Hol a boldogság mostanában?
Felnézett az égre és teljesen belefeledkezett a csillagokba. Hosszú ideig vizslatta az aprónak tűnő fényjeleket a magasban. S közben remélte, talán megpillant egy hullócsillagot is és kívánhat valamit. Az augusztusi éjszakák sokat ígérnek, talán még a jövőt is megsejtetik.
Mert ami elmúlt, elmúlt. Azon nincs mit rágódni. Visszanézegetni az úton nem érdemes, mert akkor mindig csak egy helyben toporog az ember.
Merni kell álmodni és olykor kilépni a komfortzónából. És hát ugye, az a fránya elengedés. Azt is gyakorolni kéne még. Hajaj! Olykor még egy csorba, repedt falú bögrétől sem tud lelkiismeret-furdalás nélkül megválni, nemhogy megköszönni – legalább önmagában – néhány embernek, hogy az életének a része volt, de most már mehet, Isten hírével… Kis szerencsével jönnek majd mások, új szeleket, fuvallatot hozva a mindennapokba. Hát ezt bizony még gyakorolni kell!
Amikor az éjszakák hosszabbodnak, a Nap egyre korábban bukik le az égboltról és a fecskék egyre több „csapatépítő tréninget” tartanak a villanydrótokon, készülve a közelgő nagy utazásra, neki is eszébe jut, hogy mire is menne azok nélkül, akik körülveszik. Hogy mennyire függ másoktól és mennyire szeret néhány ember társaságában lenni. A legjobban azokéban, akiktől tanulni lehet. Akik felnyitják a szemét. Akiknek szavait szinte inni lehet.
Amikor az ember átlép egy bizonyos koron, akkor is átértékel, leltároz, ha előtte nem szokott. Mit hozott, mit vitt el, most éppen a nyár.
Egy kis levegőt kaptunk talán a dermesztő tavaszi koronakorszak után. Meg jó sok esőt, de a természet remek gazdagként igazán a javára tudta ezt fordítani. Mintha kicsit több lenne az élet körülöttünk, hirtelen rengetegnek tűnik a madár. Mesébe illő, ahogy egy reggeli séta közben, teljesen váratlanul megpillantott egy fekete gólyát. Alig pár méterre sétálgatott tőle, élelmet kereshetett, és mint egy angol úr, hidegvérét megőrizve, csak lassacskán távolodott tőle, mielőtt felrepült.
Az udvarban is nagy élet van mióta kikeltek a fecskefiókák. Reggeltől estig megy a csivitelés. Most éppen repülni tanulnak, amitől megőrjítik szegény kutyát, aki nem tudni miért, egyenesen allergiás a fecskékre. A rozsdafarkú, a rigó vagy a veréb, de még a hátsó udvarba gyakran leszálló gerlék sem zavarják, a fecskéket viszont nem bírja elviselni. Most van az az időszak, amikor komoly manőverezéseket hajtanak végre a feje fölött, pirkadattól napnyugtáig. Számára igazi megváltás lesz, ha kisasszonyra elrepülnek, de a ház gazdáinak hiányozni fognak…
Hiányozni fog a madárdal, a bágyadt esti napfényben való séta, amikor a színek percről percre váltakoznak a tájon. Minden, ami nyár.
A későbbi kelés és fekvés, a lazább napirend, a meleg évszak örömeinek élvezetével. Ahogy csorog végig az ember keze szárán a ropogós görögdinnye leve, ha túl mohón habzsolja…
Valami elmegy és valami jön. A sok zöld majd hirtelen színesbe vált, meséssé válik a táj. Festővászonra kívánkozóvá. És jön a szüret, musttal, murcival, jókedvvel… A gyermekeknek újra becsengetnek, agyő, vakáció. Majd jönnek a munkás hétköznapok, visszaugrik mindenki az olykor gyűlölt mókuskerékbe. De addig még van pár nap nyár…
Vajon mit ígérnek a csillagok? Talán azt, hogy merjünk álmodni, de azért olykor nézzünk a lábunk alá is. A légvárak hamar összedőlnek. A legfontosabb, hogy szeressünk és szeressenek bennünket. Ez az, amiről gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Amíg mások tekintetében megfürödhetünk, nincs semmi baj.
