Felvidéki stratégia és a csillagjóslás

A gazdaságtörténetben eddig három ipari forradalmat jegyeznek, és lassan belépünk a negyedikbe, ahol általában felsorolnak kitudja mennyi újítást, amelyekből senki sem tudja megmondani, hogy melyik lesz az igazi befutó, amelyet az utókor ki fog emelni. 

A III. és IV. ipari forradalmat már a számítástechnika megjelenéséhez, az informatikához kötik, amit úgy is magyarázhatunk, hogy míg az első két forradalomban az ember fizikai munkavégzését tudták kiváltani (gőzgéppel, robbanómotorral), addig a számítástechnikával az ember szellemi munkáját próbálják helyettesíteni. 

A III. ipari forradalom kezdetén megjelenik a számítástechnika, de a teljesebb kihasználása a napjainkban történik. Mégis, a III. ipari forradalom teljesítménye inkább a globális gazdaság kialakulásában van. A kapitalizmus a szocializmust nem a technológiával, vagy az olajárral veri meg, hanem egy új gazdaságszervezési innovációval – az értéklánccal.

A gazdaság burjánzó fejlődésnek indult, ahol a világkereskedelem – az értékláncon belüli szállítások miatt – kétszer olyan ütemben nőtt, mint a világgazdaság. Az új termék bevezetése, a nagy vállalatok kiváltsága lett, a magas termékfejlesztési- és a magas piacra jutási költségek miatt. Bár az elmaradott országok fejlődésnek indultak, és a fejlett országokban az ipar kitelepedése miatt a munkaerő az ipari termelésből a szolgáltató szektorba vándorolt. A jövedelmek mégis polarizálódtak, a gazdagabbak gazdagabbá és a szegényebbek szegényebbé válnak, és ez igaz a régiókra, a vállalatokra és az emberekre is.

A felvidéki magyarok is saját bőrükön érzik az ellenőrizhetetlen burjánzást, az ennek okán fellépő környezetvédelmi problémákat vagy akár a közösségek szétzilálását. Jelenleg itt tartunk, Szlovákia is eljutott a tipikus fejlődő államok csapdájába. A nominális GDP-ben elértük az EU átlagának kb.55%-át, amit egy statisztikai varázslattal átszámolnak vásárlóparitásra, és így kijön, hogy teljesítményünk az EU 81%-os szintjén van.

Lassan mindenki számára követhetetlen a technológiaváltás sorozata. Jelenleg a negyedik ipari forradalom előkészítő fázisában vagyunk, de erre is már úgy tekintünk, mint Keynes, aki azt írta 1930-ban, hogy a technológia annyira fog fejlődni, hogy 100 éven belül mindenkinek be lesz biztosítva a létfenntartása, és az embereknek csak heti 15 órát kell dolgozniuk. 

A robotika fejlődésével a fejlődő országokból a termelést visszavihetik a fejlett országokba. Történik mindez akkor, amikor a fejlődő országok épp elkezdték a felzárkózást, és így nem lesz, ami a felzárkózásukat tovább ösztönözné. A jövő termelésében viszont csak kevesen fognak részt venni, akik megfelelően képzettek.  A képzetlenek munkavégzése, a betanított munka minimálisra csökken.

A szolgáltatások is automatizálódhatnak, és ez az ágazat, ami eddig felszívta a fejlett országok innovatív termeléséből kiszorult képzetlenebb munkaerőt. Tehát a fejlett országokban is várható a képzetlenek munkanélkülisége, mert úgy néz ki, hogy mindent automatizálnak, amit automatizálni lehet.

Különböző becslések vannak, de általában a munkahelyek 50%-át automatizálhatónak tartják. Fejlettebb országokban kisebb ez az arány, nálunk Szlovákiában ezt 55-60%-ra becsülik.

Persze attól, hogy bizonyos munkafeladatokat automatizálunk, a szakma még nem fog megszűnni. Várhatjuk, hogy a teljesen automatizálható foglalkozások aránya az összmunkahelyek 5%-a alá csökken, azaz térségünkben, tíz év alatt a munkahelyek 40-50%-a átalakul.

Figyelembe kell venni azt is, hogy akik ma mesterséges intelligenciát, robotokat használnak, azok úgy nyilatkoznak, hogy a robotok használata nem azért lényeges, mert megspórolják a munkaerő 95%-át, hanem elsősorban azért, mert a monoton munka kiváltásával,

az addiginak pár százalékára tudják csökkenteni a hibás termékek arányát, és számukra ez elsősorban minőségi kérdés.

1959-ben fedezték fel a nyomtatott áramkört, amire kidolgozták a szilíciumalapú mikroprocesszor gyártási technológiáját. Azóta kétévente a chipek teljesítménye megduplázódik, tehát ez a technológia exponenciálisan fejlődik. A 90-es évek már az interneté, megjelennek az első keresőprogramok, majd 1998-ban elindul a Google. 2000-ben a dot-com tőzsdei buborékja kipukkad, és egy újabb fázis jön. Megjelenik a Wikipédia (2001), a Skype (2003), a Facebook (2005), a YouTube (2005). 

Már nem számítógépeket és programokat akarnak eladni, hanem platformokat kínálnak,

olyanokat, amelyekkel több százmilliós, vagy milliárdos felhasználói hálózatot lehet kiépíteni. Ahol már nem kell tartalmat készíteni, a közösség maga teremti meg, és minden egyes lépésünk egy új adat a profilunkról – tehát mondjuk a Facebooknak,

az áru, már mi magunk vagyunk, vagyis a rólunk szóló információ.
A hálózat igazi értékét az adja, hogy mennyi a felhasználója, mekkora adatbázist tud kezelni, és mennyire tud személyre szabott lenni, hogy a célzott reklám termelni tudja a bevételt.

Az információáramlás globálissá vált. Kialakult a globális falu – világfalu, amelyben valós időben történik az információközlés.

Eddig a hagyományos piacon, a hagyományos kínálat találkozott a hagyományos kereslettel. Most viszont két különböző kereslet és kínálat – algoritmusok és adatbázisok kezelésével találkozik.

Információt adunk ki magunkról, a keresésekkel eláruljuk az érdeklődési pontjainkat, egyben eláruljuk, hogy mire is lennénk vevők.

Így kialakul egy hatékonyan működtethető piac, ahol a ráfordítás minimális a termék árához képest, azaz a piacra lépés költségei csökkennek, és a kicsik is esélyhez jutnak. A virtuális piac végtelen polcára pedig a mi árunk is elfér - virtuálisan.

A technológiai forradalom eredményeképp csökken a termékek (relatív) összetettsége, növekszik az egyedi, kisszériás, a fogyasztó egyedi igényeihez igazodó gyártás. Azaz várhatjuk, hogy

újra megerősödik a fogyasztóhoz földrajzilag közeli kis szériás gyártás lehetősége,

amiben nagy szerepe lesz a 3D nyomtatási technológiának. Az új technológiákkal már kis szériás, egyedi termékekkel is megjelenhetünk a piacon. Mivel egyszerűbb a gyártás és olcsóbb a piacra jutás költsége, így már nem csak a nagy transznacionális vállalatok kiváltsága lesz egy új termék bevezetése.

Lehet sorolni, hogy vállalataink sikere a mértékarányon, a megfelelő üzemméreten múlik, de szerintem ez nem igaz. Mindig az a lényeg, hogy azt csináljuk, ami hozzánk, az üzemméretünkhöz, a vállalatunkhoz a legjobban illik.

És mindenképp tartsuk szem előtt, hogy az elkövetkezőkben megerősödik az innováció, és a hozzá kapcsolódó üzleti modellek szerepe. Az innovációt, a fejlesztéseket eddig a nagyvállalatok több száz fős csapatai végezték. Ahol gyakran megjelent a hatékonysági kérdés, vagy a vállalati érdek, hogy az új termék ne tegye tönkre az eddig futó terméket.

Helyette ma egyre erőteljesebben megjelennek a startupok. Hatékony kis csapatok, akik gyakran nem újat találnak ki, csak a már meglévő kutatásokat tudják hatékonyan egy termékbe szerkeszteni. De nem elég a fejlesztés és kutatás, hanem meg kell találni az utat a fogyasztóhoz, és a sikerhez nem elég pusztán zseninek lenni.

Termékünk sikerének érdekében viszont arra is fel kell készülni, hogy az újfajta kereskedelemben már alapkövetelmény az új termék „egyénre“ szabása, egyediségének biztosítása, mert

a vevő a vásárláskor nem csak a termékre, de mellette egyfajta „vásárlási élményre“ is vágyik.

A többi tulajdonság pedig bennünk van. Tudjuk észlelni a váratlan kihívásokat, gyorsan alkalmazkodunk, képesek vagyunk a kreatív intelligenciát igénylő feladatok megoldására és a társadalmi intelligenciát igénylő feladatok elvégzésére.

Biztasson minket Kopátsy Sándor véleménye, aki a jövőre bizalommal tekint, mert a magyarság a

szorgalmát már bizonyította a nyolcvanas években,

amikor élt a szabadidőben végzett munka jövedelempótló lehetőségével, és a vállalkozó kedvünk pedig nagy erény.