2023. május 19., 08:20

Híd 2009 és Híd 2023 – semmi se változik

A Most- Híd által futatott MKDSZ, amely az MKP-t volt hivatott gyengíteni annak idején, és bizonyítani a legutóbbi parlamenti választásokon, hogy még a vegyespártnak is lehet magyar partnere, most egérútként újra felbukkant a Felvidéken.

Most-Híd
Fotó: Rigó Konrád FB-oldala

Pedig úgy volt 2021-ben, hogy beolvadnak a Szövetségbe, politikusai fel is tűntek az egyesült pártban. Miközben például Fehér Csaba a Most-Híd platformját erősítette, megmaradt a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke is, mert a pártocska megszűnését hivatalosan senki se jelentette be Jól jöhet az még egyszer valakinek valamire!

Eljött ennek is az ideje! A Most-Híd platform úgy farolt ki a héten a Szövetségből, hogy volt hova mennie, nem kerül az utcára, egérutat nyert. Az MKDSZ ezzel viszonozhatta Bugár Béla szívességét, amikor 2020-ban maga mellé emelte Fehéréket. De most nem csak csatlakoztak, be is kebelezték a magyar kereszténydemokraták szövetségét szőröstül-bőröstül. Át is nevezték őket Híd 2023-ra.Sima Híd nem lehettek, az megszűnt, amikor beléptek a Szövetségbe.

Csak a kommunikációban fogják Hídként használni. A kérdés csupán az, hogy ez így mennyire volt eltervezett, és ezzel együtt mennyire volt színjáték a Gyimesi György jelölés elutasítására való hivatkozás? Bugár Béla egykori hídverő is áldását adta a válásra: „A Most-Híd platformnak nem volt más választása, mivel több ízben is jelezte, hogy amennyiben Gyimesi érkezik, ők mennek. Úgy gondolom, hogy miután rákényszerítették a Most-Hidat a távozásra, nincs esélyük a parlamentbe jutni.” – reagált a vegyespárt egykori elnöke.

Az egyesült párt szakadása okozta hét eleji felvidéki felháborodásnak viszont nincs valós alapja, mivel azóta köztudottá vált, hogy nem a Szövetségben állt be szakadás, hanem a Most-Híd platformjában. Egyesek ugyanis kiléptek, mások viszont maradtak a pártban, ezért a Szövetségnek továbbra is lesz Most-Híd platformja, ameddig a kongresszus nem dönt máshogy, a távozók pedig új pártot hoz létre egy régi párt helyén! Mi ez, ha nem platformszakadás? Pont azok maradtak meg a pártban, akik valamilyen úton módon választva voltak: a megyei és helyi önkormányzatok képviselőnek és a polgármestereknek a többsége, akik őszi választásokon elnyerték a választók bizalmát. A Híd-platform legfelső vezetéshez leginkább kötődő járási elnökségek többsége pedig távozott. A terepen, helyi szinteken dolgozók jól tudják, mennyi fáradságba és kitartó munkába, kompromisszumok sorozatába került, hogy létrejöjjenek a Szövetség járási és helyi szervei a három platform képviselőiből összegyúrva. Ezek most vezényszóra lettek szétverve Sólymosék és Rigóék által, sok embernek megy el a kedve a helyi politizálástól miattuk.

Ehhez egy adalék, egy levélrészlet, amelyben a Szövetség érsekújvári szervezete elnökségének egyik aktív hidas tagja írt társainak: „A mostani politikai szituációval nem tudok azonosulni, ezért a holnapi naptól megszüntetem párttagságomat, lemondok minden funkciómról a párt járási és helyi szervezetében. Nagyon sajnálom, mert sok olyan embert megismerhettem, akiket nagyra becsülök…” Mi is sajnáljuk, mert hosszú idő után az őszi önkormányzati választásokon nem volt egymás ellen folytatott kampány, és meg is volt az eredménye! Most hamarosan újra kezdetét veheti az üsd, vágd, nem anyád magyar kampány…

Azt mondják, hogy most két Híd lesz. Egy is sok volt belőle a fentiek alapján! Mennyiben lehet más a mostani a 2009-es elődjénél? Annyiban, hogy a 2009-es úgy volt vegyes, hogy magukhoz csalogattak liberális szlovákokat, a mostani pedig kéredzkedni fog egy liberális szlovák párt listája. Az egyik kutya, a másik eb! Sólymos a közgyűlés után be is jelentette, stratégiai együttműködésbe kezdenek Mikuláš Dzurinda Kékek – Európai Szlovákia nevű pártjával, de további pártok felé is nyitottak.

Mi meg csak bámulunk, mint a moziban, és el se hisszük, hogy ilyesmi nálunk egyáltalán megtörténhet, nem okultunk a közelmúltból, hazardírozunk újra!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.