyar város, de akkor is hihetetlen számomra, hogy ezeknek a dolgoknak ilyen nagy hatásuk van.

Persze, lehet ezt arra fogni, hogy mindig találunk néhány kötözködőt, aki nekitámad valakinek, de sajnos az ilyen incidensek mögött sokszor az idegengyűlölet bújik meg: a másság, a nyelv, a bőrszín vagy a szexuális orientáltság, illetve a vallási hovatartozás. Sajnos ezekre az esetekre volt bőven példa Szlovákiában az elmúlt húsz évben.

Pedig, ha azt vesszük, elég békés országban élünk, nincs is semmi probléma, jól kijövünk a szlovákokkal vagy más nemzetiségűekkel, akkor ugyan mi baj lehet? Velünk ilyen nem történhet meg. De pontosan, hogy megtörténhet. A legnagyobb tévhit, ha elvonatkoztatjuk magunkat ezektől. „Ó, hát én nem provokálok senkit, én nem megyek olyan társaságba, akkor miért bántana valaki?”

Malina Hedvig sem provokált és nem bántott senkit azzal, hogy magyarul telefonált, valaki mégis úgy gondolta, meg kell őt verni. Szlovákiában, Nyitrán, a szlávok ősi hazájában ne beszéljen senki magyarul! Szlovákiában szlovákul! Az indiai diákok pedig csak élvezni akarták a beszélgetést a nyitrai vízparton, de valakiket zavart a bőrük színe. Vajon mi lehetett az indok? „Ti nem vagytok európaiak, Nyitrát a fehérek és szlovákok lakják, húzzatok haza”, vagy hasonlók. De persze a Mariatchi bár tulajdonosait is azért verték meg 2013-ban, mert drogoznak, isznak, mulatnak és erkölcstelenül élnek. S azt a homoszexuális párt is meg kellett verni, akik Nyitrán egy padon csókolóztak, mert egyesek szerint elfogadhatatlan, ha valaki a nyílt utcán csókolózik, kézen fogva jár és szeret valakit pusztán azért, mert más a szexuális orientáltsága.

Sajnos nem kell hozzá indokot találni, az extrémizmus, a vandalizmus és az idegengyűlölet nem kérdez, nem áll le veled vitatkozni, ne adj isten, érvelni. Csak tör, zúz, rombol és pusztít.

Erre az elmúlt időszakból is van példa. 2025 márciusában egy 20 éves magyar fiatalt késeltek meg Pozsonyban. A rendőrség később megerősítette, hogy a támadás hátterében a fiatal magyarsága állhatott. Mivel felmerült az extrémizmus gyanúja, az ügyet a bűnügyi rendőrség vizsgálta.

Egy magyar fiatalembert azért támadtak meg a fővárosban, mert magyarul beszélt. Normális ez a 21.században? De nem is ez a megdöbbentő, hanem az, hogy a Magyar Szövetség politikusain kívül senki nem ítélte el az esetet, csak utólag volt néhány szlovák politikus, aki egy bejegyzést szentelt az ügynek.

Talán nem meglepő, hogy a felsorolt esetek többsége Nyitrán volt, az extrémizmus, a szlovák szélsőjobboldal fellegvárában. Egyetemista koromban, amikor egy szórakozóhelyre szerettem volna belépni, megkérdezte tőlem valaki, hogy Olaszországból jöttem-e? Akkoriban hosszú göndör hajam volt. Azt feleltem, hogy nem, innen vagyok, Szlovákiából. Mire az illető szlovákul folytatva azt mondta: „Nyiratkozz le, mert Nyitra a kopaszoké!” Végtelenül elszomorító, hogy az ehhez hasonló esetek nap mint nap velünk vannak, lassan oda jutunk, hogy valakit azért fognak megverni, mert szemüveget visel.

De ezek mellett ott vannak az állandó és szűnni nem akaró örök témák is, a magyarellenesség és a sovinizmus. Nem kell visszamennünk az időben: tegnap este is újabb példát láthattunk arra, hogy ez a probléma továbbra is velünk él. Rimaszombatban meggyalázták az alsópokorágyi református temetőben található huszáremlékművet, amelyre a „Maďari za Dunaj!” feliratot fújták. Az emlékművet mindössze néhány hónapja, 2026 májusában avatták fel. Nem telt el sok idő és máris akcióba lendültek a vandállok.

Ez is mutatja, hogy sajnos még a mai napig is velünk élő dolog a sovinizmus, a magyarellenesség. Hiába mondják egyes politikusok, hogy a szlovák–magyar viszonyt régen csak a politikusok szították, az már megoldódott. Egyáltalán nem, csak a szőnyeg alá lett söpörve, és ugyanúgy jelen van, mint a többi szélsőséges eset.

Mi, felvidéki magyarok pontosan tudjuk és tapasztaljuk, milyen nehéz megharcolni a mindennapi jogainkért, kiállni értékeink mellett. Minden nemzeti ünnepünkön tisztelgünk, koszorúzunk és megemlékezünk halott hőseinkről. Éppen ezért nem szabad beletörődni és elfogadni ezt, a nemzeti értékeink, emlékműveink ellen elkövetett rongálás az identitásunk ellen elkövetett támadás.

Az elején feltettem egy kérdést, miszerint elfogadjuk és beletörődünk-e abba, hogy Szlovákia ilyen? Akiben illúziókat rombolok le, attól elnézést kérek, de Szlovákia pontosan ilyen: idegengyűlölő, xenofób, rasszista és soviniszta. De itt élünk, ez a hazánk, és itt szeretnénk megőrizni és megélni magyarságunkat. Igaz, hogy a helyzet húsz éve nem változott, és a mai napig is vernek meg embereket a nyelvük, bőrszínük és identitásuk miatt, illetve rongálnak meg gyűlöletből emlékműveket. Nem haladtunk előre, és valóban nem változott meg semmi.

De nemcsak az a kérdés, hogy vannak-e gyűlölködők, hanem az is, hogy mit kezdenek ezekkel az esetekkel a hatóságok. Ha egy támadásnak nincs kellő következménye, ha az elkövetők nem érzik azt, hogy tettükért valóban felelősségre vonják őket, akkor annak aligha lesz visszatartó ereje.

Ha az emberek azt látják, hogy valakit a nyelve, származása, bőrszíne vagy identitása miatt megtámadnak, majd az ügy érdemi következmények nélkül marad, könnyen az az érzés alakulhat ki, hogy bizonyos csoportokat következmények nélkül lehet bántani. Mindenki számára világos kell, hogy legyen: az idegengyűlölet, a rasszizmus, a sovinizmus és az erőszak nem maradhat következmények nélkül.

A jó hír azonban az, hogy ez pozitív irányba változhat. Úgy, hogy egyre többet beszélünk ezekről a dolgokról, keressük a párbeszédet a többségi nemzettel, elfogadjuk és igyekszünk tolerálni és megérteni a másságot. Ideje ezt a folyamatot elkezdeni, ideje megismerni az ország kultúráját, ideje nem ellenségként tekinteni másokra, hanem meghallgatni egymást, és ha az ehhez hasonló folyamatoknak lesz hagyománya, akkor talán kevesebb lesz, vagy eltűnik az idegengyűlölet, és akkor nem kell félniük a külföldieknek, hogy megverik őket, és nekünk sem kell félnünk attól, hogy emlékeinket, sírjainkat meggyalázzák, és szabadon élhetjük meg magyarságunkat.

Persze nem az értelmiséget kell meggyőzni, mert azok, akik ezeket művelik, szinte biztosan nem ebből a rétegből kerülnek ki. A jóléti társadalmakban azonban pontosan akkor csökken az ilyen negatív esetek száma, amikor nincs feszültség a társadalmi csoportok, nemzetiségek között, illetve kevesebb a gazdasági probléma. A párbeszéd hiánya, a polgári társadalom, azaz a civil szervezetek bevonása és aktív szerepe a társadalmi és közügyi, politikai életben lehet Szlovákia esélye arra, hogy egy civilizáltabb, demokratikusabb, kulturáltabb és toleránsabb országgá váljon. Nem könnyű, de nem is lehetetlen küldetés, főleg most, hogy a szélsőséges pártok megerősödtek.

Az egyetlen fegyver a gyűlölet ellen a nyitás, az önszerveződés és az identitás bátor felvállalására. A megértés és a párbeszéd első lépése lehet, hogy bátran megmutatom a világnak, milyen közösséghez, kisebbséghez tartozom.

A Trónok harca sorozatából Tyrion Lannister szavai jutnak az eszembe, aki ezt mondta Havas Jonnak: „Soha ne feledd el, ki is vagy, mert a világ biztosan nem fogja! Tedd ezt az erősségeddé, s akkor sohasem lehet a gyengeséged. Viseld páncélként, és sohasem használják majd arra, hogy ártsanak vele!”

Ezzel a pozitív idézettel próbáljuk meg megérteni, hogy a magyar közösség számos veszélynek van kitéve, és ez sosem lesz könnyebb és másként, de ha megtaláljuk a megfelelő páncélt, melyet ehhez viselünk, kivédhetjük a támadásokat, és a közösségünk javára fordíthatjuk.