Félistenek alkonya

Hanem ez csak egy-egy tagállam. De mi van az Európai Unióval? A felkészült és talpraesett Bizottsággal? Amely tulajdonképpen miniszteri székekben ülve képvisel ötszázmillió embert. Amelyet nem érdekel ötvenmillió őshonos európai ember sorsa, ám ahogyan egymás után derülnek ki a részletek, az egészsége, az élete sem.

Amikor a (természetesen nem létező) háttérhatalom képviseletében őlordsága, az amerikai tőzsdespekuláns még a vírus előtti időkben bevonult a brüsszeli politbüróhoz, egymás lábán tiporva buzgólkodtak a vörös szőnyeg gurításában.

Annak idején szájak csücsörödtek és csókok is csattantak az isiászos ember és Gyuri bácsi között. Juncker távozott, és jött helyette a koronavírus. Amikor ránk rontott, elfogyott a brüsszeli buzgalom. A Bizottság nem volt sehol.

Brüsszelita uraimék csak akkor méltóztattak felocsúdni, amikor már tömegével szállították a katonai teherautók az európai polgárok holttestét.

De tekintetük sugarába még akkor sem a közös védekezés került, hanem a politikai boszorkányüldözés halaszthatatlan feladata. Amikor a tagállamok a saját szakállukra kezdték sorozatban hozni az intézkedéseket, lezárni a határokat, csak akkor rémültek meg, hűha, ebből még baj lesz, veszélybe kerül a tőke szabad mozgása. Úristen, mi lesz az aranyborjúval?

Aztán szinte az egész nyár, ősz azzal telt, hogyan kéne lenyomni az európai országok torkán egy horribilis kölcsönt, de úgy, hogy közben megbüntethessék Magyarországot és Lengyelországot.

Mindeközben, akinek volt egy kis esze és előrelátása, oltóanyagot próbált foglalni a népének, mert már tavaly tavasszal is tudta mindenki (kivéve a Bizottságot), hogy a megoldást csak a gyors védőoltás jelenti a vírus ellen. A tisztelt Bizottság ezen a téren is elöl járt a kullogásban.

Most ott tartunk, ahol a népmesében: jön is az oltóanyag az európai gyártótól, meg nem is. Csepereg, mint a pisilés fináléja.

Ajtócsapkodás, fenyegetőzés, készülődő perek, zavaros szerződések. Kiderült, hogy az Unió későn rendelt, keveset rendelt, és még arra sem képes, hogy ellenőrizni tudja az európai gyártót, miért éppen az európai lakosságnak nem jut elég vakcina. Nem véletlenül dicsérte meg zseniális miniszterelnökünk az Európai Bizottságot, milyen áldozatos munkát végzett, és milyen remekül kezeli a dolgokat. Legalábbis Matovič szerint.

De hogy a fenében létezik, hogy senkinek sem jut az eszébe a személyi felelősség? Ha egy kormány rosszul működik, elhajtják, megbuktatják, előrehozott választásokat írnak ki.

Aki hibázik, azt megbüntetik. Hogyan működik ez brüsszeliül? A magyar néppárti képviselőt felfüggesztik, megvonják a szavazati jogát a parlamentben (a szólásszabadság nagyobb dicsőségére), ám akik emberek millióinak az életével játszanak, azoknak a haja szála sem görbülhet? Fel sem merül, hogy ezek a politikusok valamit nagyon elbaltáztak, és ez nagyon sok ember életébe fog kerülni? Mert a Bizottság tagjai számonkérhetetlenek és visszahívhatatlanok? Amíg a mandátumuk le nem jár, azt csinálnak, amit jónak látnak?

Így nem csoda, hogy folyamatos a déjà vu. Nézi az ember a közös fotót, amelyen a biztosok együtt pózolnak, és jutnak eszébe más, réges-régi fényképek, amelyeken együtt vannak Sztálin, Kamenyev, Zinovjev és Trockij elvtársak.

Aztán egymás után fogynak el az arcok a közös fotóról, mert a Szovjetunióban nagy divatja volt a retusálásnak (miután az illetőt kellő önbírálat után likvidálták). Trockij elvtárs például Mexikóban végezte, csákánnyal a fejében. Persze a civilizált Európában senki nem kíván ilyen kegyetlen sorsot egyetlen politikusnak sem. De azért látványnak se lenne utolsó, ahogy Kyriakides egészségügyi biztos vagy Jourová átláthatósági biztos oldalát csapkodja a postástáska, miközben a kanyart szeli a biciklijével.

Viccen kívül: milyen hatalom az, amely nem párosul felelősséggel? Ha nincs felelősségük, hatalmuk se legyen! Nem vagyok egyedül a gyanúval, hogy az Európai Unió napjai egyre inkább meg vannak számlálva.

Megjelent a Magyar7 2021/5. számában.