Harc a polippal
Jó lenne hinni, hogy ez már a végjáték. Bízni abban, hogy a bűnért büntetés jár, hogy az ártatlan emberi életekért, az évek hosszú során elkövetett számtalan galádságért bűnhődni kell.
De valahogy kevesen hisznek ebben. Mindenesetre rendkívüli figyelem kíséri a Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása ügyében megkezdett pert, amelyet a sajtó már csak felsőfokban ragozott jelzőkkel illet. Nem indokolatlanul. Mert nincs abban semmi túlzó, hogy a per végkimenetele mérföldkő lesz, a demokrácia lakmuszpapírja. Állapotaink diagnózisa. Az ítélet majd megmutatja, van-e még tartalma az igazságszolgáltatás fogalmának, jogállamban élünk-e még, vagy végképp lecsúszunk a banánköztársaságok szintjére.
Belegondolni is borzadály, mi van körülöttünk: a maffia keze a legmagasabb polcokra is elér.
Olyan világ ez, ahol egymásba simulnak a hatalmi praktikák és a maffiamódszerek, ahol megtörténhet, hogy a politikai hatalomhoz tartozók a maffiózók foglyai és kiszolgálói, rosszabb esetben cinkosai, barátai. Mert ilyen egyszerű a Kočner-módszer. Mindenhol ott lenni, mindenkivel jóba lenni, aztán aki hasznára lehet, azt behálózni, zsarolhatóvá tenni. Marián Kočner az elmúlt három évtized minden kurzusában felbukkant, az összes kormány körül ott simliskedett. Kapcsolati tőkéje az évek alatt nagyra dagadt vagyonánál is nagyobb lett. Kapcsolatokat épített, ha kellett, zsarolt, ha kellett, információkkal üzérkedett, és biztos, ami biztos, kompromittáló hangfelvételeket készített. Hű csicskásával,
Trnka főügyésszel a háta mögött elhitte, hogy senki nem állhat az útjában, a törvények rá már nem vonatkoznak, tehát büntethetetlen, hisz a polip csápjai mindenhová elérnek.
De ez csak egy végtelenül züllött rendszerben lehetséges, olyan korrupt, romlott rendszerben, ahol az emberélet sem számít.
A Kuciak-per menete eddig nem okozott nagyobb meglepetést, van, aki vallott, van, aki tagad. Mégsem tekinthető lefutottnak, nehéz ugyanis előre megjósolni, Kočner mit tartogat még talonban. Nagy játékos, aki semmitől sem riad vissza, nem kizárt tehát, hogy vallomása még hoz váratlan fordulatot. A kiszivárgott információk szerint a gyilkosság ügyében folyt nyomozás felfedte Kočner szövevényes hálóját, amelynek egyik kulcsszereplője az egykori főügyész.
Dobroslav Trnkának számtalan ügyletére derült már fény a múltban, amelyek súlyos eurómilliókról szóltak, de zsarolás, kenőpénz elfogadása, hivatali jogkörrel való visszaélés is van a számláján, a Gorilla kapcsán is érintett, mi, magyarok meg a Malina Hedvig ügybeni eljárását jegyeztük meg. Az igazságszolgáltatás sötét oldalának a szimbóluma lett, akinek mindig sikerült megúsznia a felelősségre vonást. Ezért is robbant bombaként a hír, hogy őrizetbe vették. Nem tartott sokáig, az ügyben eljáró ügyész, kihallgatása után, „bizonyítékok hiányában” szabadon engedte, úgyhogy Trnka péntek esti sörét már kedvenc kocsmájában ihatta. És közben röhöghet a markába. Újabb esélyt kapott, hogy egérutat nyerjen, és eltakarítson minden terhelő bizonyítékot, ha még nem tette volna meg.
Mondhatnánk, ez aztán az igazságszolgáltatás arculcsapása! De annál sokkal több, sokkal súlyosabb.
Ez azt bizonyítja, hogy a politikát érintő ügyekben az igazságszolgáltatás nem működik, a politikának kiszolgáltatott. A döntéshozókat a félelem, a gyávaság, az elkötelezettség, vagy épp a megfélemlítés gátolja. És ez a demokrácia deficitje. A felelősség meg a kormányzati hatalomé.
A Smer természetesen vagdalkozik és támad, Robert Fico a tőle megszokott arroganciával oktat ki mindenkit arról, hogy nincsenek védett emberek.
Az SNS, ahogy mindig ilyen helyzetben, most is maszatol és hárít. A Most–Híd is lapít, ők sem tudnak ebben már hiteleset alakítani, miután a Kuciak-gyilkosságot követően elhíresült harmadik mondatukkal megmentették a kormányt, és az sem dobott a párt népszerűségén, hogy kiderült, Bugár Béla a Maldív-szigeteken futott össze „véletlenül” Kočnerrel, és a reggeli kávé mellett vitatta meg a kormányválságot.
Egy jogállamban a felelősségre vonás nem maradhat el, a Kočnerek és Trnkák nem úszhatják meg, a maffiamódszereket éltető politikai elit nem lehet túlélő.
Tény azonban, sok nyugtalanító jele van annak, hogy az igazságszolgáltatás nem a maga ura. Nem véletlen, hogy az emberek ma legkevésbé a bíróságokban bíznak. A bíróság tehát nem csupán egy perben mond ítéletet, hanem önmaga hiteléről és a jogállamiság szintjéről is dönt majd. A maffiahatalom azonban még ezt megelőzően véget is érhet. A február végi választások erre esélyt adnak. És ez a döntés a választók kezében van.
Megjelent a Magyar7 2020/4. számában.
