Halotti beszéd helyett
Negyedszázados létezés után, december 9-én vesztettük el az MKP-t! Béke poraira! A Szövetség pati kongresszusa mondta ki a végszót, ezzel párhuzamban pedig nevet is változtatott az egyesült párt: közkívánatra platformok nélküli Magyar Szövetség lett belőle, megőrizve nevében is ily módon etnikai jellegét, magyarságát.
Erre szokták volt mondani a bölcsek, hogy az egyik szemünk sír, a másik nevet. Melyik érzés most az erősebb?
Volt ugyanis ennek az MKP-nak egy nagyon jó időszaka is, amikor 1998-tól sorozatban háromszor is bekerült a szlovák parlamentbe, ebből két alkalommal a kormány tagja is lehetett, olyan választási eredményt produkálva, hogy szem nem maradt szárazon örömünkben. 2002-ben a negyedik legerősebb pártként, 11,17 százalékkal és 20 mandátumhellyel jutott a parlamentbe. 2006-ban ezt még felül is múlta 11,68 százalékkal. Majd az ismert válóokok miatt sorozatban jöttek a bukások és a parlamenten kívüli időszakok, háromszor MKP-ként, utoljára pedig szeptemberben már a Szövetség részeként, annak platformjaként. Nosztalgiából nem lehet megélni, megmaradni!
Most pedig elérkezett a búcsú pillanata! Látjátok, feleim szemetekkel, mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban (kegyelemben) és összefogásban teremtének 1998-ban, és kaptuk vala felvidéki paradicsomot közös házunkká. És minden paradicsomban való gyümölcsöktől monda neki Isten élnie. Csupán tiltá őt egy gyökér, egy fa gyümölcsétől. Mondá neki, mért ne ennék: „Bizony, aki egy napon evék azon vegyesgyümölcsből, halálnak halálával halsz”. Hallá holtát teremtő Istentől, de feledé. Engedé ördög intetének, és evék azon tiltott vegyesgyümölcsből, és azon gyümölcsben halált és széthúzást evék. És azon gyümölcsnek oly keserű vala leve, hogy torkát megszakasztja vala. Nem csupán magának, de minden ő fajának halált evék. Haraguvék Isten, és veté őt ez munkás, parlamenten kívüli világba. És majdnem lőn halálnak és pokolnak martaléka, és minden ő nemének.
Kik azok? Mink vagyunk, felvidéki magyarok, akik engedtünk a kísértésnek. Amit leszakítottak a történelmi viharok, amit maguknak összeraktak együttéléses önmérséklettel 1998-ban a dicső elődök előbb Magyar Koalíció Pártként, majd Magyar Közösség Pártként, azt a felvidéki magyarság Júdásai szemrebbenés nélkül dobtak el maguktól 10 évvel később.
A kezdetben még eredményes megtévesztés után az általuk teremtett semmibe belerántották az MKP választóinak egy részét is. Kiadta a főgonosz a jelszót: a szlovákokkal való szoros együttműködés, közös politizálás nélkül nincs élet a Felvidéken, nem lehet jövőképe az itt élő magyaroknak, viszont az anyaország nélkül létezik ilyen, sőt egyáltalán csak úgy van értelme. Az etnikai politizálás pedig egy idejemúlt csökevény. Kezdetben voltak is követőik szép számmal, főleg a magyar iskoláikat elhagyók és a magyarságukat elhagyni készülőknek nyújtott lelki felmentést politikájuk. Csak nagyon lassan kapizsgálták az emberek, hogy a szülőföldünkön kizárólag magunkra számíthatunk, az anyaország pedig többet tud segíteni a felvidéki megmaradásunkban, mint Szlovákiában a legdemokratikusnak vélt politikai erők: a Smer, a Slovensko, a Progresszív Szlovákia és a többiek, mindazok, akikhez bizalommal fordultak a szeptemberi parlamenti választásokon. A kérdés csupán az, hogy ezek a választók mennyire ragaszkodnak a megmaradásukhoz?
Íme por és hamu vagyunk? Menthetetlenek? A mitológiai elképzelések szerint poraiból feléled a főnixmadár is, ez fog most történni a Magyar Szövetséggel is!
Az egyszerűbb mitológiák szerint a Főnix saját hamvából kel életre, vagyis önmagától, önmagából származik, és képes megújulni. Szükség is lesz rá, hiszen a sikertelen parlamenti választások után kell a tűzmadár, hogy jövőre ott legyünk újra az Európai Parlamentben, valamint a köztársaságielnök- választáson is mutassuk meg, hogy igenis kell velünk számolni immár Magyar Szövetségként és platformnyűgök nélkül!
