Felvidéki magyar új év
Kevés olyan mozgalmas évünk volt, mint a tavalyi. Kiderült, amit mindig is tudtunk, és ez a tudásunk egyre konkrétabb ismeretekkel bővült, hogy maffiaállamban élünk; ahol az élet drága, az emberélet olcsó. A hazugságnak és a csalásnak nagy a becsülete. Az államapparátust gengszterek mozgatják, és egyeseknek mindent szabad.
Ezzel együtt teljes pőreségében megmutatkozott, hogy egy országot nem lehet elképzelések és stratégia nélkül irányítani. Jogok nélkül és számonkérhető kötelezettségek nélkül. A törvények betartása nélkül. Sok évnek kellett eltelnie, hogy megrendüljön az a hatalom, amely felépítette a Hasčákok, Kočnerek, Bašternákok és hasonszőrű gátlástalan, magukat félisteneknek képzelő maffiózók és gengszterek birodalmát. És tettestársaikét, akik a törvényhozó és végrehajtó hatalomban asszisztáltak. És asszisztálnának tovább némi baksisért.
Talán az idén eljön egy kis megtisztulás. Na nem igazán nagy, de ha csak akkorka lesz, mint a kisegér farkincája, már az is haladás.
Mert a társadalom át van itatva. Évente 17 liternyi szesszel, per koponya. Ha leszámítjuk a kiskorúakat és a gyomorbajosokat, van az 30 liter is. Piál az ország, de talán a szomszédok sincsenek e téren jobb helyzetben. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy az önimádat, a kivagyiság mérhetetlen tömege lötyög az üres fejekben.
Ebből az ájultságból kellene február végén feltápászkodni, és végre őszintén kimondani, mi a bajunk, mit szeretnénk, és azt, hogyan szeretnénk. Mert anélkül csak lézengünk és vagyogatunk, felolvadunk egy kevésbé emelkedett kultúra halálos ölelésében. Száz év múlt el Trianon óta, és az asszimilációnk igencsak felgyorsult. Mondhatni, éjfél előtt öt percet üt az óránk.
De van ennél nagyobb veszély is, ami ránk leselkedik.
Ez pedig az orbanizálódás réme. Nem más, mint a Pomlé géniusza jelentette ki nemrég, hogy a Most–Híd azért nem szállt be a magyar egységbe, mert növekedne Orbán Viktor befolyása. Mondja ezt Bugár Béla, aki a parlamenti választások csatájában szerényen a második helyen megbújva eregeti mérgezett nyilait a felvidéki közéletbe. Már az is sokat elárul elnök úr rátermettségéről, hogy nem meri felvállalni a nyílt küzdelmet, hanem kedvenc minisztere takarásából próbálja tovább hülyíteni a felvidéki magyarokat. Ami lényegében kimerül az összevissza magyarázkodásban, ami egyre követhetetlenebb. Igaz, nincs ebben semmi újdonság, hiszen Bugár hosszú karrierje során sosem vállalt felelősséget a tetteiért. Ennyi év után sikerrel pályázhatna az ország első számú szerecsenmosdatója büszke címre. A logika azt diktálja, hogy éppen akkor csökkenthette volna ezt az iszonyatos veszélyt, ha beszáll a partiba, és nem engedi át a terepet a magyar miniszterelnöknek. De legyen a pszichiáterek gondja, hogy kibogozzák ezt az ellentmondást. Akad belőlük legalább egy darab a liberális, vegyes tudatú holdudvarban. Sőt, doktor úr a vegyespárt egyik szülőatyja.
Szigorúan köztünk legyen mondva: orbanizálódni még mindig jobb, mint gyurcsányizálódni, gréczyzálódni, vagy ne adj’ isten dobrevizálódni.
Ez a vircsaft vitte Magyarországot kis híján a csődbe, s onnan kellett sziszifuszi munkával elkezdeni az újraépítését az országnak. S nemcsak annak. Most már (mily soká vártunk rá!) eljött az ideje, hogy a magyar nemzet kormánya a határon túlra szakadt testvéreit is segíteni képes. Megújult templomaink, iskoláink, épülő óvodáink a tanúi, a kisvállalkozóinknak, kulturális szervezeteinknek nyújtott segítség magáért beszél. Bugárék ezt természetesen nem nézik jó szemmel, már csak azért sem, mert saját logikájuk mentén ők is el tudták volna költeni ezt a sok pénzt, másrészt nekik sikerült kiépíteni a „kulturális és az oktatásügyi autonómiát”, néhány táblát is felcsavaroztak, és van még néhány hagymázas tervük (például hogyan rombolják le a Csemadokot, hogy a csókos haveroknak több jusson egy új felállásban). Reméljük, sosem kerül rá sor.
Jut eszébe az embernek azért a kilencvenes évek mély sötétségéből, hogyan riogatta Vladimír Mečiar a szlovák közvéleményt, hogy a magyar tőke be fogja kebelezni Szlovákiát.
Ezért kígyóztak a sorok akkoriban a HZDS székháza előtt tömött igelittáskákkal, mely „adományokról” nem adtak bizonylatot. Akkoriban épült ki az újkori szlovák burzsoázia. Amely olyan lett, amilyen. Most meg Bugár jön ismét ezzel a falmelléki dumával. Remélhetjük, hogy végre összeomlik a hazugságnak, köpönyegforgatásnak, becstelenségnek, a bugarizálódásnak ez a Bábel-tornya? Vagy akad még felvidéki, magát magyarnak tartó ember, akit sikerül átverniük?
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2020/02-es számában!
