Folytassa: Orbán!
A hétvégén lezárult a szavazatok összeszámlálása, rendelkezésünkre állnak a nem hivatalos végleges adatok az április 8-i magyarországi választásokról. A levélszavazatok és a külképviseleteken leadott voksok összesítése sem változtatott érdemben a választások éjszakáján megismert eredményen, a Fidesz-KDNP szűk alkotmányozó többség birtokában kezdheti meg egymást követő harmadik ciklusát.
Igaz, amíg a határon túli magyarok körében taroltak a kormánypártok, addig a külképviseleteken szavazók javarészt az ellenzéki pártokat támogatták, különösen az ún. huszonegyedik századi pártokat: a Jobbikot, az LMP-t és a Momentumot.
A Fidesz győzelmének mértéke, főleg a magas részvétel tükrében, meglepetésnek mondható. Az elemzői várakozások, különösen a hódmezővásárhelyi polgármesteri szék elvesztése után, jóval visszafogottabbak voltak.
Az eredményekből kitűnik, hogy a kormánypártok, főleg vidéken nagyon eredményesen mozgósítottak, de Budapesten is - bár az egyéni mandátumok többségét elveszítették - szoros versenyben voltak a megosztott ellenzék pártjaival szemben.
A Fidesz több vonatkozásban is történelmi sikert tudhat magáénak. Több mint 2,8 millió szavazatával támogatottsági rekordot döntött az 1990 utáni országgyűlési választások tekintetében. Európai összevetésben is példátlan, hogy a kormányzó pártszövetség egymást követően harmadszor is kétharmados felhatalmazáshoz jusson.
Mindez egyfelől vitathatatlanul óriási politikai teljesítmény, másfelől nem túl hízelgő bizonyítványt állít ki az ellenzéki pártok állapotáról. Noha két egymást követő kormányzati időszak rendszerint erodálja a hatalmon lévő pártok társadalmi bázisát, ezúttal a Fidesz nem pusztán megőrizte, hanem jócskán növelni is tudta voksainak számát. Az előbbi paradoxon feloldása érteti meg velünk a választási eredmény hátterét.
A győzelem eufóriája sem feledtetheti, hogy az elbizonytalanodás, sőt a kiábrándulás a második ciklus végére a Fidesz-KDNP bázisát sem kerülte el. Ennek tükrében az a tény, hogy a kormánypártok hívei soha nem látott számban járultak az urnákhoz, magyarázatra szorul. A Fidesz sikerének hátterében három alapvető ok feltételezhető.
Az első, az eredményes mobilizáció, amelyhez kapóra jött a hódmezővásárhelyi kudarc, ami felébresztette a Fidesz-szavazók félelmét, hogy pártjuk akár el is veszítheti a választásokat. A második ok a leegyszerűsített üzenetekkel operáló kampány hatékonysága, amely hangvétele miatt aligha találkozott a Fideszt támogató értelmiség rokonszenvével, de mégis az eredmények tanúsága szerint, többet hozott a konyhára, mint amit elvitt.
Éppen emiatt perdöntő a harmadik ok, a Fidesz kormányzóképesség tekintetében utcahosszal verte riválisait. A kormánypártoknak erre támaszkodva sikerült becsatornáznia az elbizonytalanodott, sőt kiábrándult választók tömegeit is.
Az ellenzék pozíciói az új Országgyűlésben lényegében változatlanok lesznek, noha kétség kívül megfigyelhetők átrendeződések a soraik között. A néppártosodó Jobbik enyhén növelte szavazatai számát, de bázisa 2014-hez képest valószínűleg részben lecserélődött. Vona visszavonulása is jelzi, hogy a relatív siker ellenére a párt meglehetősen kiúttalan helyzetben van. A régi baloldal pártjai, az MSZP és a valóságos szektaként funkcionáló DK jelenlegi helyzetükben szemernyi eséllyel sem bírnak arra, hogy valaha a Fidesz alternatívájává nőjék ki magukat.
Az LMP háza tájáról szóló hírek belső vitákról szólnak, ez semmi jóval nem kecsegtet a párt jövőjére nézve, holott szisztematikus munkával most valódi esély kínálkozik a régi baloldal helyének betöltésére. Igaz, mindez a párt eredendő identitásának feladásával jár, éppen ebből fakadnak a belső konfliktusok. A Momentum vezetői a parlamenten kívülről latolgathatják, mivel veszítették el a lehetőséget, hogy üstökösként robbanjanak be a magyar közéletbe.
Végül szóljunk a magyar választókról, akik pártállásuktól függően, csendes megelégedettséggel vagy mély frusztrációval, esetleg apátiába süllyedve várják a holnapot. A 2018-as választás utóéletéhez tartozik, hogy a győztesek öröménél hangosabb a vesztesek frusztrációja. A hétvégi budapesti tömegtüntetés ezeket az indulatokat hozta felszínre. Bár eddig is tapintható volt, most artikulálódott igazán az ellenzékváltó hangulat.
Könnyen felismerhetők a párhuzamok a szlovák és a magyar ellenzék pártjainak állapota között. Az utcára vonuló nagyvárosi középosztály éppen leváltani készül politikai képviseletét. Mindez olyan turbulenciákat indíthat be a két ország közéletében, amelyek következményeiben ma még beláthatatlanok.
