Gergely Papp Adrianna: Így élünk mi
Egy általam nagyra becsült, elszánt polgármester asszony leköszönésekor azt mondta, hogy még szerencse, hogy az emberek nem hiszik el, hogy többet, jobbat elérni lehetetlen, mert akkor nem lennének új polgármesterjelöltek. És mikor megkérdeztem tőle, hogy szerinte mikor lesz a miénkhez hasonló kis faluknak lehetőségük arra, hogy kiépítsék saját csatornarendszerüket, nagyot nevetett, és azt mondta, Adrikám, soha!
A gondoknak persze van más vetülete is, mégpedig az emberi tényező. Több helyről hallom, hogy annak ellenére, hogy elkészült a csatornarendszer, miközben a polgármester vért verejtékezett a bürokrácia és az anyagi kiszolgáltatottság miatt, a lakosok nagy része úgy döntött, inkább eregeti tovább az emésztőgödre tartalmát a patakba, vagy a mezőre ingyen. Hogy kinek a kompetenciája mindezt megakadályozni, arról egymásnak teljesen ellentmondó véleményeket hallottam hivatalos helyekről.
Egyesek szerint, csak a környezetvédelmi hivataloknak van joguk arra, hogy ezért büntetést rójanak ki, de nem szívesen keverednek ,,szennyes’’ ügyekbe, mert már így sem győznek megbirkózni a rájuk háruló feladatokkal. A másik verzió szerint a polgármesternek hatalmában áll, hogy büntessen. Hajnalok hajnalán és késő este szaglássza körbe a falut, és kapja el az elkövetőket. Nemcsak hogy jogában áll, hanem egyenesen kötelessége is, többek között ezért kapja a fizetését. Mindebben van némi igazság. De ha egy kis falu polgármestere elkezd a valós problémákkal foglalkozni, akkor ki fogja kiszolgálni a bürokráciát? Ki vívja meg a harcot a papírhalmazokkal, lohol pályázatok után, iktatja be a halva született, falvakra teljes mértékben alkalmazhatatlan rendeleteket? És ez az, ami a legkevésbé sem érdekli a polgárokat, mert ők elvárják, hogy a polgármesterük az ő problémáikkal foglalkozzon. Jogosan.
A pólusos rendszerbe való besoroláskor elvérzett falvak, mint például Debrőd is, nem kaptak lehetőséget az elmúlt négy évben arra, hogy beruházás jellegű pályázatokat nyújtsanak be a minisztériumokhoz. Ezzel szemben idén a bőség zavarában törtük a fejünket, hogy az 500 lakos alatti településeknek szánt pályázati felhívások közül melyikbe merészkedjünk bele. A gond csak az, hogy egy ilyen kis település abszolút ideális anyagi háttérrel a legjobb szervezés mellett is csak két nagyobb beruházást képes megvalósítani egy négyéves ciklus alatt. És mivel a felhívásoknál megszabták a kérhető összeg felső határát, könnyen előfordulhat, hogy sikeres pályázás esetén sem lehet teljesen kivitelezni a terveket.
A határon átnyúló programok 2014-től 2020-ig terjedő időszakának első felhívásai ez év végére várhatók. Ez újabb lehetőség a pénzszerzésre, és nem diszkriminálja a kis településeket, civil szervezeteket. Ám az elszámolási procedúra komplikáltsága és hosszadalmassága miatt a kivitelezhetetlen küldetések kategóriájába esik. Ráadásul egy hivatalnok egy tollvonással padlóra küldhet egy települést, vagy egy szervezetet, amikor az előzőleg jóváhagyott költségvetésből az elszámoláskor nem ismer el komoly tételeket. Ezt kénytelen-kelletlen mindenki elfogadja, amíg a döntés egyértelmű tényeken alapszik, de amikor csak vélemény és ízlésbeli különbség ad erre okot, akkor keseredik el igazán a pályázó. És nem létezik egy független fórum, ami eldöntené, hogy kinek van igaza.
Ám a fent említett problémák mind másodlagosak, ha az emberek lelki állapota kiegyensúlyozott, és tisztában vannak hovatartozásukkal, értékeikkel...
Csakhogy e téren is nagyok a hiányosságok. A magyarok száma folyamatosan apad. Debrőd színmagyar falu létére az elmúlt népszámláláskor már csak 60%-ban vállalta fel nemzeti hovatartozását. Pedig senki sem kényszerített senkit arra, hogy letagadja magyarságát. De akárhogy nézem, ebben a vezetőink is hibásak. Amikor a magukat a magyarság iránt elkötelezettnek hazudó politikusok bárkivel szövetkeznének a magyarokon kívül, röhejes, hogy tízezreket költenek újsághirdetésekre, melyekben az összefogásról papolnak. Ha a választópolgárt ilyen szinten nézik bolondnak, ne csodálkozzunk rajta, ha nem ragaszkodik a gyökereihez. Persze mindezt nem tudatosan teszi, mert nincs ideje ezen elmélázni, öszötnösen csömörlik meg az életünket mérgező hamis prófétáktól.
A civil szférában sem büszkélkedhetünk szorosabb összefogással. Az általam ismert emberek nagy része mind elnöke valamilyen szervezetnek, a sajátjának. Mindez arra utal, hogy képtelenek közösségben gondolkodni, beállni egy közös cél, egy másik vezető mögé, mert meggyőződésük, hogy ők hivatottak irányítani. Szerencsére mindig akad valaki, aki megpróbálja a lehetetlent, összehangolni az egyszemélyes szervezetek munkáját, melynek nagy részét az életképtelen ötletek, a pénz utáni kilincselés és a sikeresebbek elleni áskálódás teszi ki.
Minden elkeserítő tény ellenére, nem adom meg magam. Reggelente teli energiával ébredek, és magam sem értem, hogy hogyan, de megújult erővel megyek a csatába. Mert nem tehetek mást, ezt láttam a szüleimtől, ezt teszik a sikeres emberek. A sebeik nyalogatása helyett cselekszenek, a jövőbe néznek, és nem fogadják el a szerencsétlen balek szerepét.
És rajtam kívül még nagyon sokan teszik ugyanezt. Ennyi a szerencsénk. Talán így elérhetünk némi eredményt. És most az agyamba villan az egyik legelcsépeltebb klisé, és már mondom is magamban némi iróniával, hogy a remény hal meg utóljára!
Gergely Papp Adrianna
Debrőd polgármestere