2017. november 21., 19:34

Három egyetemen is bemutatkozott a Bibliotheca Hungarica

SOMORJA. A Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai az elmúlt két hét alatt három helyszínen több mint 60 érdeklődőnek mutatták be az Intézetben folyó kutatásokat, eredményeket, a Bibliotheca Hungarica gyűjteményét, az Intézet elektronikusan elérhető állományát, valamint az otthonról hozzáférhető, egyéb honlapokon megtalálható digitális tartalmakat.
201711211306030.23550260_1510697532330580_6725632041877992370_o.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A könyvtárosok Nyitrán, Komáromban és Pozsonyban válaszoltak az érdeklődők kérdéseire, az előadás után pedig megtekinthették a Bibliotheca Hungarica gyűjteményéből összeállított mobil kiállítást is. Ezzel a bemutatkozó turnéjukkal szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy mennyi szlovákiai magyarságot érintő kincs lapul a zsebünkben, lebeg a fejünk felett, csak éppen tudni kell, hogy hogyan juthatunk el hozzá.

A több hónapos munka eredményeként megvalósuló előadások a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala - Nemzeti kisebbségi kultúra program 2017 támogatásával jöhettek létre.

201711211306030.23550260_1510697532330580_6725632041877992370_o.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás