2020. március 31., 09:56

Hülye angolok, angol hülyék!

Szól a vekker, reggel hét óra van. A vécé, fürdőszoba, gardrób kanosszája után is csipás szemekkel ülök a gép elé, ideje van a szokásos reggeli sajtószemlének. Tőzsdekrach itt, karantén ott, halottak és fertőzöttek mindenütt. Ásítok egyet, de nem csak a korai ébredés miatt. Az újságíró is ember, kicsit már unom ezt a sok szörnyűséget.

Viszont, amit a brit Guardiannél talál az ember, az minden borzalmat felülmúl. A lap szerkesztőségi cikkben közli egyre fogyatkozó olvasótáborával, Orbán Viktor diktatúrát épít Magyarországon. Irgalom atyja ne hagyj el! Ez kell a brit olvasónak a koronavírus-válság kellős közepén!

Várható volt, hogy az ellenzék által „felhatalmazási törvényként” (a hitleri párhuzam persze nem véletlen) emlegetett kormánypárti elképzelés kiveri a biztosítékot. Magyarországon is, meg nyugaton is.

Pláne mióta a honi sajtó függetlenobjektív része leadta a drótot. Emlékeznek még, annak idején, az első Orbán-kormány alatt mi zajlott a zámolyi romák körül? A Nunavut Daily Gazette-től a Timbuktu Timesig minden helyi érdekű lapocska címoldalon foglalkozott a Magyarországon épülő nácifasiszta diktatúrával. Eltelt húsz év, és nem változott semmi. Még mindig Orbán Viktortól féltik a demokráciát.

A Guardian cikke is elismeri, a rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket követel.

Még ahhoz is van elég becsületük, hogy leírják, hasonló, sőt helyenként sokkal durvább törvényeket hozott a macroni Franciaország, vagy a Boris Johnson vezette Egyesült Királyság.

Macron elnök például szinte lenullázta a szakszervezeti jogaira oly’ büszke ország munkavállalóinak kiváltságait. Persze erről alig-alig olvasni valahol. A különbség az, legalábbis a Guardian szerint, hogy a franciáknak kettő, míg az angoloknak hathavonta kell majd szavazni az intézkedések meghosszabbításáról. Bezzeg Orbán, ő élethosszig tartó hatalmat követel. Ellenzéki pártokat fog betiltani, megszünteti a sajtószabadságot, átalakítja a választási rendszert és rakétasilót épít Felcsútra!

Oké, talán a választási rendszert békén hagyja…

„Rá jellemző könyörtelenség”, „az NGO-k korlátozása”, „diktatórikus hatalom”, ott a cikkben a teljes Orbán-bingó!

A legszebb az egészben a századszor is elsiratott független sajtó halálának víziója, amihez kiváló alkalmat szolgáltat a 444.hu egyik újságírójának lassan kéthetes „véleménycikke”, amelyet, milyen kellemes egybeesés, természetesen angolra is lefordítottak, hadd ne kelljen már a Guardian szerkesztőinek a Google Translate-tel bajlódnia.

Ilyenkor persze a világbirodalmi kitekintés sem maradhat el, hiszen nem csak Magyarországon törnek a demokrácia életére. Orbánt előbb Azerbajdzsán elnökéhez, İlham Əliyevhez, majd Netanjahuhoz, végül a patás ördög földi helytartójához, Donald Trumphoz hasonlítják.

A cikkből mindössze egyetlen dolog hiányzik. Annak indoklása, miért nem tesznek lejárati dátumot a koronavírus-törvényre.

Mert ahogy én lusta voltam beleásni magam a francia, angol, esetleg dél-szudáni alkotmányjogi törvényekbe, úgy a guardianes kolléga is a magyarba. Biztosan ez az egyetlen oka annak, hogy elfelejtette megírni, a magyar országgyűlés eljárásrendjében jelenleg nincs mód arra, hogy a képviselők online szavazzanak. Akár az iskolatej-programról, akár arról, hogy meghosszabbítsák az emberéletekben mérhető intézkedések hatályát. Ugyanis, ha elhisszük, a java még csak most következik, akkor azt is be kell látnunk, nincs semmi garancia arra, hogy az országgyűlés összeülhet a következő hónapokban. Angol kollégámnak ez utóbbi nem sikerült. Kár érte, kiváló ügynök volt.

A cím egy klasszikus Monty Python idézet, távolról sem tükrözi a cikk írójának véleményét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.