Három a magyar igazság!
Kezdjük a lényeggel: a tegnapi magyarországi parlamenti választáson zsinórban egymás után harmadszor is elsöprő győzelmet aratott az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP szövetség Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy 2010 óta folyamatosan épülhet Magyarország, és tartalmat kaphat a választási szlogen: Magyarország megmarad magyar országnak.
Ekkora legitimációval ugyanis a polgári kormány bármilyen nyomással szemben meg tudja védeni a magyar nép érdekeit, és a Kárpát-medence – négy évig biztosan – nem lesz terepe és felvonuló pályája a terrorizmusnak és a multikulturális agyrémnek. A nyitott társadalom kísérlete lehet, hogy szépen hangzik, ám a magyar nép köszöni szépen, nem kér belőle. Vigyék máshová.
A háború utáni, s egyáltalán az európai történelemben nincs hasonlóra példa.
Még sehol nem sikerült kétharmados többséggel győzni, ráadásul egymás után háromszor. Senkinek.
És ez a fenti – elvi – politikának köszönhető, hiába próbálta a liberális-szocialista ellentábor úgy beállítani az egész választást, mintha az egytémás, negatív, gyűlöletkeltő masírozás lett volna. A kerítésben virtualizálódó választási szlogen ugyanis nem eszköz volt a Fidesz kezében a hatalom megtartására, hanem cél. Megvédeni az országot. Ám akik nem tudnak országépítésben gondolkodni, nem látják a Magyarországra leselkedő veszélyt (vagy látják, de nem érdekli őket, mit több, részesei, előidézői a veszélynek), s csak a hatalom megszerzésére ácsingóznak, azoknak nehéz elfogadni a tegnapi eredményt.
Fontos szólni az ellenzék által oly előszeretettel ragozott gyűlöletkampányról. Ahogyan haladtunk előre az éjszakába, s az eredmények ismeretében bújtak elő a jobbikos, szocialista, dékás, elempés vezetők, hogy megpróbáljanak valamilyen sovány magyarázatot adni a megmagyarázhatatlanra, az ember már csak egy dologra figyelt: vajon melyikük veszi a bátorságot, és gratulál a győztesnek? Egyikük sem tett ilyet. A következő négy évben sem várhatjuk el tehát, hogy legalább soványka jelét adják annak, hogy véget érjen az általuk oly nagy előszeretettel ragozott megosztottság Magyarországon. Merthogy ők a megosztók, ismét kiderült.
Mi több, azt sem várhatjuk el tőlük, hogy megpróbálnak szembe nézni a számukra lesújtó igazsággal, hogy a magyar nép többsége nem óhajt velük egy tálból cseresznyézni. Nem kér a brüsszeli feljelentgetőkből, sem az idegen érdekek kiszolgálóiból. A hazáról puffogtatott gyurcsányi szólamok hátterében csak eszébe jutott mindenkinek az „el lehet menni” féle üzenet és az azt nyomatékosító gumilövedékek. Annyi pénze pedig Gyuri bácsinak sincs, hogy betömjön minden éhes liberális szájat. (Ráadásul nyolcmillió szavazót nem lehet megvenni.)
Persze, sok tanulsága van ennek a választásnak is, amit majd az elemzők kielemeznek. Csak a legfontosabbat említve: a „nyócév” minimum tizenkét év lesz, s a „nyócév” nem volt hiábavaló.
A választók ugyanis nagyon ritkán szoktak eredményeket jutalmazni az urnák előtt. Hogy ez Magyarországon mégis megtörtént, több, mint beszédes igazolása a következetes, építő politikának és a brüsszeliták által oly előszeretettel elhazudott eredményeknek.
Mert hiába huzigált volna bármilyen mézesmadzagot a Fidesz, ha az emberek nem éreznék az elmúlt nyolc év eredményeit.
A liberális világsajtó pedig tovább ekézheti a magyar kormányt, és terjesztheti orbitális hazugságait a demokrácia hiányáról, a megfélemlített népről, Magyarország kivezetéséről az Európai Unióból és egyebekről. A késő esti órákban Budapesten, a Bocskai utcában türelmesen sorakozó emberek látványa nem arról árulkodott, hogy kancsukával terelnék volna őket a választási urnák elé. Reméljük, ugyanezt a látványt nézhették a nyugati tudósítók is, akiket gyakran a tények sem zavarnak. Ám rettegjenek tovább a rettegők, áskálódjanak tovább azok, akik semmit nem tudtak felkínálni a választópolgároknak. Terjesszék tovább hazugságaikat a megmondóemberek, akik számára a nemzet szó valószínűleg nem jelent semmit.
A nemzet ismét kinyilvánította akaratát, és most is értelmet nyert Ady Endre igazsága: Az Élet él, és élni akar.
