Falunapok diszkrét bája
Csendesebb lesz az idei nyár. Kulturális rendezvények sokasága, fesztiválok, nyári egyetemek maradnak el. Nem találkozhatunk a rég nem látott barátokkal, ismerősökkel, hogy egy pecsenye és korsó sör mellett eldiskuráljunk, hogy s mint éldegélünk. Jó esetben marad a kerti sütögetés, bográcsozás egy kis gitározással, esetleg közös sportolás, vagy csendes magányban való olvasás, némi zenehallgatással megspékelve. Majdcsak feltaláljuk magunkat…
Felejtősek idén a falunapok is, melyek pár évtizede jöttek divatba, és mára egy-egy település életének fontos ünnepnapjai. Hiába érte ezeket sok kritika, gúnyos megjegyzés, sokszor nevetség tárgyává is váltak, az igazi lokálpatrióták számára ez a nap akkor is pirosbetűs.
Több hónapos készülődés előzi meg, az önkormányzatok osztanak-szoroznak, hiszen megvan az a keresztösszeg, és többnyire nem is kevés, amibe bele kell férni. Nem mindegy hát, ki lesz a sztárvendég, meg lehet-e egyáltalán fizetni… A falvak sokszor egymás közt is versenyeznek, ki tud többet nyújtani a szórakozásra éhes közönségnek, milyen gazdag lesz a program. Sokszor az a mérce, hányan voltak a rendezvényen…
Azok a falunapok lopták be magukat a szívembe, ahol a helyi és regionális értékek kerülnek bemutatásra. Mert nekünk majdnem minden településen vannak kincseink, akadnak szép számmal dalos pacsirtáink, remek zenekaraink, sőt még műsorvezetőink is.
Nem kell messziről és drága pénzért importálni a kulturális élményt, elég csak körülnézni és tehetségre bukkanunk. Meg kell tanulnunk ragaszkodni ahhoz és örülni annak, amink van.
Mert szívmelengetőbb lehet annak a kislánynak a gitárjátékát hallgatni, akit jól ismerünk, s akiről tudjuk, hogy élete nemrég még egy hajszálon függött, most pedig elvarázsol bennünket a színpadon. Ha tudjuk, a fellépők közül ki kicsoda, kinek a rokona, ismerőse vagy éppen unokája, mindjárt más szemmel nézzük. És büszkék leszünk rá. Hisz ő a miénk, közülünk való és milyen tehetséges!
És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik felvidékiek, lehet, hogy éppen a környékünkről valók, de már nemzetközi elismertséget szereztek maguknak. Ők a mi szemünkben már sztárok, és mikor éneklik az ikonikus dalokat, akkor úgy érezzük, valahogy beledalolják felvidéki magyar sorsunkat is.
Az elmúlt bő két hónap mindannyiunkat megtanított arra, hogy a szükség törvényt bont, a kevesebb is elég, van élet cipőbolt, fodrász, kávéházi traccsparti, sőt akár klasszikus munkahely nélkül is. Hogy ki lehet bírni sokáig szeretteink hiányát is…
Nemcsak kenyérrel él az ember. Ez a bibliai mondás is mélyebb értelmet nyer most, amikor néha-néha úgy érezzük, kulturális kiéheztetésünk folyik. Mert az online kultúra már nem köti le az embert, már telítődtünk vele, már túl sok.
Bár a mozik újra vetíteni kezdenek, s a múzeumok is várják a látogatókat, a színházak zöme valószínűleg csak ősszel nyit ki. A nagy tömegeket megmozgató rendezvények pedig elmaradnak.
A falunapra szánt pénzt valószínűleg átcsoportosítják, hiszen ínséges idők várnak a településekre. Mi pedig maradunk közösségi élmény nélkül. Remélve, hogy jövőre újra találkozhatunk és tehetségeink produkcióját hallgatva elmélázhatunk azon, de jó, hogy van kikre büszkének lennünk.
