Húsz év távlatából
Szombaton, szeptember 29- én ünnepi kongresszuson emlékezik a Magyar Közösség Pártja megalakulásának 20. évfordulójára. A helyszín most is Dunaszerdahely, mint 1998-ban az alakuláskor.
Nem a semmiből alakult meg a párt, az elődpártok – Együttélés Politikai Mozgalom, Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és Magyar Polgári Párt (MPP) – egyesülése révén jött létre annak reményében, hogy erős parlamenti képviselethez jussunk, hogy ne forgácsolódjon tovább a felvidéki magyarság és annak politikai képviselete. Bölcs döntés volt annak ellenére, hogy nem mindenki örült neki felhőtlenül, főleg a szlovák pártoknak nem tetszett az egyesülés. Nekik megosztva jobban tetszettünk.
Okos döntés volt, de nem minden előzmény nélküli. Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy a fúziót megelőzte egy januári nyolcadikai érsekújvári politikai fórum, amelyen mindhárom elődpárt elnökének lehetősége volt elmondani véleményét a magyar pártok egyesüléséről.
A fórum kezdeményezőjének, az Együttélés érsekújvári járási szervezetének azt volt a nem titkolt szándéka, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból: kin áll vagy bukik a három párt egyesülése. A fórum helyszíne, a Csemadok érsekújvári székháza zsúfolásig megtelt, még a csilláron is érdeklődők lógtak, mert az eseményt úgy tálalta a szlovákiai média, köztük az Új Szó is, hogy már ezen a fórumon bejelenthetik a magyar pártok egyesülését, és ez mennyire nem jó, mivel ellentmond a szlovákiai magyar sokszínűségnek, a pluralizmusnak.
A három elődpárt elnöke közül Duray Miklós volt az, aki egyértelműen a pártfúzió mellett érvelt. A. Nagy László, a MPP elnöke már óvatosabban duhajkodott, nem zárta ki teljesen ennek lehetőségét, csak még korainak tartotta, azzal hárította el, hogy nem szabad elhamarkodott döntést hozni ebben. Bugár Béla, az MKDM elnöke viszont teljes mellbedobással a három felvidéki magyar párt egyesülése ellen volt. Önző módon már 1998 elején is úgy vélhette, hogy amikor fut a pártszekér, felesleges felhígítani „idegen” pártokból érkezőkkel. Ezzel a helytelen és önző bugári állásponttal másnapi helyzetjelentésében egyetlen magyar nyelvű napilapunk teljesen azonosulni tudott.
Az érsekújvári fórum tehát még nem hozta meg az átütő sikert a pártfúzióban, de nem lankadt a törekvés, a kezdeményező erő kitartott. Következtek a félig titkos nagykeszi találkozók, amelyeken mindhárom elődpártból elsősorban azok vettek részt, akik látták, hogy a felvidéki magyarság méltó képviselete csak a pártok fúziójával érhető el, ami a sokak által kívánt összefogást is meghozná nemzetrészünk számára.
Az 1998-as összefogásnak, az elődpártok egyesülésének végül is Mečiar adott új lendületet a szlovákiai választási törvény módosításával, amely a koalícióban induló pártoknak magas bejutási küszöböt határozott meg. Az MKP eredeti neve is tükrözte létrejöttének fő okát: Magyar Koalíció Pártja néven került bejegyzésre, vagyis a pártba kényszerült koalíció fogalmazódott meg ebben a formában.
Az egyesüléshez persze kellett az is, hogy a fő kezdeményező Duray Miklós az új párt elnöki tisztségétől megfontoltan, a közérdeket szem előtt tartva visszalépjen Bugár Béla javára, akinek az egója erre a lépésre már akkor alkalmatlan volt. Így lett Bugár 1998-ban fülig érő mosollyal – de akik az előzményeket ismerték, jól tudták, hogy érdemtelenül – az MKP első országos elnöke, és ott is maradt leváltásáig, az MKP 2007-es kongresszusáig. Aztán két évvel később bosszúból visszaállította az 1998 előtti állapotot.
Most ahogy látom a Magyar Közösség Pártja ünnepi kongresszusának programját, nem titkolt örömmel konstatálom, hogy az ünnepi beszédeket tartó eddigi elnökök sorából (Bugár, Csáky, Berényi, Menyhárt) kimaradt a pártalapító szerepben egykoron büszkén és előszeretettel tündöklő és pózoló Bugár. Azóta már a párt sírásója is lenne, de erre semmi esélye.
