2021. december 6., 19:47

„Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen”

Vasárnap meggyújtottuk a második gyertyát is az adventi koszorún. Amikor fellobban a gyertya lángja, az én lelkemet mindig melegség járja át. Biztosan így van ezzel más is, hiszen a tűznek, a gyertyalángnak is ereje van, gyógyító ereje is. Elsimítja a háborgó gondolatokat, és a lélek megnyugszik a melegséget árasztó gyertyafénytől. A borongós, komor télidőben különösképpen nagy a jelentősége ennek, a gyertyaláng elűzi a kinti szomorú idő nyomasztó hatását, ami átadja a helyét a szétáradó szeretetnek bennünk.

Fotó: Pixabay

Ilyenkor egy kicsit megpihenve hajlamosak vagyunk magunkba merülve elgondolkodni a világ és a magunk dolgairól is. Az advent egyébként is az elcsendesedés, a remény és az eljövetel időszaka.  És persze a készülődésé, mert a nagy eseményekre mindig készülni kell. Elsősorban lélekben. Ahogy Márai mondja:

Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá testben és lélekben”.

Való igaz, karácsonyra készülődve minden más, és egy kicsit megváltozunk ilyenkor mi, magunk is, bár az egész karácsonyi ünnepkör lényege – és maga a készülődés is – sokat változott már az én életem során is. Egyre több lett benne a kommersz dolog, az ajándékok és minden hozzávaló minden áron való beszerzése, hogy az ünnepi vacsora olyan legyen, ahogyan azt elképzeltük. És ezzel párhuzamosabban egyre kevesebb hely, de főleg idő maradt benne az igazi készülődésre, lelkünk ünneplő ruhába öltöztetésére.

Pedig ez lenne a lényeg, hogy ünneplőbe öltözött, megtisztult lélekkel tudjunk Szenteste asztalhoz ülni szeretteink körében.

Eszembe jutnak gyerekkorom karácsonyai. Akkor talán nem került ennyi minden az ünnepi asztalra, meg ajándékból is kevesebb jutott a fa alá, mégis őszintébben tudtunk örülni a karácsonynak meg talán egymásnak is. Amikor a délutáni szánkózás vagy korcsolyázás után kipirult arccal ünneplőbe öltözve mi, gyerekek az asztalhoz ültünk, tiszta szívvel örültünk annak, amit anyánk elénk tett, és örültünk minden ajándéknak.

Erre lenne szükségünk ma is, ebben a bizonytalanná vált világunkban, hogy kevesebbel is beérjük, hogy ne a drága ajándék legyen a Szenteste csúcspontja, hanem a napközben együtt eltöltött idő, vagy a karácsony előtti közös süteménysütések, amelyek során sokszor nagy titkokra derül fény, vagy a közös beszélgetések Szentestén.

És az egymással szemben tanúsított türelem az, amire talán leginkább szükségünk lenne mostanság, hogy alábbhagyjon a gyűlölködés, az egymásra mutogatás, a másik hibáztatása azért, hogy idáig jutottunk, s hogy egy kicsit nagyobb megértést tanúsítsunk egymás iránt. Mert minden nagy bajból csak úgy lehet kikecmeregni, ha összefogunk, a gyűlölködés sohasem vezet előre. Az egymás iránt tanúsított megértés, a szeretet annál inkább. S ez az amire mindnyájan várunk, ilyenkor karácsony táján is.

Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség, aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné”,

írja Márai, s minden bizonnyal így vagyunk ezzel mindnyájan. De szeretetet kapni csak úgy nem lehet, „mindig csak adni kell, ez a módja”.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék