Gejzírbe fojtott izlandi bánat, magyar öröm
A barátom a Puskás Arénával szemben lakik Budapesten. Már akkor is ott lakott, amikor még csak Puskás Stadion volt, sőt, már akkor is, amikor még Népstadion volt, amitől együtt búcsúztunk el annak idején egy kevésbé emlékezetes Magyarország-Kazahsztán barátságos meccsen.
Látja a stadion fényeit! A piros-fehér-zöld fényeket, amelyek a mérkőzések napján kigyulladnak és nemzeti színekbe borítják nem csak a stadiont, hanem a környékét is. A Juve ellen csak zöld-fehér fények voltak…Szándékosan kerülöm az aréna szót, mert azokban névtelen gladiátorok küzdöttek az életükért. Nekem sokkal kedvesebb a (nép)stadion megnevezés, mivel ott labdarúgóművészek küzdenek az egész magyar nemzetért.
Minden téttel bíró magyar válogatott meccs a nemzeti összetartozás igazi ünnepnapja!
Ilyenkor együtt dobban az anyaországi, kárpátaljai, vajdasági, felvidéki, erdélyi és szórványmagyar szív, a magyar góloknál egyszerre ugranak fel a magyarok az egész világon. A vesztes meccseket követően pedig 15 millió magyar lógatja együtt a fejét…
Hallotta tegnap este a barátom a szokatlanul nagy csöndet is az év legfontosabb mérkőzése előtt, után. Mondta, máskor meccsnapokon többszörösére növekedik a forgalom a Hungária körúton, tegnap viszont félelmetes volt a csönd és nyugalom.
Zártkapus életünk zártkapus meccse előtt!
Sehol egy szotyiárus vagy tökmagos, a nemzeti stadion környéki kocsmák redőnyei lehúzva, bent csak a kocsmáros iszogat a kocsmárosnéval. Mintha a férfi sakkválogatott szabadtéri mérkőzése következett volna a gyepszőnyegen.
Ha nem együtt nézzük a válogatott meccset a budapesti barátaimmal a helyszínen, vagy egy „cukrászdában”, akkor a nap folyamán felvezetőt tartunk köremailek formájában. A tegnapi mindent eldöntő izlandi meccsel napra pontosan öt évvel ezelőtti norvég-magyart a 2Szívben néztük a Podmaniczkyn, Kleinheisler góljánál majdnem a Nyugatiig futottunk.
Csak az asztalon maradt poharak fordítottak vissza!
Tegnap viszont külön-külön, mégis együtt néztük a magyar sikert. Kérdezősködtünk! Mi van, Laci, milyen a hangulat a pálya környékén? Kigyúltak a nemzeti fények, szitál az eső, mintha köd szállna le a pályára. Jaj, ne! Nehogy félbeszakadjon köd miatt a meccs! Aztán amikor a bundesligás Gulácsi csúszós kesztyűi között besiklott a vizes labda, egyszerre kiáltottak fel a laptopok, miért nem öklöztél, Guli? A második félidőben pedig már arról szóltak a köremailek, hogy bárcsak leszállna a köd, leszakadna az ég is, és megismételnék valamikor máskor az egész mérkőzést.
Aztán a 88. perc környékén, amikor a stadion mosónői már bekészítették a mosóport a mosógépekbe, a fényszórókat kezelők is megnézték már az útmutatóban, hogyan kell pislákolóra, takarékra állítani az új, fényűző világítást, aztán meg gyászos feketére az egészet, érkezett Nego, de hogyan jött, és berúgta az egyenlítő gólt!
Írta a stadionmelléki barátom, hogy egyszerre tapinthatóvá vált a csöndet felváltó hangzavar, ahogy kinyíltak a Hungárián az ablakok, az erkélyajtók, megkönnyebbülten ordítottak ki azokon az emberek, a lépcsőházak folyosóira is kifutottak, dudáltak volna az autók is, de nem dudálhattak a kijárási tilalom miatt.
Aztán amikor a játékvezető már-már csomagolni kezdte a piros és sárga lapjait a zsebében, és beintett a partjelzőknek is, hogy úgy készülődjenek, hosszabbítani fog, telefonáljanak a 2x15 előtt haza az asszonyoknak, hogy csak a későbbi géppel érkeznek, akár még tizenegyesek is lehetnek! Már szinte a sípot kóstolgatta, az ujjain pedig számolni kezdte a hármassípszót, amikor jött Dominik, a csodatehetség, de nem csak jött, hanem rúgott is egy csodálatos gólt az utolsó utáni pillanatban.
Pedig az izlandi szövetségi kapitány a 80. perc környékén már elküldte a másodedzőt szobákat foglalni a Gellértbe a nyári labdarúgó Európa Bajnokság csoportmeccseire. Aztán rátelefonált, hogy ne foglalózzon!
Reszkessetek, németek, franciák és portugálok! Ott leszünk veletek egy csoportban, hazai pályán, talán már nézők is lehetnek!
