Fohász józan időkért

Nekem deja vu 2006 volt a bűnüldözők bejelentése: „a cselekmény megtörtént” (skutok sa stal). A helyükben én ezt a fordulatot nem venném a számra, mert örökre lejáratták (magukkal együtt). Anno úgy hangzott a fordulat: skutok sa nestal. Csak egy aprócska tagadószó a különbség. Anno a bűnüldözők az áldozatot üldözték; sikerrel, elüldözték az országból is. Tehették, mert anno ugyanazon az oldalon álltak, mint a hangadó miniszterelnök és belügyminisztere, aki teátrálisan arról mesélt, hogy egy diáklány megverte magát, hogy megússza az aznapi államvizsgáját, s ettől kezdve minden bűnüldöző a „főnöke” és a „főnök főnöke” hitelét akarta bizonyítani, nem elfogni a durva, magyarellenes indítékú tettlegesség elkövetőit, akikről még fantomkép is készült… Közben lőgyakorlaton a megvert lány fantombábujára lövöldöztek. Büntetlenül.

Az egykori és a mostani eset között sok a különbség, de kísérteties a hasonlóság is. Különbség, hogy Milan Mazurekot nem fantomképről ismerjük, hanem a Kotleba-pártból és a parlament padsoraiból. Robert Ficót, aki most már nem miniszterelnök, de ott ül a parlamentben, szintén ismerjük. (Többen még abból az időből is, amikor a Demokratikus Baloldal Pártja ifjú titánjaként nem tudta megbocsátani közösségének, hogy lepaktált a magyarokkal az első Dzurinda-kormányban, inkább különútra tért…) 

A hasonlóság meg az, hogy csak kimondta: a király meztelen, s ezért most meg kéne lakolnia, elvégre most éppen ilyen időket élünk, ilyen a széljárás. És az ügyészi (túl)buzgósághoz tapsol a PB-közép, lájkol a világháló, hangosan helyesel a véleményformáló polkorrekt média. Most ez a divat. GONDOLKODÁS helyett legfőképpen.

A világhálón ott van a videó, meghallgatható, mit is lát szélsőséges uszításnak a speciális ügyész. Nem tudom, az ügyész úr ismeri-e a szlovák társadalom közfelfogását-közhangulatát térképező véleményfelméréseket, amikor úgy dönt, most jól megrángatja a döglött oroszlán bajuszát. Látta-e legalább a legfrissebb felmérést a szlovák ifjúság ideológiai-politikai irányultságáról (a zömük Kotleba-pártinak vallja magát!), s ha igen, a közeljövőben vizsgálatot rendel-e el a közvélemény-kutató, a szociológus-elemző, vagy az eredményeket közzé tevő média ellen? Vagy megpróbálja betiltatni a közvélemény-kutatásokat is az extrémizmus elleni ideológiai harc nevében?

Töprengek: mi lesz még tilos, milyen gondolatra, elképzelésre lehet majd rásütni, hogy extrém, s milyen gondolatbűnöket vesznek a listára annak jegyében, hogy nem a tény, a jelenség a megoldandó probléma, a kiküszöbölendő társadalmi rossz, hanem annak a kimondása az, ami a bűncselekmény gyanúját megalapozza; tehát az egyenes, nyílt véleményt és beszédet kell betiltani.

Elrettentő reakciója a (Kočner-ügyek miatt) megroggyant és kaotikus szlovákiai bűnüldöző-igazságszolgáltató rendszernek. Fél életem telt ilyen tilalomfákkal övezett társadalmi rendszerben, a másik felében abban reménykedtem, nem térhetnek vissza ezek az idők, most mégis itt dörömbölnek, lelkünket akarják elrabolni, a józan eszünktől fosztanának meg bennünket, a sztálinista idők módszereivel azok, akik úgy gondolják, ők a bírálhatatlanok kasztja.

Maga a parlamentáris demokrácia, a hatalmi ágak megosztásának rendje recseg-ropog. A függetlenség terjeszkedett túlhatalommá, a jogállamiság egyik alappillére – a törvények érdekekre való tekintet nélküli tiszteletben tartását és végrehajtását kikényszerítő hatalmi ág – a gondolat- és véleményszabadság ellen ránt kardot… Ebben a játszmában Robert Fico csak állatorvosi ló, ezt sem ártana tudatosítani.

Nekünk, újságíróknak különösen nem. „… harmóniát,/ rendet, igazit vagy belevész a világ”, írta a költő 1955-ben. Máig ható a figyelmeztetés.