Győzelem helyett
Azt, hogy az alapvetően jó projektnek indult Európai Unió vezetése teljes tévúton jár, jól érzékeltetik az olyan nyilatkozatok is, hogy az orosz–ukrán háborúban Ukrajna nyerésre áll, ahogy azt a koppenhágai EU-csúcson is hallhattuk. Ne találgassuk most, hogy aki így véli, mit fogyaszthatott előtte, mindenesetre az ilyen vágyvezérelt gondolkodásnak meglehetősen nagy a politikai kockázata, miközben maga Ukrajna is egyre agresszívabb azokkal szemben, akik ezt merik nem így gondolni.
Az orosz–ukrán háború negyedik évében járunk. Szun-ce óta tudjuk, hogy „A háborút, amely az ország legnagyobb vállalkozása, az élet vagy halál alapja, a megmaradás vagy pusztulás útja, mindenképpen alaposan tanulmányozni kell." Az elmúlt három év és nyolc hónap során mindkét oldalon megannyi taktikai, és néhány stratégiai változást is megfigyelhettünk.
Azt azonban, hogy ki áll nyerésre – jelen pillanatban –, akár egy, a térképre tett felületes pillantással is megítélhetjük. Aki az ellenfele területének mintegy húsz százalékát megszállta, az minden józan értékelés szerint jobban áll, mint akit megszálltak, de, mivel keleti határunkon egy felőrlő háború zajlik, a megszerzett területek nagysága másodlagos szempont.
Az orosz stratégiai főcél az élőerő, a katonai, és immár a polgári energetikai és közmű-infrastruktúra minél nagyobb mértékben való pusztítása, ezzel Ukrajna, és a háborút finanszírozó Nyugat minél nagyobb mértékben való kimerítése. Ezt, számos egyéb, nyilvánvaló tényező mellett jól érzékelteti az is, hogy az elmúlt néhány hónapban a napi jellegű hírekben hányszor kellett leírni azt, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb rakétacsapást/dróncsapást hajtotta végre. És mindig volt/lesz nagyobb. A von der leyeni logika alapján már nem lenne szabad, hogy mosógép legyen az országban. Az elfoglalt négyzetkilométerek számháborúja mellett az elapadt támogató kapacitások, logisztikai fáradtság, lőszer- és légvédelmi hiány, haderőveszteségek, illetve a polgári infrastruktúra folyamatos rombolása mind olyan tényezők, amelyek hosszabb távon erodálják Ukrajna esélyeit.
A szorongatott Ukrajna a harctéri csaták mellett a szócsatákat sem kerüli. Orbán Viktor a múlt héten a most éppen jó irányt vevő magyar–román kapcsolatokról úgy fogalmazott: „bonyolultabbat nagyon nehéz elképzelni.". Ugyanez, megváltoztatva a megváltoztatandókat, részben a magyar–ukrán kapcsolatokról is elmondható.
Ukrajna a 2022-es megszállás után pár nappal kérte, hogy soron kívül vegyék fel az Európai Unióba. Az Európai Bizottság akkori elnöke, aki ugyanaz, mint a jelenlegi, azt nyilatkozta, hogy Ukrajnának helye lenne az integrációban, gyorsított csatlakozásra azonban még nem volt példa az Unió történetében.
Az azóta eltelt időszakban azonban Brüsszelben egyre erősödnek a csatlakozást támogató hangok. Akik még emlékeznek rá, Vladimír Mečiarral súlyosbítva milyen hosszadalmasak voltak Szlovákia számára az integrációs tárgyalások, mire minden akadály elhárult és az ország – papíron – minden szinten teljesíteni tudta a csatlakozási feltételeket, azok biztosra vehetik, a háborúban álló Ukrajna – még ha Marta Kos bővítési biztos arról is delirál, hogy Ukrajna a nemzeti kisebbségek Kánaánja – ezt nem tudta megtenni.
A harctéri kudarcok miatt egyre frusztráltabb Ukrajna viszont egyre hevesebb, egyelőre csak verbális agresszióval reagál arra, ha valaki ezt kétségbe vonja. Jelen pillanatban a vágyvezéreltek tengerében egyedül Orbán Viktor a realista. Így neki Zelenszkij a héten, a jószomszédi viszonyok jegyében azt üzente, Ukrajna az Európai Unió tagja lesz, akár Orbán Viktorral, akár Orbán Viktor nélkül. De az egy éve hivatalban levő ukrán külügyminiszter, Andrii Sybiha nyilatkozatai sem segítik elő a két nép barátságát. Mindenesetre Orbán szerint a tagfelvétel olyan belső normákat és jogállami kritériumokat követel meg, amelyek Kijevben még nem stabilizálódtak. Az is jogos kérdés, hogy egy harcban álló állam helye az uniós tagság útján van-e? Nyilvánvalóan nem.
Ha vége lesz a háborúnak, itt lesz mellettünk egy saját működésének fedezésére sem képes, szétlőtt, de állig felfegyverzett Ukrajna. A hadműveleti realitások és a diplomáciai törésvonalak együttesen arra utalnak, hogy (jelenleg) az ukrán győzelem csak azok fejében elképzelhető, akik az átlagnál lényegesen több tudatmódosító szert fogyasztanak.
A további vérontás a felek – és Európa – érdekeinek ellentmond. A valódi konszolidáció csak tűzszünettel és fegyverszünet utáni tárgyalásokkal lehetséges. Ehhez a kimenethez persze biztonsági garanciák, nemzetközi ellenőrzés és jogi-szerkezeti garanciák tartoznak. Továbbra is csak azt tudjuk hangoztatni, ez az egyetlen olyan útvonal, amely reális esélyt nyújt a hosszabb távú rendezésre.
