Hol kezdődik a nemzetbiztonsági kockázat?
Megint csak kikukucskált a szög a zsákból. Amikor tavaly Márki-Zay Pétert, az addig szinte ismeretlen embert – egy vidéki város polgármesterét – odataszigálták a magyarországi ellenzék élére, hogy végre maguk alá gyűrjék Orbán Viktor konzervatív, a magyar választók bizalmát egy évtizede élvező kormányát, azt találtam írni, hogy ezt az embert a tengerentúlról küldték.
Akkor többen felszisszentek, miről beszélek, hiszen mindenki tudja, hogy Magyarországon a hatalomért ácsingózó proletárbárók fölött van egy Gyurcsány Ferenc nevű koronaherceg. Egyszerűen szólva: ő a főnök. Mára kiderült, hogy a (természetesen nem létező) háttérhatalom közel kétmilliárd (pontosabban 1,86) forintnak megfelelő dollárt „fektetett be” magyarországi „vállalkozásába”, a Márki-Zay nevű projektbe. Hál´ istennek, eredménytelenül.
Idézet a Ma7-en tavaly, 2021. október 29-én megjelent cikkből:
„Hacsak nincs valami mesterterv, amely szerint a (természetesen nem létező) háttérhatalom például Márky-Zayt szemelte ki Orbán Viktor ellenfeléül. Több érv szól emellett. A régi szocialisták, a momentumosok, a mérhetetlen elempések, az arctalan párbeszédesek, de akár Gyurcsány hajóhorgonyként vonszolt múltja összesen is kevés lenne Orbán Viktor legyőzésére. Márpedig a (természetesen nem létező) háttérhatalomnak elemi érdeke, hogy leváltsa Orbán Viktort, aki sötét terveinek az útjában áll. (…)
Márki-Zay, azon túl, hogy Hódmezővásárhely polgármestere, tulajdonképpen ismeretlen, legalábbis alkalmas a fekete ló szerepére. Már polgármester is úgy lett, hogy a Jobbik segítette (bár, állítja ő, sosem szimpatizált a Jobbikkal), amit készségesen elfogadott. Ez sok mindent elárul a jelleméről. (…) Úgy aposztrofálja magát jobboldali embernek, hogy a szétzilált baloldal maradékát is vinné a hátán (pontosabban, fogadná el a szavazóikat). Vagyis mindent elfogad, ami segíti céljai elérésében. Mit mondjunk? Tökéletes reinkarnációja Károlyi Mihálynak.
A lényeg, hogy megpróbálják Magyarországon is eljátszani azt a cseh színdarabot, amellyel öten egy ellen alapon sikerült Andrej Babišt megbuktatniuk. De Csehországban, legalábbis színezetük alapján, demokraták győztek, míg Magyarországon csak ilyenekre futja. (…) De mivel ezen a térfélen semmi sem igaz, sőt ennek az ellentétje sem, az a helyzet is előállhat, hogy borul minden, és Márki-Zay is megy a Gyurcsányék vasárnapi húslevesébe…”
Mi tagadás, a felháborodáson túl éreztem némi elégtételt, amikor pár napja kiderült, mennyi támogatást kapott a tengerentúlról ez a fickó a parlamenti választásokra. Ha az amerikai nagybácsiknak, pontosabban a (természetesen nem létező) háttérhatalomnak megér közel kétmilliárd forintot ez a vállalkozás, bizony, a víz se mossa le róluk, hogy vastagon belekafráltak a magyarországi demokratikus választásokba.
Nincs mit csodálkozni, láttunk már hasonlót.
Victoria Nuland, az amerikai kormány Európáért és Eurázsiáért felelős egykori amerikai államtitkára egy Ukrajnáról szóló konferencián kottyantotta el:
Magyarországon tehát kísérteties hasonlósággal megismétlődött az ukrajnai modell, ahol nem éppen finom eszközökkel „segítették” a „demokratizálódás” nehéz folyamatát. Látjuk, hogy Ukrajna esetében ez hová vezetett, és látjuk, hová Magyarországon. Utóbbi esetben a demokratikus hagyományok, a sokat emlegetett jogállamiság és a magyar választópolgárok józansága többet nyomott a latban, mint Joe bácsi (hogy ne sorosozzunk mindig) milliárdjai.
De nem is ez a lényeg. A kérdés az, hogy hol kezdődik és hol ér véget a nemzetbiztonsági kockázat, ha külföldről próbálják manipulálni a demokratikus választásokat? Megtudjuk egyszer, hogy kik álltak a háttérben, kik próbálták bedönteni a kormányt és támadták a magyar államot? Mert az huszadrangú kérdés, hogy ki megy a levesbe.