Hogyan feleljünk meg a szlovákoknak
A szlovákiai magyarságnak a többségi szlovák társadalomhoz fűződő viszonyát mindig két egymással összeegyeztethetetlen elv határozta meg. Az egyik a folyamatos megalkuvás lassú nemzethalált eredményező politikája. Ez a szlovákság szemében szimpatikussá teszi a kisebbséget, mert beéri annyival, amennyit számára a többség jónak tart nyújtani.
A másik az előbbivel szöges ellentétben álló, az egyenlőség elvét valló magatartás, amellyel a többség szemében maximum a szimpátia nélküli tiszteletet érheti el. Az alábbiakban a közelmúlt egyik konkrét példáján mutatjuk be, mit eredményez, ha nem állunk ki a minket megillető jogainkért, és azt is bemutatjuk, hogyan lehet ezt rövid távon mégis eredményként eladni.
Ez év március elsején a szlovák népi kultúra egyik kultikus forrásaként számontartott Nagyócsán (Očová, Zólyomi járás) jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, hogy a folklórra, a népi hagyományok őrzésére rendkívüli egy és fél millió eurós keretet sikerült elkülöníteni. Azon melegében azt is elmondta, hogy a pénzt a Művészeti Alap fogja rövid időn belül elosztani a pályázók között.
A bejelentés még aznap megjelent a bumm.sk szlovákiai magyar hírportálon is, ott azonban már nem Peter Pellegrini kormányfő, hanem a kulturális minisztérium hidas államtitkára, Rigó Konrád számolt be erről a következőképpen:
– Ezt a programot úgy állítottuk fel, hogy a támogatás ne legyen felszeletelve a többségi, a kisebbségi kultúra és a kisebbségi kultúrán belül. Így a most kiírt 1,5 milliós keretösszegből kaphat támogatást a somorjai Csali, a füleki Rakonca, a poprádi Vagonár és a mezőlaborci Kamjana is. Egyedüli feltétel a jó pályázat.
Az „alakítottuk ki” többes első személyén most ne akadjunk fenn, a jó híreket mindenki igyekszik a sajátjaként elkönyvelni, vagy legalábbis éreztetni a bennfentességét.
Ennél fontosabb, hogy időközben vagy tájékoztatták az államtitkárt, vagy saját maga tájékozódott, de kiderült, hogy a továbbiakban bennfentességről nem lehet szó, hiszen a pénz elosztásáról szóló szabályzat eleve kizárja a szlovákiai magyar tartalmú pályázatokat.
A szabályzat idevágó része világosan leírja: „Program nepodporuje aktivity určené výlučne pre národnostné menšiny.” (A program nem támogatja a kizárólag a nemzetiségi kisebbségeknek szóló tevékenységet.) Annyit tudunk segíteni, hogy a 200 oldalas szabályzat 130. oldalán levő második bekezdést kell keresni.
Miután az államtitkár ezt tudatosította, a nagyközönség felé szóló kommunikáció is módosult. Március 13-án, szintén a bumm.sk portálon már a következő jelent meg:
„Rigó Konrád államtitkár hangsúlyozta, ez a rendkívüli pályázati támogatás a kisebbségek számára is lehívható. (…) Azt is kiemelte, hogy mivel a kisebbségek elsősorban a Kisebbségi Kulturális Alapnál pályázhatnak, a Művészeti Alap esetében (FPU – Fond na podporu umenia) olyan projektekre érdemes pályázni, ahol a kisebbségi kultúra valamilyen formában kapcsolódik a többségihez.”
Mint látjuk, kiderült, hogy csak olyan projektekkel érdemes pályázni, amelyeknél a kisebbségi kultúra valamilyen formában a többségihez kapcsolódik. Ahogy ezt a magát megnevezni nem kívánó kulturális minisztériumi forrásunk elmondta, olyan pályázatok beadását javasolták a magyar pályázóknak, amelyekben a szlovák elem is jelen van. Forrásunk példaként hozta fel, hogy ha valaki csallóközi tánchagyományok támogatására szeretett volna pályázni, azt javasolták neki, hogy toldja meg ezt a Zobor-vidéki táncokkal, így már nem lesz „tisztán” magyar a projekt. Amikor forrásunkat arról kérdeztük, hogy vajon a tisztán szlovák pályázóknak is feltételül adták-e, hogy valamilyen formában jelen legyen pályázatukban a kisebbségi, például szlovákiai magyar elem is, a válasz határozott „nem” volt. Az államtitkárt is megkérdeztük, tényleg kaptak-e ilyen tanácsot egyes pályázók? Rigó elmondta, mindig az adott kiírás feltételeinek megfelelően tájékoztatják az érdeklődőket.
Amikor szerkesztőségünkben először hallottuk ezt a megoldást, hitetlenkedve fogadtuk. Első lépésként megkérdeztük a Művészeti Alapot, hogy a miniszterelnök által bejelentett támogatásból tényleg nem jut a magyar folklórra? A következő, hivatali nyelven írt, de lényegében jól érthető választ kaptuk:
„A 4-es számú program, A kultúra és kulturális-népművelői tevékenység, amelybe a támogatási rendszeren belül a 4.3 számú program (Néphagyomány – Szlovákia lelke) is tartozik, nem támogatja a kizárólag a nemzetiségi kisebbségek és a hátrányos helyzetű lakossági csoportok számára végzett tevékenységet. Az ő tevékenységük támogatására a Kisebbségi Kulturális Alap szolgál.”
Azt már nem tette hozzá a levélíró, sem az államtitkár, sem egyetlen szabályzat, hogy a Pellegrini miniszterelnök által bejelentett 1,5 millió euróból egyetlen centet sem adtak a levélben javasolt Kisebbségi Kulturális Alapnak. Tehát ha valaki magyar témával akart pályázni, az elutasításra számíthatott, és eltanácsolták a Kisebbségi Alaphoz, amelynek azonban nem adtak a pénzből.
Az elutasítások meg is történtek. A tisztán magyarnak ítélt tartalommal pályázók a következő egyenszöveget kapták: „Odborná komisia sa rozhodla projekt nepodporiť. Z charakteristiky projektu vyplýva, že sa jedná o menšinový projekt. Projekt odporúča zaradiť do grantovej schémy Fondu na podporu kultúry národnostných menšín.” (A pályázati beadvány jellege alapján kisebbségi projektről van szó, ezért a szakbizottság úgy döntött, hogy a pályázatot nem támogatja. Javasolja, hogy a projektet a Kisebbségi Kulturális Alap támogatási rendszerébe sorolják.”)
Mindezek ellenére az 1,5 millióból 40 ezer euró mégiscsak jutott kisebbségi csoportoknak is. Azt nem akartuk vizsgálni, hogy ezek a csoportok az államtitkári útmutatás alapján finomítottak-e a programjukon, vagy eleve olyan pályázatot nyújtottak be, amely eleget tett a szlovák elem jelenlétének. Azért tartjuk ezt indifferensnek, mert véleményünk szerint teljes mértékben ezeknek a csoportoknak a művészi autonómiájához tartozik, hogy úgy állítsák össze a programjukat, ahogyan azt a legjobbnak látják. A témával azért foglalkozunk, hogy bemutassunk egy folyamatot, ahol a teljesen világos és jogos kisebbségi álláspont vereséget szenvedett. Vajon hol és miért is?
1. A miniszterelnök nagy örömmel bejelenti, hogy másfél millió euró rendkívüli támogatást kapnak a folklórcsoportok. Kihasználva a lehetőséget, elnézést kérünk bármilyen, esetleg ezt az írást olvasó szlovák polgártársunktól. Ahogy talán kiderült, jelen írás nem hibáztatja az előállt helyzetért a szlovák szakmát, hiszen ők csak természetesen viselkednek, s ha nincs aki szóljon, miért is jutna eszükbe, hogy nemcsak szlovák néphagyomány van ebben az országban.
2. A támogatási összeget a kulturális minisztérium egy olyan alapra bízza, amely világosan előre közli, hogy ebből szlovákiai magyar tartalomra nem meríthetnek. A minisztérium azonban elfelejti figyelmeztetni a Most-Híd képviseletét, amely először saját sikerként komunikálja a dolgot, s mikor kiderül a turpisság, még csak az asztalra sem csap, hogy ez így elfogadhatatlan.
3. Ehelyett azt javasolja, hogy akik magyar tartalommal szeretnének pályázni, a pályázatukat egészítsék ki egy kis szlovák elemmel, és akkor „átmegy” a dolog.
4. A történet megkoronázásaként a hidas kulturális államtitkár fizetett hirdetésben számol be arról, hogy ez a 40 ezer eurónyi pályázati támogatás számos, ha nem is kisebbségi, de legalább „kisebbségi jellegű“ pályázat támogatására lett fordítva.
Természetesen felfoghatjuk ezt úgy is, hogy a szorgalmas méhecske mindenütt talál némi nektárt. Azaz a hidas eljárást úgy is magyarázhatnánk, hogy a miniszterelnök szerzett a szlovák folklór támogatására egy és fél millió eurót, amit „ezek” csak maguk között akartak elosztani, ám a kulturális minisztériumban levő Most-Híd párti államtitkár ezt nem hagyta annyiban, és túljárva az eszükön, lecsípett belőle 40 ezret. De, mint jeleztük, a cikk nem a szlovákságról, és nem Rigó Konrád államtitkárról szól, hanem az állandóan hátráló politikát képviselő jelenségről, aminek éppen ő a kulturális minisztériumi csúcsképviselője.
A szlovákiai magyarság lélekszáma folyamatosan csökken. Azok a területek, ahol a magyarság még egységesnek mondható és tömbben él, folyamatosan zsugorodnak. De még van hova hátrálnunk. Magyarokból még lehetünk pusztán kisebbségi jellegű emberek, s ha minden így megy tovább, egyszer majd emlékek.
Megjelent a Magyar7 2019/24. számában
