Ez a csönd éve volt…

Szerencsekártyások, akik ezt megtehették. Csak ugye a veszteségeinket sajnos nem tudjuk felejteni. Mennyi mindenkitől kellett végső búcsút venni, akiket a járványban elragadott közülünk a kaszás. Volt egy olyan későőszi időszak, amikor úgy hullottak a nagy magyar művészek, mint a falevelek. Ősz az elmúlásé, de hogy ennyire? Nem felejtjük el őket soha, szívünkben tovább élnek ugyanúgy, mint a családokban elszenvedett veszteségeink.

Az ünnepeink is torzók voltak az egész évben! Buborék-húsvét, buborék-karácsony, buborék-élet. A húsvét szinte elmaradt, a nagyhét is kishétre sikeredett. Se körmenet, se templom, se kálvária, helyette a hétköznapok szomorú kálváriája, tesztelőhelyes stációk.   

Szenteste is maradtak üresen székek az ünnepi asztalnál, sok volt a hiányzó, szeretteink nagy része kívül rekedt a határokon, mások félelemből nem jöttek, mentek. Az ajándékok ott hevernek gazdátlanul a karácsonyfa alatt, csak reménykedhetünk abban, hogy a gyorsan cseperedő unokák nem növik ki a karácsonyi ruhákat, a fiúk a legókat, a lányok a barbikat. Néha letörlöm a dobozaikat, mire megvénülünk, talán együtt játszhatunk velük. Óvatosságból feleségem külön szobában, külön fával karácsonyozott, én a másikban, másik fával.

A korábban jött lockdown miatt csak csillogó-villogó gumikesztyűt hozott neki a Jézuska, nekem maszk-kollekciót, csokis helyett.

Szilveszterkor kisbuli kettesben a közös előszobában, az összeborulós lassúzás mellőzve, csak távolságtartós gyorstánc. Éjfélkor a himnusznál kézzel küldött puszi lesz egymásnak, pezsgős műkoccintás a levegőben. Áder Jánost hallgatom, Weis Fannit nézem. Úgy búcsúztatjuk az óévet, hogy soha többé még egy ilyet! Csak ott fognak szívesen visszaemlékezni 2020-ra, ahol kisgyermekek, szerelmek, házasságok születtek…A világháborúban is volt ilyen…

Szalagavatók, iskolai bankettek, ballagások, osztálytermek, osztálytársak, érettségi vizsga, iskolai kirándulások nélküli, képernyő előtti diákélet, amikor az számít diákcsínynek, hogy cigánykerék helyett bukfencez a nebuló otthon a szobában az online tesiórán, mivel a tornatanár úgysem képes egyszerre harminc fele figyelni online, és feleléskor a memoriternek feladott Petőfi-verset a képernyőre ragasztja puskának.

Az online számtanórán pedig a monitor egyik sarkában mindenkinek valamilyen gagyi film pereg. Lógásnak az számított, ha közvetítés közben az asztal alá csúszott valamelyikük. Önbecsapós suliforma. Juli néni, az osztályfőnök negyvenöt perc alatt képes három tanítási órát is leközvetíteni online. Ez a sulicsúcs!           

Március 15-én és augusztus 20-án is csak magunkat koszorúztuk, tűzijáték helyett szomorúan a hullócsillag-szóró éjszakai égboltot néztük. Csöndes, vadludas légipárádé! Egész évben csillagszórók voltak az éjszakák, és a kert is tele volt Szent-János-bogarakkal. Ady Endre forgott a sírjában, mert az őrzők elaludtak a strázsán. Szinte minden nap „Az Égből dühödt angyal dobolt Riadót a szomoru Földre”. A szlovák miniszterelnök pedig a szlovák közszolgálati televízióban tette ugyanezt. Egy pánikoló kormányfő csak pánikhangulatot gerjeszthet! Tesztem, tesztem mondd meg nékem, ki egészséges Felvidéken? Az vagy, az vagy, de tudd meg, aki nem tesztelt, kegyvesztett!

A járvány miatt június 4-én, a nemzeti összetartozás napján felerősödött a trianoni-tragédiaérzés is. Mindenkinek a 100 év magányt és a hazán kívüliséget juttatta az eszébe. Október 23-án felhúzták ugyan a zászlót az Országház előtt, de alatta senki se volt. Még a szovjet csapatok is keresték a magyar forradalmárokat, aztán rájöttek, hogy a momentumosok és színművészetisek nem azok, ők ellenforradalmárok.  

Egész évben elmaradtak az ölelések és a baráti kézfogások, kihűlt kocsmák asztalán üres poharak, kihűlt emberi kapcsolatok. Vírussal megfertőződött és megbélyegzett emberek sokasága! Emberpróbáló év volt!

És még csak az évnek van vége! Annyira nem kedvelem 2020-at, hogy meg is tagadom, ki is hagyom az életemből a születésnapommal együtt. Az évek száma tehát nem gyarapodott, csak a ráncok…