Forró drótok, hideg kompromisszumok
Ha azt mondom, Atlanta, legtöbb olvasónknak leginkább az 1996-os nyári olimpia jut az eszébe, ahol 21 magyar érem született... A múlt héten azonban a „politikai sportban" is jelentős fordulat következett be Atlantában. Itt ültek össze a G20 külügyminiszterei, köztük Szergej Lavrov is, az orosz diplomácia vezetője, akit a közelmúltban igyekeztek kihagyni a hasonló összejövetelekből.
A találkozó különösen figyelemre méltó, mert Oroszország az ukrajnai invázió óta a nyugati diplomáciai kapcsolatokban nagyrészt elszigetelődött, bár Moszkva képes közvetlenül kapcsolatot tartani az Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával és más jelentős államokkal. A nyugati országok között nincs teljes egyetértés Oroszország kezeléséről. Az atlantai találkozón kiviláglott: a G20 nem tudta egységesen kezelni az ukrajnai háborút. A találkozón nem jött létre olyan közös nyilatkozat, amelyben a résztvevők egységes álláspontot képviseltek volna a legfontosabb geopolitikai kérdésekben.
S miközben Szergej Lavrov Atlantában képviselte az orosz álláspont változatlanságát, főnöke, Vlagyimir Putyin ugyanezt telefonon mondta el pár nappal korábban a két szomszédvár urának, Finnország és Norvégia vezetőinek. A Reuters beszámolója szerint a mintegy másfél órás egyeztetés célja az volt, hogy Alexander Stubb és Jonas Gahr Støre közvetlenül közvetítsen Putyinnak az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatos európai és ukrán elvárásokról.
A beszélgetésnek több fontos politikai vonatkozása is van. Első: az európai diplomácia vissza akar térni a tárgyalóasztalhoz. Az orosz invázió óta a nyugat-európai vezetők többsége kerülte a közvetlen kapcsolatfelvételt Putyinnal. Stubb és Støre most megtörte ezt a gyakorlatot. Különösen fontos, hogy a két ország Oroszországgal közös határral rendelkezik, így a háború kimenetele közvetlen nemzetbiztonsági kérdés számukra. Második: Európa nem akar kimaradni az amerikai–orosz–ukrán tárgyalásokból. A két politikus azonban nem Európa egészének képviseletében járt el. Ez lényeges különbség: nem született egységes európai diplomáciai mandátum, hanem két ország vezetője próbált közvetlen befolyást szerezni. A Reuters szerint az európai vezetők között sem volt teljes egyetértés a kezdeményezésről. Egyesek hasznosnak tartották a kapcsolatfelvételt, mások megkérdőjelezték annak gyakorlati értelmét. A harmadik, egyben leglényegesebb: Putyin nem mutatott hajlandóságot az alapvető orosz követelések felülvizsgálatára. A Kreml a beszélgetés után is azt hangsúlyozta, hogy a békének figyelembe kell vennie Oroszország érdekeit. Lavrov pedig úgy nyilatkozott, hogy a telefonhívás nem hozott új elemet a diplomáciai helyzetbe.
A telefonbeszélgetés jelentősége elsősorban politikai. A két északi ország azt jelezte, hogy Európa nem tekinti lezártnak a diplomáciai kapcsolatot Oroszországgal, és nem kívánja átengedni Washingtonnak a békefolyamat teljes ellenőrzését. Ugyanakkor a kapcsolatfelvétel önmagában semmilyen orosz engedményt nem eredményezett.
A diplomáciai erőfeszítések mellett a háború elsődleges terepe továbbra is a lövészárok. Itt pedig a hadiszerencse – miképpen az ókortól – forgandó. 2026 elején Oroszország még jelentős felőrlő offenzívát tartott fenn a Donbaszban és Északkelet-Ukrajnában. A tél folyamán az orosz erők területi nyereségeket könyvelhettek el, bár rendkívül súlyos ember- és eszközveszteségek árán. Az ISW adatai szerint a 2026-os év során a frontvonal alapvetően felőrlő jellegű volt, ami taktikai sikerekkel járó állóháborúvá alakult. Noha az orosz fél tavasszal és nyár elején még kisebb területeket tudott elfoglalni, az ukrán erők az elmúlt hónapokban több szektorban sikeres ellentámadásokat hajtottak végre, és jórészt visszaszerezték az év korábbi szakaszában elveszített területek jelentős részét.
Az ISW és a DeepState adatai szerint Oroszország jelenleg Ukrajna nemzetközileg elismert területének mintegy 19-20%-át tartja ellenőrzése alatt. A területfoglalások azonban nem adnak valós képet a háború állásáról, hiszen a légitámadások nagy része a hátországot pusztítja.
Mindezekből továbbra is úgy láthatjuk: 2026 végén a teljes körű békemegállapodásnak nincs meg a politikai alapja. A háború katonailag nem jutott el egyértelmű döntőponthoz, diplomáciailag viszont egyre több szereplő keresi a rendezés lehetőségét. A 2026-os év hátralévő részében egy korlátozott tűzszünet vagy a harcok intenzitásának csökkenése elképzelhető, de a tartós politikai rendezéshez jelenleg hiányzik a két fél közötti alapvető stratégiai kompromisszum.
Megjelent a Magyar7 2026/45.számában.