2020. április 16., 12:18

Hol a kiút?

Mi történt? Semmi különös. Csak azt kaptuk, ami már nagyon kellett. Nem értékeltük az egészséget, hát most észrevehetjük, milyen értékes. Nem értékeltük a természetet, így most alkalmunk van fölismerni, mennyire fontos. Nem éltünk teljes családi életet – most otthonunkba zárva lehetőséget kaptunk, hogy fölértékelhessük. Nem becsültük az orvosokat, az egészségügyi dolgozókat, de még a tanítókat sem: most keservesen tudomásul vesszük, milyen munkát végeznek.

Fotó: TASR

Beképzeltük, hogy mi vagyunk a Föld urai, hát most kaptunk egy kis leckét az alázatból. Hátat fordítottunk a hitnek, most újból észrevehetjük, anélkül semmi sem megy. Mert azt hirdettük, hogy az anyagiak a lényeg, a tőke a mindenható, s most megtanulhatjuk, a boldogság másból van.

Vacak helyzetbe kerültünk. Meglepődtünk, holott a hozzáértők számára ez nem volt váratlan. A hétköznapi kisember úgy értékeli a világot, van-e munka, van-e kenyér, minden további kocsmai filozófia. Akinek viszont volt áttekintése, milyen stratégiát követ az Európai Unió, s ezen belül a saját országa, mire fektetjük a hangsúlyt, mit támogatunk, mit nem, az nyilván másképp látja a dolgokat.

Pedig rendelkezésünkre áll egy tanulságos párhuzam. Arról szól, ahogy Amerika az I. világháború után önelégülten pacifizmusba vonult vissza (vagy inkább oda zárkózott), azzal a meggyőződéssel, hogy a háborút megnyerték, sőt a békét is, s ezzel vége, nem kell többé ilyennel foglalkozni. Elég, ha az egész világ az ő piacuk lesz. Egyébként a franciák is hasonlóan látták a világot. S aztán meglepődtek, amikor nagyhatalmi ambíciójukat a hitleri Németország lehengerelte.

Amióta meglett az Európai Unió, Európa is egyre inkább így viselkedik. S egyre inkább egy gittegyletre hasonlít. Annak ellenére, hogy Európa (s főleg az EU rengeteg bürokratája) úgy véli, ő a világ teteje és minden bölcsesség forrása, ő a kultúra netovábbja, a fejlődés csúcsa – tehát itt az ideje hátradőlni és élvezni ezt a gyönyörűséges fölényt, egyúttal pedig kioktatni mindenkit, aki nem úgy gondolja.

Pedig Európán belül és Európán kívül is akadtak figyelmeztető jelek, hogy ez így nem lesz jó. Hogy a kapuk előtt egy újabb háború leselkedik, egy más, kegyetlenebb.

Amikor beszélgetéseim során tréfásan arra utaltam, hogy bizony már Petőfi is megjósolta Kína előretörését (lásd Okatootáia című versét: „…noha már Kína is kezd mendegélni csendesen…”), csak megmosolyogtak, miket beszélek, mi köze ennek a jelenhez. Márpedig nem ártana tudatosítani, hol áll ma Kína például a technikát, technológiát, űrkutatást, vagy akár a haditechnikát illetően. Bill Gates egy öt évvel ezelőtti előadásában elmondta, hogy az atombombánál is veszélyesebb ellenség vár ránk: a vírus. De ő is csak viccelt, ugye. Pedig a vírus megjött, a fölkészületlen világ pedig Kínában áll sorba a védőeszközökért. Jól tetszik látni, nem az EU-ban, hanem Kínában. Európa képtelen védekezni, mert Európa fölkészületlen. Holott nem valami technológiai csúcstermék az arcmaszk. De Európában ezt nem tudjuk kellő mennyiségben gyártani. Kínában igen. Hogy van ez? Arra is emlékezünk még, ugye, hogyan vicceltek és vádaskodtak Magyarország keleti nyitása miatt.

Az egészség, az élet védelme az első, erről nincs vita, ellenjavaslat viszont igen. Nem közvetlenül (ennyire még nem vagyunk), hanem észérvekbe burkolva. Könnyű kitalálni: a gazdaságról van szó. Mert ez a vírusjárvány alaposan megtépázta azt. Holott jól hallható a figyelmeztető jel az emberiség számára: foglalkozzon már mással is, ne csak a rohanással, a teljesítménnyel, hanem önmagával is, az embertársaival, lelki dolgaival. De a nagy bőségben megsüketültünk.

Ennél sokkal jobban hallani a vészharangokat: mi lesz a gazdasággal? Munkanélküliség lesz! Éhség! Szegénység! Teljes összeomlás! S ki tudja, miféle borzalom kíséri még mindezt. Mert ha a gazdaság nem úgy működik, mint mostanáig, összeomlik a világ. Ez a mi mostani világunk, amit kreáltunk magunknak, a tőke világa.

Régóta nyaggattam a közgazdászokat, árulják már el, miért olyan nagy baj, ha holnap is annyit gyártok és keresek, mint tegnap. Miért tartják ezt a lehetőséget abszolút elfogadhatatlannak. Mondanom sem kell: nem kaptam választ. Úgy tartják, ez alapvető ökonómiai törvény, axióma: a gazdaságnak állandóan fejlődnie, növekednie kell, tehát egyre többet kell produkálnia, különben tönkremegy. Emberileg ez nehezen érthető: ha holnap többet keresek, mint ma, s azért több pénzt adhatok ki – az a boldogság föltétele? Hiszen az nem gazdasági tényező, hanem lélektani. Arról szól, hogy feneketlen zsákként viselkedünk, önző harácsolók vagyunk, önteltek, telhetetlenek, csak habzsolnánk és élvezkednénk, mivel az anyagi többletet fontosabbnak tartjuk, mint a szellemit.

A vírusveszély eszünkbe juttathatja, nem csak termelésből áll a világ. Bizonyos részlegeknek persze továbbra is működniük kell, hiszen enni kell és sok minden mást nem lehet elhagyni; az új tévét, bútort vagy autót viszont évek múltán is megvásárolhatjuk, nem ettől omlik össze a világ.

De akkor mi legyen?

Egy lehetőség van: megtalálni azt a modellt, amelyről mindenki elhiszi – a tőke és az átlagember egyaránt –, hogy a több gyártás nem a boldogság, netán a gazdagság, jólét föltétele. Hogy másra is ügyelni kell. Mert a közgazdaság nem kizárólag anyagi tényezők függvénye, hiszen az emberek lelkét is érinti.

Akik szeretnek egészségesek lenni, jól érzik magukat a családban, a természetben, és értékelni képesek mások teljesítményét. Nagyon remélem, hogy így van! A gazdagságot nem lehet sírba vinni, a szeretet, az emberség viszont a síron túl is felénk sugárzik. Jól, boldogan élni szerényebb körülmények között is lehet, amennyiben az emberségünket tartjuk fontosabbnak.

Ehhez tulajdonképpen csak a cápákat kéne kikapcsolni, és működő képes lenne a világ. S ha utána föltennénk a kérdést, mi történt, nyugodt lélekkel válaszolhatnánk, semmi különös. Csak azt kaptuk, amire valóban szükségünk van.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.