Ez volt a végállomás?
Az összefogásra irányuló tárgyalások eredménytelenül végződtek. Nyertesei leginkább azok a politikusok, akiknek semmi sem drága a lehetséges túlélésért. Vesztese azonban csak egy van, mi, felvidéki magyarok, akik láthatóan nem vagyunk képesek kiállítani a méltó képviseletet érdekeink érvényesítésére.
Kár elemezni az elmúlt évek szétszakítottságát, hibák találhatóak mindkét oldalon, mind a tettekben, mind a kommunikációban. Kár volna keresni, hogy egyesek kinek a megbízásából cselekedtek, csupán azt érdemes leszögezni, hogy a felvidéki magyarság szétszakítottságának egy haszonélvezője volt: a mindenkori szlovák politikum.
Egy magába gubózódó, jelentéktelen kisebbséggé váltunk, amely elvesztette a tudását, bátorságát, akcióképességét arra, hogy önmagát, érdekérvényesítő erejét megmutassa. Mindezt a saját egóját mindenek elé toló felvidéki politikai állócsillag tevékeny részvételével. És csak remélni lehet, hogy a történések csupán egy megmagyarázhatatlanul előtérben tartott ember egójáról szólnak, nem pedig másfajta, megnevezhetetlen erők kiszolgálásáról. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, a magyar megosztottságnak csupán egy haszonélvezője volt: a mindenkori nemzeti irányultságú szlovák politikum.
A Kuciak-gyilkosság sok mindenről lerántotta a leplet, köztük a mi állócsillagunkról is. Megtanultuk, hogy esetében az ominózus el nem mondott harmadik mondatokra érdemes figyelni. Ahogyan azt is, hogy harminc éve csillagunk egyszer sem hazudott, csak – a klasszikust idézve – nem fejtette ki a valóság minden részletét. Így történt ez a Maldív-szigeteken is, ahol váltóhamisítással és a Kuciak-gyilkosság megrendelésével meggyanúsított Marian Kočner nagyvállalkozóval találkozott. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Kuciak-gyilkossággal összefüggésben ki mindenkit is vittek be Gútáról a feltételezett gyilkosokkal együtt, esetleg valamelyikük nem vállalt-e gazdasági szerepet az állócsillagunkhoz köthető gazdasági hálózatban.
Mindenesetre zseniális volt, ahogy kármentésként önmaga nyugdíjaztatását is meglebegtette, persze háromszoros árat kérve a tárgyalópartnerétől. A látványos bejelentésnek semmi más célja nem volt, csak hogy lerázza a felelősséget, miért is nem született meg az összefogás. Ne áltassuk magunkat, az összefogásnak kezdetektől fogva nem volt realitása, legalábbis a tárgyalófelek ilyen összetétele mellett.
Sajnálatos, hogy az MKP valamiféle megegyezés reményében nem állt fel a Most-Híd első feltételei után, és hogy nem állt fel Kočner üzenetváltásainak kiszivárogtatása után sem. De bírálható az MKP lassú reakcióideje is. Leginkább viszont azért illetheti kritika, mert belement abba a feltételbe, hogy a tárgyalásokról nem adnak ki információkat. Ezzel egyrészt kizárták a közvéleményt, amellyel el kellett volna fogadtatniuk a majdani megegyezést, és egyben teret adtak az elfogadhatatlan feltételeknek. Ehhez bőven elég elolvasni a két pártnak a koalíciós feltételekre vonatkozó javaslatát.
Mindezt persze lehet különbözőképpen értékelni. A Most-Hídban is megosztottságot okozott, és úgy tűnik, elindul lassan a párt kiürítése. Annak tükrében, hogy a PS-Spolu bejelentkezett a Most-Híd szerepére (pontosan akkor, amikor a hidasok bejelentették a koalíciós tárgyalások befejezését), indokolt lenne feltenniük maguknak a kérdést: ki is fogalmazta meg a hidas feltételeket?
Valószínűleg az MKP nyitott lesz a kiábrándult hidasokkal való együttműködésre, ahogy majd a PS is szélesre tárja ajtaját a Most-Híd liberálisai előtt. Vezércsillagunknak nem marad más, csak az üresség és Árpikánk. Talán itt az ideje, hogy „Felvidék” „legnépszerűbb” „magyar” „politikusa” feltegye magának a kérdést: Ez volt a végállomás, Béla?
